ONE DIRECTION KONCERT!

Wáááááááááááááá! Annyira tudtam, hogy nem fogom a hozni a részt ahah:D ugyanis múlt hét szombaton voltam One Direction koncerten, ami fantasztikus, eszméletlen, elképesztő, hihetetlen volt :)
Gondoltam, hozok egy képet, amit csináltam, bár nem csináltam sokat meg videót se mert lemerült a telefonom, de így legalább élvezhettem a koncertet :) MOST ÍROM MÁR A RÉSZT! :D

újra itt!

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyi időre eltűntem, nem írtam semmit, de az iskola mellett alig volt időm ötletelni :/
Remélem a héten még tudom hozni az utolsó részt, mert már csak 1-2 oldal van vissza :)


Még lehet jövök ez után egy történettel, de nem biztos..attól függ lesz-e kedvem, és az ötletet ki tudom bontani-e :)




Csóóók xx :)

27.rész

- Ne nézz így rám. Te is benne vagy.

- Hmm..és mégis miben?

- Figyelj, a kérdés itt az, hogy segítesz vagy nem?

- Nem. - felálltam a székből, nem bírtam ott ülni. - A kérdés az, hogy miben kell segíteni? Hm? Mondjad! Otthagytam miattad a barátomat, aki azt se tudja, hogy miért rohantam el. Nem tud arról, hogy meg tartjuk a kapcsolatot, az isten szerelmére! Mikor megtudta mi történt 3 éve, el akart jönni hozzad és beverni egyet, úgyhogy kérlek azonnal mondjad mi a baj, mert ha nem akkor kimegyek azon az ajtón és tényleg istenemre esküszöm, hogy soha többé nem látsz!

- Jó, oké, értettem. Visszaülnél?

- Nem. Mondjad! - a pulzusom emelkedett, és szerintem a fejem is vörösödött az idegtől és a haragtól.

- Van egy csávó, akivel üzletelek. - lehajtotta a fejet.

- Ugye nem? - nem nézett rám.

- Én meg nem kaptam meg az adagot, és nem is fogom.

- Mert?

- Mert aki adta nekem, elköltözött.

- Elköltözött? A régi raktárépületből? Hova? Egy másikba?

- Nem, egy másik varosba. Messze innen. A zsaruk gyanút fogtak.

- Hűha. És én hogy tudnék segíteni? Marc, én mar nem vagyok semmi ilyenbe benne, és tudod, hogy nem is voltam.

- Igen, tudom, de gondoltam bevethetned magad megint.

- Na, akkor most megyek.

- Ne, kérlek.

- Minek képzelsz? Nem vagyok egy kurva. Igen, tudom, mit gondolsz, sokan gondoljak azt es meg a barátom fejébe is megfordult! Tudod milyen rossz így élni? Nem jövök vissza. Sajnálom.

- Akkor segíts! Mihez kezdjek?

- Te okoztad magadnak.

- Tudom. - megcsörrent a telefonom. Harry neve villogott a telefonom.

- Szia.

- Szia, hol vagy? Figyelj, tudom, hogy sok volt ez így ne..

- Harry, ne. Nem volt semmi se sok. Ha hazaértem felhívlak! Csók! - letettem.

- Figyelj, ezt neked kell helyre hozni. Beszélj más beszállítókkal, ők is biztos dolgoznának neked.

- De ez a csávó 2 nap múlva akarja.

- Akkor intézkedj! Ahelyett, hogy itt beszélgetnél velem mar beszelhettél volna egy csomó beszállítóval.

- Rendben. Azt hiszem ez lesz.

- De kérlek, innentől kezdve felejtsük el egymást mindörökre.

- Mert?

- Mert? Még kérdezed? Jöjj rá magad, ha ezt meg kellett kérdezned.

- Rendben, asszem értem. Sajnálom.

- Szia, Marc.

