19.rész

Másnap reggel, vagyis délelőtt, az újságokért mentem ki a postaládához, amikor megláttam egy fekete autót, sötétített ablakokkal. Kissé megijedtem, hisz eszembe jutott, hogy előző nap a kávézó előtt parkolt ugyanaz a jármű. Visszamentem a házba, s megnyugtattam magam, hogy nem vagyok paranoiás és nem követnek. Majd hirtelen megcsörrent a telefonom, amire felugrottam. Áh, tényleg nem vagyok paranoiás.

- Szia, Grace! - üvöltött bele a telefonba Scarlett.

- Szia Scar.

- Nincs kedved ma elmenni bulizni?

- Mi az meguntad a ''szőke herceged''? - próbáltam idézőjeleket rajzolni a levegőben, de fölösleges volt, hisz a hangomon kellett éreznie.

- Mi van? Féltékeny vagy?

- Nem, de olyan, mintha egy szamár lennék.

- Mert, hogy?

- Ha nincs ló, jó a szamár is.

- Nem vagy az.

- Tudod te egyáltalán mit jelent, hogy barátság vagy egyáltalán, hogy legjobb barátok?

- Most meg mi a bajod, Grace?

- Emlékszel, amikor azt mondtad megváltozol, és többet leszünk együtt? Mert én igen. De valahogy nem látom ezt. Amióta összejöttél Zayn-nel egyfolytában vele lógsz.

- Sajnálom. Figyelj, átmegyek, s megbeszéljük, rendben?

- Felőlem. - s lecsaptam a telefont.

Háromnegyed óra múlva csöngettek. Kiabáltam a szobámból, hogy nyissa ki valaki, de úgy tűnt senki nincs itthon. Felkeltem, lebaktattam a lépcsőn, elolvastam a cetlit, amit anyáék hagytak majd kinyitottam az ajtót.

- Szia, Grace!

- Scarlett.

- Kérlek...bocsáss meg. - bejött, becsukta maga mögött az ajtót, s utánam jött a konyhába.

- Kérsz limonádét?

- Öö.. igen, köszönöm. Azt hittem jó barátnő voltam, de ezek szerint tévedtem. – lehajtotta a fejét, s száját is lebiggyesztette.

- Semmi baj. Tudod, hogy nem tudok haragudni sokáig senkire, de jó lenne látni a változást. Azt hittem megváltozott minden, de egyre inkább úgy érzem magam, mint régebben.

- Nem, nem. Nem fogod úgy érezni magad. Mi lenne, ha a nyár alatt kivennénk egy hetet vagy többet?

- Mármint?

- Csak mi ketten elmennénk valahova.

- Például? Hova?

- Mondjuk Manchester...vagy Clacton-on-sea. A nyaralótok még meg van, nem? Megnézhetnénk a Clactoni Fesztivált.

- Egyre kíváncsibbá teszel.

- Na, akkor jó. Mondjuk, elmennénk július közepén Manchesterbe, aztán augusztus elején Clacton-on-sea-re a nyaralótokba, megnézzük a fesztivált, majd hazajövünk, mert utána kezdődik nem sokkal a V Fest is.

- Ez egy remek ötlet a nyárra. Már úgyis halálra unom magam mostanság.

- Még csak két hét telt el a szünetből.

- Tudom, de olyan mintha már 5 hónap telt volna el.

- Haha. Jó neked. – nevetett fel.

- Akkor menjünk készülődni!

- Minek? – nézett rám nagy szemekkel Scarlett, mintha nem is az ő ötlete lett volna, hogy menjünk bulizni.

- Nem te mondtad, hogy menjek el veled bulizni?

- Ja, de. Bocsánat. Akkor menjünk!

Körülbelül 2 órába telt mire elkészültünk, mert Scarlett mindenfélére rá akart beszélni, hogy ezt vegyem fel, meg ezt, mintha meg akarna rontani, de ellenálltam neki.

- Scarlett, megbeszéltük. Ha meg akarsz rontani, akkor kezdjük egy finomabb darabbal aztán szépen lassan.

- Biztos? – úgy nézett rám, mint aki nem hisz a szemének, s én is így voltam magammal. Utáltam kiöltözni, sőt magas sarkút húzni utáltam a legjobban, de most nem tudom mi történt velem.

- Igen. – épp a lépcsőn meneteltem le, amikor megcsörrent a telefonom. – Igen? Tessék?

