18.rész

- Szeretlek? - nézett Harry még mindig meglepett arccal.

- Mi? - tértem vissza a valóságba.

- Azt mondtad, szeretlek. - jött közelebb.

- Nem, dehogyis.

- De, de.

- Harry, ha azt mondom, hogy nem akkor nem. Miért mondanám, hogy szeretlek? Azt se tudom mit jelent. Egyébként meg nem is járunk.

- Anélkül is lehet szeretni embereket.

- Most komolyan erről fogunk vitázni? Hogy hogy lehet szeretni az embereket?

- Grace, igen, féltékeny lettem. Ha engem látnál meg az egyik volt barátnőmmel nem akadnál ki?

- De. - motyogtam alig hallhatóan.

- Sajnálom, de nem tudtam uralkodni az érzéseimen. De ugye nem volt semmi? - és belerondít a szép pillanatba. Nem hiszem el.

- Olyan lánynak tartasz? Sose mennék vissza Eric-hez.

- Mert engem szeretsz? - na, ekkor elegem lett a poénkodásaiból, megfogtam egy párnát az ágyáról, s elkezdtem vele püfölni. - Jó, nyugi. Befejeztem. - nevetett.

*

- A fiúk egyre többet kérdezgetnek. - mondta egy nagy sóhaj közepette.

- Miről?

- Rólunk. Hogy miért nem jövünk össze meg hasonlók.

- Meg hasonlók? - felhúztam a szemöldököm, a számat mosolyra húztam.

- Nem furcsa, hogy a legjobb barátnődnek se mondtad még el?

- Tudod, nekem a legjobb barát kifejezést ugyanannyira nehéz kifejezni/megmagyarázni, mint a szeretlek jelentését. Néha tök jól elvagyunk, szórakozunk, majd eltűnik, alig beszél velem vagy Zayn-nel van egyfolytában.

- Tudom. A rajongók nagyon támadják Scarlett-et.

- Hát én azt nem szeretném.

- Tudom, nem is akarlak ennek kitenni téged.

- Akkor...legyen titok? - kacsintottam rá.

- Ú, az még izgalmasabb. - felnevettem. 

Másnap felkerestem Jane-t, hogy beszélgessek vele. Kíváncsi voltam a történetre az ő oldaláról is. Tudtam, hogy Logan mért viselkedett úgy ahogy, de ezt Jane nem érti meg vagy lehet nem is tudja?

- Szia. - ült le velem szembe.

- Hello. Jó, hogy eljöttél. Később Scarlett meg pár lány is csatlakozik, ha nem baj.

- Dehogyis. Szeretnék jobban beilleszkedni.

- Remek. De most szeretnék beszélni veled.

- Logan-ről?

- Meg Niall-ről.

- Mit akarsz tudni?

- Hogy melyikkel akarod folytatni.

- Nem tudom.

- Csak azért mondom, hogy ne gondolkozz sokat mert mindketten egy válaszra várnak, persze egyik se tud a másikról, nyugi.

- Rendben. És köszönöm.

- Ugyan.

Még legalább egy órát beszélgettünk, s lassan elkezdtek jönni a többiek is. Megittunk pár limonádét, turmixot, meg shake-et, így az eladó máris a szívébe fogadott minket.

- Ó, Grace villog a telefonod. - szólt Jane.

- Köszi. Nem tudom, mi van vele, sose hangos, csak villog. - nyúltam érte.

'Hazaértem. Van kedved átjönni? H x'

'Legyen kedvem? G'

'Naaaaaaa, gyere át! H'

'Jó, legyen. Megyek! G'

- Lányok, nekem mennem kell. Majd még beszélünk. - felálltam az asztaltól, összeszedtem a cuccaim, s indulásra kész voltam, csak egy valami zavart meg a mozgásomban: Megláttam Marc-ot. Mit keres ez itt?

- Sziasztok. - eljöttem a lányoktól, s próbáltam eltakarni az arcomat, hogy ne vegyen észre.

- Grace? - lebuktam. - Á! Hello. Mi újság?

- Szia, Marc. Semmi különös, bocsi, de most mennem kell.

- Rendben, remélem, még összefutunk. Hello. - én már nem köszöntem vissza neki, mert rohantam ki az ajtón. Bevágódtam a kocsiba, elindítottam az autót, s Harry felé tartottam.

Gondolkodni kezdtem. Az életemen. Hogy mi ment tönkre, s kik voltak mellettem a rossz időkben. Visszaemlékeztem az elmúlt pár hónapra. Több dolog történt velem 5-6 hónap alatt, mint 3 év alatt. A megismerkedésem Harry-vel, új lány az iskolában, Eric-kel való randizás és szakítás, Harry-vel való viták, civakodások, Scarlett-tel megújuló kapcsolatunk és pár kórházi eset. Tisztán emlékszem ezekre a dolgokra, főleg az utolsóra. Harry berontott, mint egy vadállat, úgy tépte el a kórterem ajtaját, sőt másfél órát utazott, hogy megnézze, jól vagyok. Ekkor mondta azt neki Scarlett, hogy csak az ő jelenléte gyógyít meg. Kissé nyálasan és csöpögősen hangzik, de így volt. Tisztán látom, érzem, tudom, hogy így volt. Mellette elfelejtettem minden bánatom, s azokra a pillanatokra, percekre a sebeim is enyhültek.

- Megjöttem. - kinyitottam Harry házának ajtaját a kulccsal, amit adott ''vészhelyzet esetére''. - Hahó! - kiabáltam, mint egy idióta, de nem jött válasz. Egyre beljebb és beljebb mentem, leraktam a kulcsokat meg a kabátomat a konyhapultra, s újra próbálkoztam, de hirtelen átváltottam sikításba. Harry hátulról megölelt, megfordított, adott egy csókot, majd felemelt a levegőbe, és körbe-körbeforgatott. - Harry, tegyél le! - nevettem fel. Szerencsére, hallgatott a szavaimra, s épen letett.

- Örülök, hogy ideértél.

- És, mit tehetek érted? Tán főzzek valami, vagy süssek, vagy takarítsak? Vagy masszírozzalak meg? - vigyorogtam, mint a tejbe tök, hisz tudtam, hogy nem ezekért a dolgokért hívott ide, csak gondoltam eljátszok vele.

- Mhm..ez mind szép és jó, de ezeket megcsinálja Berta, a házvezetőnő.

- Akkor? Beszélgetni akarsz? Akkor gyere, üljünk le a kanapéra. - elindultam feléje, de Harry visszahúzott, s pimasz vigyorát rám meresztette.

- Inkább mást szeretnék csinálni.

- Igen? És mit? - egyre közelebb húzott magához, éreztem a leheletét, a szuszogását. Viszont erre a kérdésre nem válaszolt, csak felvett, és felvitt az emeletre, a hálószobába. Óvatosan lefektetett az ágyra, felém hajolt, mindketten egymást néztük megbabonázva, majd szépen lassan közeledett, végül egy csókot adott, majd visszahelyezkedett felém.

- Biztos? - éreztem a hangjában a bizonytalanságot, ami arra várt, hogy megerősítsék, és újra biztos legyen a dolgokban, bennem.

- Semmibe nem voltam még ennyire biztos. Elég, ha mi tudjuk egyelőre. - bólintott, s újra közeledni kezdett, de most már nem húzódott el.