- Szia.........Claire. - a hideg is végig futkosott a hátamon e név hallatán az ő szájából. Utaltam hallani az ő szájából. Hátra néztem és megláttam azt a gonosz mosolyt az arcán vagy már beképzelem? Akárhányszor így hívott ez a mosoly jelent meg az arcán és most már csak gyűlöltem. Gyűlöltem, hogy ezt tette velem, hogy ilyenné tett. Ahogy kiléptem az ajtón, egy rossz érzésem támadt: meg nagyon is nincs vége.

Miután hazaértem, megvacsoráztam anyuékkal, majd utána ok bementek Danielhez. Azt mondjak, hogy semmi változás, de az orvosok szerint az egy jó jel, hogy nem ijedt meg tolunk es meg akar ismerni minket. Felmentem a szobámba és tárcsáztam Harry számat.

- Szia, drága. - köszöntött.

- Szia. Átjössz?

- Nézz ki az ablakodon. - felálltam az ágyamról, az ablakhoz sétáltam. Harryt láttam meg lelkesen integetve. Fekete póló volt rajta amin egy kigombolt fekete ing volt és ehhez passzoló fekete nadrág, na meg persze a barna újonnan vásárolt csizma. Hogy mennyire szereti ezeket a cipőket... Ez igenis megmosolyogtatott. Mivel érdemeltem ki ezt a tökéletes fiút?

- Ott vagy meg?

- Ja, igen, bocsi. - letettem a telefont, kinyitottam az ablakot és ki kiabáltam. - Mit keresel az ablakom alatt?

- Gondoltam csinálok valami izgiset.

- Mint például beállsz az ablakom alá?! - nevettem el magam.

- Nem, te butus! Felmászom.

- Butus? Ezért még számolunk! Hát sok sikert! - beletelt egy fél órába mire felkapaszkodott a ház falán egészen a szobámig, de nem bántam meg. Már az ablakon kellett át segítenem, behúztam és a földre esett, én meg mellé ültem le annyira húztam befele őt.

- Ezt soha többé! - emelte fel a fejet.

- Miért? Szerintem nagyon is vicces volt. - nevettem fel, de nem voltam felkészülve arra, hogy mi fog történni. Annyira nevettem, hogy nem is vettem észre, hogy Harry felült és el kezdett csiklandozni. Meg jobban röhögtem, lassan alig kaptam levegőt, de egyszer csak sikerült kiszabadulnom és kifutottam a szobából, majd Harry egyenesen utánam.

- Úgyse kapsz el! - nyújtottam rá a nyelvemet, erre ő csak megnyalta a szája szelet, mire én gúnyosan ránéztem, hogy hogy merészeli ezt csinálni. Tudja, hogy ezzel az őrületbe kerget.

- Azt majd meglátjuk, babe. - egyre közeledett, én megfordultam és lefutottam a lépcsőn egyenesen a nappaliba. Elbújtam a kanapé mögött, de észrevett és egy darabig a kanapé korul futkároztunk, mint a bolondok.

- Butus? - emeltem fel az egyik szemöldököm.

- Tudod, hogy szeretlek, babe. - megcsillant a szeme.

- Aha. Ez volt a bizonyítása? Hm. Érdekes. - felvettem a gondolkodó arcomat sőt hogy meg jobban elhiggye elfordultam kissé, és csak pár pillanat volt amikor nem figyeltem, de o ezt persze kihasználta, és átugrott a kanapén. Kissé késve vettem észre így mire menekülni szerettem volna Harry elkapott hátulról, s átkulcsolta a derekamat. Egy darabig így tartott, majd közel hajolt, s így szolt:

- Megvagy. - suttogta a fülembe mély, dörmögő hangján amitől végig futkosott a hideg a hátamon.

- Elrontottad a játékot. - felé fordultam és lebiggyesztettem az ajkaimat.

- Aj. Jóvá tudnám tenni valahogy? - megjelent az a kis sunyi mosoly az arcán és tudtam, egy dologra gondolunk.

- Asszem van itt valami. - közel hajoltam, de ajkaink meg messze voltak egymástól. Már majd megvesztem egy csókjáért, érintéséért, de ahelyett, hogy az ajkaimra tette volna sajátját, elfordult és a nyakamon kezdte végig húzni nyelvét, apró csókokat hagyott mindenütt.

- Áá. - felnyögtem, ahogy nyelve egyre haladt lefele a mellkasomra. Ott megállt, felnézett rám, majd rám tapasztotta csókolni való ajkait. Vagy 10 percen keresztül tapadtak össze ajkaink, mikor eltávolodott végig vitte szájat az államon, nyakamon, mellkasomon, a melleim között majd vissza és szépen visszataláltak telt piros ajkai. Óvatosan megfordult velem és lassan lefeküdtünk a kanapéra. Húztam magammal, mint aki többet akar. Szomjaztam egyetlen csókjáért, hisz oly rég volt mikor utoljára éreztem magamon csókjait és érintését. A derekamon lévő keze lejjebb csúszott, majd fel a mellemig, aztán vissza a derekamra. Égtem a vágytól legbelül, de közben meg éreztem, ahogy végig fut a hideg érzés a hátamon, gerincemen. A derekamról a pólóm széléhez került a keze, amit elkezdett feljebb és feljebb húzni, de eközben vadul, szerelmesen csókolt. A pólóm egyre csúszott feljebb, mikor a fejem kellett áthúznia, elváltunk, de csak pár percre majd újra összeragasztottuk a szánkat. Ezután én nyúltam a pólójához, amit gyorsan le is vetettem. Végig simítottam a hasán, élveztem, ahogy teljesen megbolondítom ezzel.

- Ne csináld ezt. – mormogta.

- Miért is ne? – kuncogtam bele a csókunkba.

Pár perccel később a kanapé mellett feküdtünk a padlón. Oldalra feküdtem, így át tudtam karolni a hasán, ő meg az arcát a hajamba fúrta.

- Ez annyira jó. – motyogta a hajamba.

- Mhm.

- Nem beszélsz velem?

- Mhm. – mosolyogtam, mint a tejbe tök. Imádtam hülyíteni.

- Grace, ez nem jó játék. – komoly volt a hangja.

- Én jól szórakozok. – fordultam felé.

Felálltam, magamra húzva a lepedőt, amit a kanapén találtunk, s magunkra tekertünk. – Kérsz limonádét?

- Igen. Kiszáradtam. – próbálta elrejteni mosolyát, de nem nagyon ment neki. De még mielőtt elkapta volna az ingét, hogy felvegye, elkaptam én és magamra húztam.

- Csak férfiing? - felhúzta szája szélét egy mosolyra, de a füléig nem ért el, ami a sunyi mosolyát jelentette, és ilyenkor csak kicsit látszanak a gödrei.

- Szeretnéd, ha mást is felvennék? Bunda bugyit? - nevettem fel a konyha fele menet.

- Isten ments! Nekem nincs ezzel a kinézettel semmi bajom. - kacsintott rám, majd a fenekemre csapott, amire felugrottam.

- Na, de Styles! Rácsapok a kezére, ha nem hagyja abba. - pillantottam hátrafelé.

- Csak nehogy! - adta meg magát.

Beérve a konyhába a hűtőhöz mentem, kivettem a citromokat, a narancsokat és a grapefruitot, majd a konyhapultról elvettem az ásványvizet, és az egyik szekrényből elővettem a barna cukrot.

- Levenned a citromfacsarót, kérlek? - mutattam felfelé.

- Jobban szeretném, ha te venned le. - nyalta meg a szája szélét.

- Aha. Na, vedd le, kérlek. - végül megadta magát, és felnyúlt érte. - Hmm..nem rossz a látvány.  - Az alsónadrág épp, hogy le nem esett róla, ÚGY lógott rajta, ami megőrjített, s legszívesebben újra meg újra megtenném azt, amit a kanapén egy 5 perccel ezelőtt.

- Élvezed a kilátást? - odaadta a facsarót.

- Ó, de még mennyire. - haraptam be a számat.

Elkezdtem facsarni a citromokat, narancsokat, Harry meg közben figyelt. Hirtelen a telefonom pityegésére lettem figyelmes.

- Folytatnád? Én addig megnézem ki az.

- Persze.