- Szia, Eleanor vagyok. Grace?

- Eleanor? Louis barátnője, igaz? Szia, miújság?

- Semmi-semmi. Veled?

- Élek.

- Na, az jó. Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem nem jöttök-e el ma velünk szórakozni?

- Pont jókor kérdezed, mert Scarlett mondta, hogy mozduljunk ki, és már készen is vagyunk, mármint partira készen, szóval mért ne?

- Remek. Akkor a Café de Paris-ban 9-kor?

- Rendben.  – letettük, majd Scarlett-tel elindultunk a metró megállóhoz, mert attól kissé messze lakunk, vagy 15 perc séta.

A Café de Paris-ba érve első dolgunk az volt, hogy megkeressük Eleanorékat, akik pár perc alatt elő is kerültek. Leültünk az asztalukhoz, megittunk pár italt, sokat beszélgettünk, s jó kedvűen indultunk el táncolni. Nagyon vigyáztam az italokkal, hogy ne találjam meg azt az énemet részegen, amikor bármi megtörténik, és másnap mindent megbánok.

- Kijössz velem cigizni? – kérdezte Scarlett.

- Persze.

- Hova mentek? – húzott vissza El.

- Scarlett cigizni akar.

- Megyek veletek! – odaszólt a barátnőihez - akiket csak most ismertünk meg, de nagyon jól kijöttünk, hihetetlenül kedvesek és barátságosak. Na, meg szeretik az alkoholt is, lehet ezért is jöttünk ki jobban, mint általában – majd megfogta a táskáját, és velünk tartott. Kint, ahol cigizésre kijelölt helye volt, leültünk a padkára, s beszélgetni kezdtünk fulladásig.

- Danielle, hogy-hogy nincs itt? – kérdezte Scar.

- Liam-mel van. Tudjátok, náluk mindennapos ez a most szakítsunk vagy nem?

- Ja, hallottam, hogy egyszer együtt vannak, egyszer nem. – szóltam közbe.

- Néha nem értem Danit. Szeretem, imádom őt, de ilyen időszakokban… Na mindegy is. Veletek mi van?

- Mármint velünk? – mutattam magamra és Scarlett-re.

- Szerintem Scarlett-tet tudom, hogy áll a pasikkal. – mosolygott. – Mi van veled és Harry-vel?

- Semmi. Barátok vagyunk, ennyi.

- Aha. – na jó, a hazudozás nem megy, sose ment, de most szerintem elég hihető voltam, mert végülis barátok vagyunk, csak most már kicsit több is.

- Tényleg! Semmi komoly.

- Hallottam ám arról a csókról. – az aszfaltot kezdte vizsgálgatni.

- Ki nem hallott arról? Az egy véletlen baleset volt. – láttam Harry-t közeledni. Mosolyra húzódott a szám, majd gyorsan le is konyult.

- Hát, én nem úgy hallottam. – épp, hogy meghallottam, amit Eleanor mondott válaszként. De hirtelen lefagytam. Harry nem egyedül volt. Egy másik lánnyal. Egyre közelebb jöttek, s a lány alakja is egyre jobban kirajzolódott a sötétben. Tátva maradt számra El és Scar is felfigyelt, na meg persze, arra, hogy nem folytattam a beszélgetést. A két alak felé fordultak ők is. Scarlett rám nézett, s várta, hogy mi fog kitörni belőlem, hisz ő tudta azt is, hogy mi Harry-vel egyszer már lefeküdtünk.

Felugrottam a padkáról, és eléjük léptem.

- Sziasztok! – integettem nekik, mint egy őrült, hisz annak is éreztem magam. Harry-n láttam a meglepettséget.

- Szia Claire! Vagyis Grace. Bocsi. – most komolyan? vele? Tiffany-val? Harry csak viccel, ugye? Mi most akkor nem járunk, vagy mi van?

- Grace? Mit keresel te itt? – és Harry is megszólalt.

- Bulizom. Tudod, azt is szoktam.

- Aha.

- És ti?

- Jaj, Harry, olyan aranyos volt, hogy elvitt vacsorázni, s mondta, hogy jöjjünk át a Café de Paris-ba. – éreztem, ahogy a szívem, a tüdőm ki akar törni a testemből, mert nem bírja. A levegőt kapkodva vettem, a szívem minden másodpercben legalább 50-szer dobogott. A szemeim megtelnek könnyekkel, de nem hagytam őket, hogy lefolyjanak.