Visszabattyogtam a nappaliba a telefonomért, amit az asztalon hagytam. Egy üzenet várt meg 5 nem fogadott hívás. Miért nem hallottam őket? Gyorsan megnéztem a hívásaimat, és örömmel konstatáltam, hogy Scarlett és Jane voltak azok. Majd megnyitottam az SMS-t.

'Kérlek, fogadd el az ajánlatom. Nagyon nagy szükségem van rád. M x' - és képes még puszit írni a végére? Ez megőrült?

Valaki leheletét éreztem a vállamon, amire felkaptam a fejem es gyorsan kiléptem az üzenetekből.

- Ki az? - húzta össze szemöldökét.

- Csak Scar meg Jane. Majd visszahívom őket. Menjünk vissza! - meglepődötten léptem be a konyha területére. - Kész is vagy?

- Igen.

- Wáoh. Ügyes vagy. Nem hiába az én barátom. - odaszökelltem mellé és arcára adtam egy apró puszit. - Ezt a munkádért kapod. Mert olyan kis ügyes vagy, és törődő, és kedves, és jó fej, és szexi. - megcsókolt. Ajkait rátapasztotta enyéimre, ami kissé sokk ként ért, de örömmel fogadtam és viszonoztam. - Szeretlek. - kimondtam. Ajkai mosolyra húzódtak, arra a felére, amikor láttatni engedi a gödröcskéit, és látszik rajta, hogy igazán boldog, felhőtlen a kedve.

- Én is szeretlek téged.

Már lassan ott tartottunk, hogy felpakol a konyhapultra, de egyszer csak meghallottam, ahogy leparkol egy autó a házunk előtt, s biztos voltam benne, hogy anyáék jöttek haza. Gyorsan kibújtam Harry öleléséből, a nappaliba futottam, felkaptam a cuccainkat és megfogva Harry kezét a szobámba húztam, hogy ne lássanak meg minket félig pucéran.

- Huh, ez meleg volt. - fújtam ki a levegőt.

- Grace, mi ez?

- Micsoda? - a telefonomra mutatott, amit az ágyra dobtam a ruhákkal együtt, ahogy felértünk. Közelebb lépdeltem és Marc üzenete fogadott.

- Egy üzenet.

- Marctól.

- Igen, de ez nem az, amire gondolsz.

- Okés, hallgatlak.

- Grace, mi ez a konyhában? Mi történt? - kiabált fel anya. Na, de jó.  

- Mindjárt elpakolok! - kiabáltam le anyának. - Figyelj, sajnálom, hogy nem mondtam el.

- Mit is? Van valami köztetek? És akkor ez az előbb mi volt? - felállt felemelve a hangját is.

- Dehogyis! Ezt feltételezed rólam? Aha, szóval már te is kezded. Látod, ezért nem akartam elmondani a múltban történt dolgokat. Soha nem mondtam volna el, ha tudom ez lesz belőle, ha te is egy kis szajhának nézel! Menj el! Tűnj a szemem elől! - felforrt az agyvizem, de nem érdekelt. Mindig is tudtam, hogy gyorsan dühbe tudok gurulni, de ha valaki ilyet feltételez rólam, sajnos nincs határ. Körbe-körbejártunk Harry-vel ezzel kapcsolatban. Soha nem találtunk rá megoldást, soha nem beszeltük ki a dolgokat, amit hiányoltam. Igazából csak néha beszélgettünk, leginkább fizikailag mutattuk ki az érzelmeinket, hogy mennyire is szeretjük egymást. Ami a legjobban felidegesített az az volt, hogy kimondtam neki, hogy szeretem, és az után ilyeneket feltételez rólam, hogy van köztem és Marc között valami.

Eltűnt. Elhúzta a csíkot. Nem volt 'bocsánat, Grace, vagy 'sajnálom, nem akartam'. Semmi. Csak elment. Lerogytam a földre, s sírni kezdtem. Azt hiszem most az először Harry miatt. Letöröltem a könnyeim, és lementem a konyhába, hogy elpakoljak.

- Mi történt, kicsim? - jött oda mellem anya.

- Semmi. - gondoltam ezzel a válasszal kielégítem, de rosszul gondoltam.

- Akkor miért viharzott el Harry úgy, mint aki most veszekedett épp?

- Mert veszekedtünk.

- Ajh, drágám.

- Anya, ne kezd. Látni se bírom.

- Mit mondott? Vagy mit mondtál?

- Én? Inkább ő. Ő is egy szajhának tart.

- Hogy? Miért tartana annak?

- Elmondtam neki mindent.

- Szerintem csak félreértetted.

- Ezt nehezen lehet félreérteni.

- Sajnálom, de mindig így lesz.

- Apával sokat veszekedtek? - szükségesnek éreztem a kérdést, hisz sose hallottam őket annyira durván veszekedni.

- Hát persze. Az lenne a baj, ha nem így lenne. Ez természetes egy kapcsolatban. - ezzel nem nyugtatott meg. A vállamra tette a kezet, és felemelte a fejem. - Tudod, drágám mindig azzal veszekszünk, akit szeretünk. Aki sokat jelent a számunkra. Tudom, hogy neked is sokat jelent Harry. Látszik rajta, hogy neki is sokat jelentesz, hogy szerelmes beled. - erre felkaptam a tekintetem. Szerelmes? Belém? Ez komoly? Sose mondta...

- Köszönöm, anya. - megöleltem, és puszit nyomtam az arcára. Ahogy láttam mosolygott is. Régen volt már. 

- Tudod, kicsim, amit már mondtam: Felejtsd végre el a múltadat, bocsáss meg magadnak és kezd újra! Sose késő újra kezdeni. - kacsintott egyet, s visszamosolyogtam rá.

Felrohantam a szobámba, összepakoltam a cuccom egy táskába: telefon, pénztárca, jogsi, személyi. Lefutottam a lépcsőn, felhúztam a bőrdzsekim, gyors felkaptam a cipőmet és kiviharzottam az ajtón. Mielőtt kileptem volna az ajtón leakasztottam a kocsi kulcsot, bepattantam, a táskámat az anyósülésre pakoltam és indultam. Először Harry felé indultam, majd meggondoltam magam és kis kerülőt tettem: a stúdió. Az én örök kedvenc búvóhelyem. 

***Ez az utolsó előtti rész, sajnos. Jövőhétvégén talán tudom hozni az utolsó részt!***

26.rész

Egy ideig még beszélgettünk, meséltem neki közös emlékeket, de nem ment az emlékezés.

- Grace, gyere. Az orvos azt mondta, hogy pihennie kell Danielnek. - kukkantott be Harry az ajtón.

- Ő...Harry?

- Igen. Ő a barátom. - ezen elmosolyodtam, ahogy Ő is meg Daniel is. - Na, de megyek. Majd holnap újra jövünk! - figyelmeztettem.

- Reméltem is. - halványan mosolygott.

- Minden rendben lesz, tudod. - kacsintottam. Kisétáltam a kórházi szoba ajtaján Harry-vel az oldalamon. Beszálltunk a Range Roverjébe, én behelyezkedtem az anyós ülésen, feltettem a lábaim és bezárkóztam. Nem volt kedvem beszélni, sőt inkább a semmit csináltam volna. A fejemből néztem ki egy darabig a mellettünk elhaladó autók összefolytak, a fák, emberek összemosódtak.

Amikor megálltunk, felültem, körbenéztem, és rá kellett eszméljek, hogy nem hazaérkeztem. Pedig milyen jó lett volna.  Ahogy kiszálltam, éreztem magamon pár esőcseppet. Gyorsan befutottam az eresz alá, míg Harry elrendezte a kocsiját. Körbenéztem a környéken, és egyáltalán nem volt ismerős. Nem volt ijesztő, egy hagyományos angol utca volt tele házzal és olyan autókkal, mint Harry-é, de nem mondanám, hogy az „elit” környékhez hasonlított.

- Hol vagyunk, Harry?

- Majd meglátod. - rám kacsintott, megfogta a kezem, s behúzott a hatalmas szürke épületbe. Belülről nem pont ilyennek képzeltem. Barátságos, melegséget árasztó, kedves kis tér fogadott. Leginkább a bézs és a barna szín dominált, de néhol megjelent a piros is. Olyan volt, mint egy recepció, de mégse. Harry odaintett a lánynak, aki a pult mögött ült, ő elmosolyodott, visszaintegetett majd elpirult, amikor Harry rámosolygott. Eszméletlen, hogy akár egy mosollyal mennyire zavarba tudja hozni a lányokat, hölgyeket. Beszálltunk a liftbe, felmentünk a 4. emeletre, ott pedig egy kisebb szobába vezetett.

- Most már mondd meg, hogy hol vagyunk, Harry! - akaratoskodtam, hiszen sose jártam meg ebben a szobában.

- Ülj le ide.

- Még mindig nem válaszoltál a kérdé... - majd elcsitított az ujjával. Elhallgattam, s kíváncsian figyeltem, hogy mit csinál. Egy kis időre eltűnt az ajtó mögött, majd mikor visszatért egy kotta volt a kezében, vagy csak szöveg, nem tudom nem láttam pontosan. don't let me go.. Leült velem szembe a zongorához, és leütött egy billentyűt, és az a hang, amit kiadott végig futott a testemen. Jó volt hallani a zongora hangját. Pár napja nem is nyúltam a zongorához. A hangok egyre erőteljesebbek és hangosabbak lettek. Nem sejtettem miről fog szólni a dal, sőt, de valahogy biztos voltam abban, hogy valami olyasmiről, ami a nemrég bekövetkezett veszekedésünkhöz kapcsolódik. Ezelőtt meg sose hallottam zongorázni Harry-t, így új és érdekes volt számomra ez a dolog, de a szám üzenetét is kivettem. A vége fele előbuggyant egy pár könnyem, főleg amikor ehhez a részhez ért: "..seems like these days I watch you from a far just trying to make you understand..".

Majd mikor az utolsó sorhoz ért, én is vele énekeltem: "..Cause I'm tired of sleeping alone." Felnézett, rám mosolygott, én pedig visszamosolyogtam rá.

- Na, mit gondolsz? - szegezte nekem a kérdést, mikor már az utolsó hang a zongorán elhallgatott.

- Csodálatos.

- Ennyi? - felém közeledett. Odahajolt hozzám, a kezeit a combomra helyezte, és a fülembe súgta: - Csak ennyi? - a szőr felállt a karomon, a hideg végig futkosott az egész testemben.

- Elképesztően csodálatos volt. - nevettem fel halkan. Ő is belenevetett a fülembe, jó volt újra hallani a dörmögését a fülemben. Úgy éreztem, mintha nem lenne ennél szebb dolog a világon, hogy ennél jobb már semmi nem lehetne.

- Na azért. - mosolyogtunk egymásra, szerelmesen. Végre kimertem mondani ezt a szót - még ha csak gondolatba is - és én most érzem, tudom, hogy Ő az.

Ezt az idillt az SMS hangom zavarta meg. Lassan elhúzódtam Harrytől, felkaptam a telefonom, és megnyitottam az üzenetet.

'Szia Claire! Tudunk találkozni? Sürgős. M'

De jó, hogy az emberek mindig akkor tudnak belépni az életünkbe, amikor nincs szükségünk rájuk.

- Ki az?

- Őőő..senki, de el kell mennem. Majd hívlak. - kaptam fel a kabátom, táskám és tárcsázni kezdtem egy taxi számot.

- Hova? De hát annyi mindent terveztem mára..

- Ígérem, bepótoljuk.

- Legalább hadd vigyelek el.

- Nem kell, mindjárt jön a taxi. - adtam az arcára két puszit, de ő elkapott, s adott egy hosszú csókot, majd elszakadtunk, és rohanni kezdtem a lift felé. Mivel a lift lassú volt, inkább a lépcsőt választottam a legjobb megoldásnak. Gyorsan leértem, a taxi már várt rám, gyorsan behuppantam és bemondtam a címet.

- A polgármesteri hivatalhoz kérném. - kifújtam a levegőt, de a taxi sofőr csak nézett. - Tessék?

- A polgármesteri hivatalhoz? Maga?

- Miért? Én nem mehetek oda? Kérem szépen taposson bele, mert elkések.

- Elnézést, máris.

- Köszönöm.

A taxi elindult, én meg utat engedtem a gondolataimnak. Igazából minden tökéletes...lett volna. Ha a bátyám mindenre emlékezne, a másik bátyám élne, na meg ha Tiffany meg Marc nem zaklatna soha többet. Harry volt az egyetlen biztos pont az életemben per pillanat, vagyis nem tudnék senki mást mondani. Ő az akit soha nem akarok elveszíteni. Mellette tökéletesnek érzem magam. Gondolatmenetemet egy SMS hang zavarta meg.

'Hol vagy? Siess! M.' - Mi ennyire sürgős? gondoltam.

'Pár perc.'

Amint megállt a taxis, kifizettem, és elhagytam a taxi hátsó ülését sietősen. Fellépkedtem a lépcsők fokain, a nagy ajtó előtt álltam majd nagy bátorságot vettem és bekopogtam. A polgármester inasa nyitotta ki, már elég jól ismertem, mivel régen sokat jártam ide.

- Ms. Mack.

- Jó napot James. Marc itthon van?

- Igen, már várta magát. Jöjjön csak be. - nem sokat változott belülről. Ahogy beléptem egy hall fogadott, ahol a több ezer éves csillár lógott le a plafonról, a talapzat csempékből állt, és egy lépcső vezetett fel a hálószobákhoz, meg a többi lakrészhez. A hall közepén egy fa asztal állt, amin egy vázában volt pár szál virág. Megfordultam, megköszöntem James-nek, hogy beengedett és rohantam fel a lépcsőn. Az emeletre felérve jobbra elhelyezkedő folyosón mentem végig, majd az ötödik ajtón kopogtam be.

- Gyere. – bekukkantottam a fejemmel, s észrevettem, hogy éppen telefonál. – Nem…csinálj vele valamit, nem hagyhatjuk, hogy így végződjön…keresd meg és kérd számon…igen…nem, most jött meg…majd hívlak, addig is puszi. – majd letette a telefont, és felém fordult a gurulós székében rám meresztve nagy szemeit és hatalmas colgate vigyorát, amitől legszívesebben odahánytam volna a szőnyegre.

- Puszi?! Még fejlődhetnek az emberek? Nem is tudtam…

- Jaj, drága, Grace…még mindig olyan makacs vagy, mint régen. Úgy látszik egyes emberek nem tudnak változni.

- Hát, ahogy látom neked is csak az elköszönés a változás...más nem nagyon. – felállt a székéből, és elindult felém. Már reflexből hátráltam egy lépést.

- Grace, Grace…miért futsz el előlem?

- Nem futok el, csak meghátrálok. Na, miért hívtál ide ilyen gyorsan? Mi volt olyan sürgős?

- Hova rohansz? Tán vár a nagy szerelmed, Harry Styles?

- Mit tudsz te a szerelemről?

- A szerelem nem nekem való.

- Igen, ezt már bebizonyítottad. Nem is egyszer. – azt hittem lassan felrobbanok a dühtől, hogy itt játszadozik velem.

- Na, gyere ülj le. – megfogta a kezem és az asztal másik végén lévő székhez vezetett. Elhúztam a kezem.

- Én is oda tudok menni, képzeld. – kopogtattak.

- Tessék? – kinyílt az ajtó, és a polgármester dugta be a fejét az ajtón. – Igen, apám?

- Grace? Te vagy az? Jaj, de jó látni.

- Jó napot kívánok.

- Csak hallottam James-től, hogy látogatód jött és gondoltam benézek. De nem is zavarok tovább. Beszélgessetek csak. – ezzel kivonult a helységből.

- Marc, mondjad már miért kellett iderohannom egy romantikus pillanat közben. – emeltem fel a hangom, mert már nem bírtam, hogy itt húzza az időt.

- Segítened kell. Nagy szarban vagyok. - lefagytam. Segítség? Minek kér tőlem segítséget? Mi történhetett?