- Ja, Harry, nagyon aranyos szokott lenni. – nem bírtam tovább, s egy könnycsepp el kezdett legurulni az arcomon. – Bocsánat. – elrohantam.

- Ezt jól megcsináltad. – szólt oda neki Scarlett.

Visszafutottam a helyre, a táskámért, hogy eltűnjek, elmenjek egy csendesebb helyre, de hirtelen belebotlottam valakibe. Marc…remek.

- Mit akarsz? – szegeztem neki a kérdést.

- Táncolni?!

- Legyen.

- Kérsz innit is?

- Igen, kissé ki vagyok száradva. – Köszönöm, Harry. Ezt az estét is elrontottad. – gondoltam. Egész éjjel táncoltam Marc-kal, még Scarlett se tudott semmiről se lebeszélni.

***

Következő nap délután 2-kor keltem fel iszonyat fejfájással, és kézfájással. Lenéztem a kezemre, hogy megnézzem, hogy tudom-e mozgatni, hogy nem-e tört el, de nem ez volt az, amitől fájt a kezem.

 - Mi a…? – el kezdtek derengeni az előző estén történtek. Akármennyire is szerettem volna nem eljutni idáig, mégis sikerült. Ahogy hallottam csöngettek,  biztosra vettem, hogy Scarlett lesz, hogy minden oké-e velem, de tévedtem.Pár perc múlva meghallottam, hogy kopogtat valaki.

- Bejöhetek?

- Csak akkor ha nem Harry vagy.

- Akkor jelmezt öltök, rendben?

- Felőlem. Azt csinálsz, amit akarsz. – kikászálódtam az ágyamból, hogy valamit keresek a kezemre, amivel takarhatom, mivel az nem jött be, hogy én takarom saját magamnak. Harry megragadta az alkarom, s maga felé húzta.

- Grace..mi ez? Ugye nem az, amire gondolok?

- És ha igen? Neked nem mindegy? Foglalkozz inkább a kis barátnőddel.

- Tiffany? Gondolhattam volna.

- Mit?

- Ezért csináltad?

- Nem. Harry, mit keresel itt?

- Beszélni jöttem. Megbeszélni a történteket.

- Nincs mit megbeszélni. Vele voltál. Értettem, de szebben is a tudtomra adhattad volna, hogy nem akarsz tőlem semmit. – ismét felemeltem a hangom, majd az övé követte az enyémet.

- De, Grace, nem akarok tőle semmit. Veled akarok lenni.

- Harry, nem kell a duma. Felesleges. – rezgett a telefonom, hogy jött egy SMS-em. Felvettem a földről – nem tudom, hogy került oda - , hogy megnézzem ki írt, s amikor megláttam a feladót meg az üzenetet lemerevedtem.

- Ki az? Ha? Grace? – elvette a telefont a kezemből. Hangosan olvasta fel az SMS-t, miközben én legbelül meghaltam. – Fantasztikus volt a tegnap éjszaka. De máskor ne Harry nevét üvöltsd, kérlek. Marc x. – nem néztem Harry-re, mert tudtam, hogy hogy néz ki vagy mit érez. – Marc? Mi van? - Lefeküdtél vele? Grace, ugye ez nem igaz? – az emlékek előjöttek, én meg egyre inkább szégyelltem magam.

- De. – ennyit nyögtem ki, s ez elég volt, hogy elindítson még egy vitát köztünk.

- Nem hiszem el. Hogy tehetted ezt velem? Mire volt ez jó? Ez volt a bosszú? Hm?

- És te? Hogy tehetted ezt velem? Hogy mertél elmenni egy másik lánnyal vacsorázni? Mért? Mért pont Tiffany-val? 3 éve utál engem, s én szint úgy. Fogalmad sincs, min mentem keresztül miatta.

- De ahogy tudom, nem csak Tiffany volt a fő ok. Hallottam, hogy Marc is benne volt.

- Mégis honnan? Tán Tiffany mondta el?

- Nem. De ne térjünk el a témától. Miért feküdtél le Marc-kal?

- Nem, Harry, most már tudni akarom. Honnan tudod, hogy Tiffany és Marc 3 éve belekevertek valamibe? Hm? Honnan? Kérlek, válaszolj! 

Scarlett ruhája: 

  

Grace ruhája: