17.rész

- Honnan tudjam? - reagáltam le azonnal.

- Tegnap itt volt, oké. Megengedtem. - itt egy kicsit megakadtam. Megengedtem? Ezt mégis hogy kell érteni? Ő szabja meg, hogy kivel találkozhatok?

- Megengedted? Hogy..hogy mondtad? - fakadtam ki.

- Grace felírta őket a listára, majd megkért, hogy hadd jöjjenek, s megengedtem.

- Ez olyan, mintha valami játékszer lennék, s annak mutatsz be, vagy azzal találkozhatok, akivel te akarod. Még Grace-nek kellett tőled engedélyt kérni? Tudod, hogy ők a kedvenc bandám.

- Igen, de azt hittem...

- Nem. Ez nekem túl sok. Lassan kisajátítasz Logan. - felszedtem a cuccom, s az ajtó felé indultam. - Lehet, hogy szünetet kéne tartanunk. Egy ideig nem találkozni. - kiléptem az ajtón, s az ajtó csapódott utánam nagy hangerővel. Lefutottam a lépcsőn, egyenesen ki az ajtón nem figyelve a többi emberre, aki a konyhában ült.

*Harry szemszöge*

Egyre furcsább Grace. Néha csak úgy kitör, s minden ok nélkül sírni kezd. Vagy van valami oka is? Miért nem mondja el? Megőrjít a tudat, hogy valami valamikor régen történt vele, ami nagyon kiborítja mostanában, főleg mióta összefutott azon az esten Marc-kal. Van valami közös múltjuk? Ki kell derítenem, és ha Grace nem beszél, akkor a magam útján kell kiderítenem.

Logan-nél a reggeli után hazavittem Grace-t, majd hazamentem, hozzám. Ledobtam a kulcsaimat az előszobában lévő kis polcra, a cipőmet lerúgtam a lábamról, aztán a fürdőszoba felé vettem az irányt. Vettem egy meleg zuhanyt, hogy tiszta fejjel gondolkodhassak. Előkaptam a telefonom, s tárcsáztam egy számot.

- Szia. Tudsz segíteni?

- Persze, miben? - hallatszott a vonal másik végén.

- Keress utána egy Grace Claire Mack nevű lánynak. Derítsd ki, hogy mi történt vele 3 éve, amikor a bátyja meghalt az autóbalesetben.

- Rendben. Majd küldöm, hogy mit találtam.

- Köszönöm. - miután letettem a telefont egy rossz érzés fogott el. Lehet rosszul cselekedtem, de meg kell tudjam, hogy tudjak rajta segíteni.

*Grace szemszöge*

- Mért nem lehet minden rosszat elfelejteni? - kérdeztem a bátyámtól, Daniel-től.

- Ez egy jó kérdés. Legszívesebben én is kitörölnék pár emléket az agyamból.

- Ráadásul Harry is megtudta, hogy történt velem még valami 3 éve.

- Tudja? - nyíltak ki a szemei.

- Csak azt, hogy történt valami, de, hogy mi azt nem.

- Akkor jó. És mi volt azon az esten?

- Semmi jó. Érzem, hogy Tiffany nem csak úgy akarta, hogy ott legyek, s játsszak neki. Marc-kal se véletlen futottam össze. Ebbe 110 %-ig biztos vagyok.

- Akkor megvárod, míg ő lép?

- Nem tudok mást tenni.

- Villog a telefonod. - mutatott az íróasztalom felé, ahol a telefonom hevert. Felugrottam, utána nyúltam, megnéztem a képernyőt, s az 'Eric' név mutatkozott meg rajta.

- Mi újság? - vettem fel a telefont.

- Nincs kedved olyan 6 fele összefutni?

- De. És hol?

- Mondjuk...a szokásos helyünkön?

- Legyen. Akkor 6-kor.

- Rendben. - s kinyomtam. Daniel-el még egy darabig elbeszélgettünk, majd lassan készülődtem, és elindultam a helyünkre. Betettem a fülesemet, és a ritmusra lépkedtem a járdán. Volt, hogy lassabban, volt, hogy gyorsabban. Fél óra elteltével meg is érkeztem az eldugott játszótérre, ahol Eric már várt.

- Bocsánat, de Daniel-el elbeszéltük az időt.

- Semmi baj.

- Uh. De régen jártam erre.

- Igen, én is.

- Megváltozott az évek során.

- Ahogy mi is. - halványan mosolyogtam, s bólintottam. Mindketten leültünk a hintára. Először kisebb lökéseket adtunk a hintának a mozgáshoz, majd egyre nagyobb, s nagyobb lett a löket.

- Hogy vagy? - lassultunk le.

- Köszönöm kérdésed, remekül. Vagyis úgy érzem. - mosolyogtam. - És te?

- Jól, köszi. - bólogatott. - És, még mindig?

- Nem. Egy ideje nem.

- Akkor jó. Harry-vel minden oké?

- Mhm. Minden a legnagyobb rendben. De erről ne beszéljünk.

- Miért? Nem akarsz róla beszélni?

- Nem azt mondtam, de tudom, hogy mi volt köztünk, s hogy hogy érzel irántam.

- Nem fogod elhinni, de kezdek ''kigyógyulni'' - idézőjeleket rajzolt a levegőben - belőled.

- Na?! Új lány?

- Úgyis mondhatjuk. - a szája széle egyre csak kanyarodott felfelé.

- És? Ki az? Vagy titkos?

- Tiffany. Tiffany Mile. - megakadtam.

- Hogy mi???????????? - kifakadtam. Az nem lehet, hogy Tiffany legyen az.

- Nyugi, nyugi, csak viccelek. - felnevetett. - Nem tudtam, hogy ilyen könnyű téged becsapni.

- Ez nem jó vicc. - közöltem vele 2 vállba bokszolás között. - Tudod, hogy milyen reakciót tud kiváltani belőlem.

- Mhm. Mint egy vadmacska.

- Pontosan.

- Bocsánat.

- Semmi. - mosolyogtam lehajtott fején, mintha azt akarná, hogy sajnáljam meg. Felálltam a hintából, odalépkedtem elé, leguggoltam, s felemeltem a fejét.

- Ez nem fog bejönni. - nevettem, majd ő is. - Szóval, igaz az, hogy kezdesz ''kigyógyulni'' - utánoztam - belőlem?

- Kezdek, de nem teljesen. - ekkor már mindketten egymás előtt álltunk, pár centire egymástól.

- Látod? Ezért nem akarok veled Harry-ről beszélni.

- Igazad van. - át akart ölelni, de sajnos, rosszul jött ki az ölelés, így egy szájra puszi lett belőle.

- Grace? - megláttam Harryt a játszótér közelében. - Eric? Mit csináltok itt?

- Beszélgettünk. - mondtam neki megrántva a vállamat.

- Ja, és a barátok így szoktak ''beszélgetni''. Mindent értek. Bocsi, hogy megzavartam ezt a dolgot. - ezzel sarkon fordult, és elment. Eltűnt a nagy tömegben egy szempillantás alatt. Most komolyan ezen akadt fenn? Egy ölelésre, ami VÉLETLENÜL elcsúszott? Amikor tudja, hogy mi csak barátok vagyunk. És egyébként is mi nem is járunk. Nem értem.

Elköszöntem Eric-től, és Harry lakása felé vettem az irányt. Szaladtam, futottam, mint egy őrült, de nem tehettem mást. Az érzés, hogy evvel ennyire megbántottam nagyon rossz volt. Dühös voltam rá, mert egy ilyen kis dologra is olyan féltékeny tudott lenni, mint még soha senki. De eközben sajnáltam is, mert tudtam, hogy én is ilyen vagyok ilyen dolgokba.

Amikor megérkeztem a lakásához, dörömböltem az ajtón, mint egy óriás, aki mindjárt betöri az ajtót.

- Jó napot! - köszöntött a bejárónő. Uuu, basszus, ilyen nincs.

- Hello! Nem látta Harry-t? - körbenézett, majd vissza rám.

- Nem. - éreztem a hangjába, hogy igazából tudja, de nem mondhatja el. Annyira biztos voltam benne, mint még eddig soha semmibe. Harry hazafutott, és kiadta a parancsot a bejárónőnek.

- Tudom, hogy itthon van Harry.

- Elnézést, kisasszony, de Harry megtiltotta, hogy beengedjem.

- Mi lenne, ha azt mondanánk neki, hogy maga észre se vett? Kérem! Nagyon fontos, életbevágóan.

- Na, jöjjön.

- Köszönöm. - beléptem, s elkezdtem futni a lépcső fele, de még gyorsan visszafordultam, megöleltem a bejárónőt, majd ismét neki futottam a lépcsőnek. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat.

- Harry! Most komolyan ezért? Ne csináld a cirkuszt. - rontottam be a szobájába.

- Milyen cirkuszt? - kilépett a fürdőszobából egy szál törülközőbe, és az állam konkrétan a padlón volt. Ha össze is akartam volna szedni se tudtam volna. Még vizes volt néhol, s a cseppek, ahogy folytak végig rajta hátborzongató volt - jó értelemben.

- Az előbbi jelenet, az, mi volt?

- Nem tudom. Mondd meg te.

- Te akadtál ki.

- Bocsánat, ha kiakadtam arra, hogy megcsókoltad a volt - ezt az egy szót erősen kihangsúlyozta - barátodat. - el kezdett felém lépkedni.

- De nem csókoltam meg! - nagyon ideges voltam, s a hangomat is felemeltem kissé.

- Azt minek nevezed, amikor két ember ajka összeér? - éreztem, hogy ő is feldühödött kicsit.

- Véletlennek a mi esetünkben.

- Véletlen? Ezt nem hiszem el. Legalább vallanád be. Nem kell tagadni. - elfordult felőlem, s csak a hátára láthattam rá. Miután befejezte, hallottuk, ahogy az ajtót valaki kinyitotta, de gyorsan be is csapta. Én a bejárónőre gondoltam. Lehet elege lett abból, hogy csak kiabálást hall, de nem tehettem róla. Én nem vagyok az a fajta ember, aki ha ideges vagy mérges halkan és szemmel gyilkol. Az a típus voltam, aki kiabál - esetleg üvölt is - és kiadja magából azt, amit kell.

- Harry, nem tagadom! Nem történt semmi. Tényleg! - mindkettőnk hangja betöltötte a szobát, a házat. - Nekem te vagy a fontos. Téged szeretlek. - hirtelen a szám elé tettem a kezem, Harry visszafordult hozzám meglepett arccal. Úristen! Mit mondtam? Szeretlek? Micsoda? Tényleg kimondtam?

16.rész

Hirtelen Marc-ra néztem, majd újra Harry-re. Ilyenkor mit kell mondani? Vagy mit kéne?

- Harry? Harry Styles? - nézett most Marc Harry-re.

- Marc? Haver! Hello. - kezet fogtak, majd elkezdtek beszélgetni, én meg egyre inkább hátráltam. Szerencsére el tudtam úgy jönni a közelükből, hogy nem tűnt fel nekik. Kimentem az erkélyre, de mivel ott túl sok ember volt, s nekem csendre volt szükségem, elindultam a kert felé, hogy az egyik padra leüljek. Minek is kellett eljöjjek? Miért kellett elvállaljam? Ja, emlékszem..ő a polgármester lánya.

- Azt hitted nem vettem észre, ahogy kislisszantál az ajtón?

- Azt hitted érdekel? - leült mellém.

- Honnan ismered Marc-ot? Meg Tiffany-t?

- Én is kérdezhetném ugyanezt.

- De én kérdeztem előbb.

- Hosszú történet.

- Van időm, amúgy meg a polgármester gyerekei, muszáj ismernem őket.

- Ja, bocs.

- Akkor?

- Mi akkor?

- Elmondod?

- Nem akarod tudni.

- Nem lehetsz benne olyan biztos.

- De annyira igen, hogy tudjam, nem akarod tudni.

- Grace...mi a baj? Csináltam valamit?

- Nem, dehogyis.

- Mi történt veled régebben, amit nem mondtál el?

- Eljössz sétálni?

- Persze. – felálltunk, sétálni kezdtünk a tömérdek mennyiségű szökőkutak között, s megannyi rózsa között.

- Harry, el sem tudod képzelni mennyire el szeretném mondani neked, de sajnos, nem tudom. Bevallom, van pár dolog, amit nem mondtam el teljesen, de ez így jó. Nem akarlak megbotránkoztatni.

- Rendben.

- Tudod, ez a pár hónap tényleg nagyon jó volt. Nem tudom, hogy, de sokkal jobban érzem magam mióta itt vagy velem. Sokkal boldogabbnak, kevésbé magányosnak.

- Én is ugyanígy érzek. - nem mondtam semmit, csak bólintottam, s mosolyogtam. - Amúgy megleptél.

- Mivel is?

- Zongora, éneklés, tudod.

- Ja. Hidd el engem meg te leptél meg.

- Nem számítottál rám?

- Az igazat megvallva..nem.

- Na, mindegy. Elképesztő volt az előadás. Nem is tudtam, hogy tudsz zongorázni meg énekelni.

- És még mennyi mindent nem tudsz. - húztam halvány mosolyra a számat.

- Ez igaz.

Másnap délelőtt már nagyban ment a készülődés. Őszintén szólva Jane-nel nem voltunk még mindig kibékülve, hiszen olyan furcsa egy lány volt, de Logan-ért mindent, ugyebár. Azért is volt jó ez a buli, mert így legalább ki tudtam faggatni Jane-t bizonyos dolgokról.

- Grace! 5 emberrel több van a listán. - jött oda hozzám Logan.

- Tudom, és ne akadj ki, de tudom, hogy Jane szereti őket, és most 5 ember már igazán semmiség. 20 ember mellett fel se tűnik plusz 5.

- Kivéve, ha az az 5 egy híres banda tagjai. - rámeresztettem a kölyökkutya szemeimet, s ahogy érzékeltem bejött.

- Rendben. Legyen.

- Jaj, köszi. - s a nyakába ugrottam.

Este 8 óra volt, s az emberek csak jöttek és jöttek. Mivel Jane nem tudta, hogy bulit szerveztünk neki, ezért Logan felhívta, hogy menjen át hozzá, hogy kettesben legyenek.

Fél 9-kor az 5 srác is megjött. Őket egy nyugis helyre eldugtuk, hogy ne legyen sok a meglepetés egyszerre.

- Grace még mindig nem mondtad el, hogy hívják a lányt. - szembesített a ténnyel Harry. - Pedig nem ártana tudnunk.

- Jane. - Niall arcán döbbenetet véltem felfedezni, ezért gyorsan rájuk csuktam az ajtót mielőtt kérdéseket zúdítanának rám.

9.óra. Csöngettek.

- Pssz! - csitított Logan mindenkit. Kinyitotta az ajtót, Jane belépett rajta, a villanyok felkapcsolódtak és mindenki előugrott 'Meglepetés'-t kiáltva.

- Boldog Szülinapot! - léptünk Scarlett-tel elé.

- Köszönöm szépen.

- Majd ha végeztél a köszönetnyilvánítással, akkor gyere velünk, mert a mi ajándékunk elég nagy és nem fért volna rá az asztalra. - mondtam neki, s láttam nagyon örül ennek az egésznek.

- Rendben.

Eltelt 10-15 perc majd az egyik szoba felé vettük az irányt Scarlett, Jane és én.

- Ugye nem akartok bezárni? - viccelődött.

- Most hogy így mondod...nem rossz ötlet. - szólalt meg Scarlett, de oldalba löktem, s visszaszívta.

- Meglepetés! - nyitottam ki az ajtót, s az 5 srác ott ült az ágyon, majd hirtelen felpattantak, és elindultak felénk, hogy felköszönthessék Jane-t. Niall-en több fajta érzés futott át az arcán. Amikor egymás szemébe néztek mindketten tudták, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy találkoztak.

- Jane, kijönnél velem egy kicsit? Srácok...szóródjatok. - hátra mentünk a kertbe, leültünk a friss nyári fűbe, s beszélgettünk.

- Láttam. – vágtam egy téma közepébe.

- Mit?

- Hogy hogy nézel Niall-re.

- Mert, hogy nézek?

- Mint, aki szerelmes belé. - láttam az arcán, hogy kezdett elpirulni, de próbálta türtőztetni magát.

- Szerelmes? Hisz nem is ismerem. Egyébként is Logan-t szeretem.

- Nem is azt mondtam, hogy nem szereted Logan-t.

- Tudtad, hogy Niall keres egy lányt, akit az egyik londoni dedikáláson látott?

- Nem.

- Mhm.

- Mért? Kéne tudjam?

- Egy nyaklánca van, ami alapján kiderítheti. Egy szép, ezüst nyaklánc, amin az áll, hogy Jan.

- Tessék? - meglepődött. Hátra néztem és megpillantottam Niall-t, ahogy felénk közeledik.

- Azt hiszem, most magadra hagylak.

*Jane szemszöge*

Éreztem, ahogy a szívem egyre inkább ki akar törni a helyéről. Emlékeztem rá, hogy elvesztettem a nyakláncom az áruházban, s vissza is mentem érte, de akkor már nem találtam ott.

- Szia. - ült le mellém Niall.

- Öö..hello.

- Ez a tied, szerintem. - elővette a nyakláncot, s felém nyújtotta.

- Igen, köszönöm. De honnan? - értetlenkedtem.

- Megtaláltam az áruházba, s gondoltam, vagyis reménykedtem benne, hogy találkozunk. Újra.

- Köszönöm még egyszer.

- Jane? - hátrafordultam, és Logan állt ott.

- Bocsi, mennem kell.

- Persze. Majd még beszélünk. - nem mondtam semmit, csak bólintottam, de azt se olyan feltűnően.

*Grace szemszöge*

Épp a konyhában ültem, s akármerre néztem mindenütt ölelkező párokat láttam, akik össze-visszatáncoltak, smároltak, s néha pár pohár pia lecsúszott.

- Helló, szépségem. - ölelt meg hátulról Harry.

- Be vagy rúgva. - jelentettem ki.

- Nem, csak pár pohárral ittam. - benyúlt a felsőm alá, próbáltam ellenkezni, de túl erős volt.

- Harry, hagyjál! - kiáltottam rá.

- Na, gyere. - ekkor tört el a mécses, és kirohantam. Az udvarba érkeztem. Leültem az egyik hintaágyba, és sírtam. Ismét előtörtek az emlékek, emlékképek. Újra és újra átéltem a múltban történteket, hogy mit csináltam, mit csináltak. Miért kell mindegyik pasinak így viselkednie, ha be van rúgva? A könnyeim csak potyogtak, s potyogtak.

- Grace... - szólt lágy, éles hangján.

- Hagyj!

- Sajnálom.

- Aha, persze..

- Kérlek. - leült mellém, magához húzott, s apró puszikat hagyott a fejem tetején. - Shh. - nyugtatott. Pár perc kellett ahhoz, hogy megnyugodjak, így 10-20 percig csak csendben ültünk egymás mellett. Tudtam, hogy válaszokat akar, de nem voltam rá képes, hogy megadjam neki ezeket.

- Fájt?

- Mi? - felemelte a kezem, majd a megfordította, hogy tisztán lássa az alkaromat.

- A vágás.

- Részben. De a fájdalom, amin akkor átmentem rosszabb volt....sokkal rosszabb. - nem mondott semmit, csak halványan bólintott egyet, majd megpuszilta a kezem. Egy darabig még kint ültünk csillagokat nézve, de később visszamentünk a többiekhez. Úgy éreztem Harry megnyugtatott. Furcsa érzés volt, de egyben mégis jó. Az űrt, ami bennem volt nem töltötte be, a sebeket, amiket a szívemen hordozok nem gyógyította meg, de enyhítette, s ez mindennél fontosabb volt. Hálás voltam neki azért, amiért velem volt, még ha nem is tudja a teljes sztorit, de ez így van rendjén.

Másnap reggel, ami olyan fél 1 körül lehetett, felkeltem, felöltöztem, majd lebattyogtam a konyhába. Jane, Harry, Scarlett, Eric és Martin már lent volt, nagyban reggeliztek. Odamentem a pulthoz, töltöttem magamnak kávét, majd társultam a többiekhez. Elég furcsán éreztem magam e társaságban, hisz ott volt Harry-Eric és Martin-Scarlett - bár ők voltak a kivételek, mert ugyanolyanok voltak, mint a járásuk előtt. Ránéztem Jane-re, aki csak mosolygott. Biztos voltam benne, hogy Niall miatt, bár ki tudja? De nem tudtam eldönteni, hogy most örüljek-e annak, hogy Niall végre megtalálta azt a bizonyos lányt, vagy ne. Lehet jobban meg kéne ismerjem Jane-t. Lehet jobb belátásra jutnék vele kapcsolatban.

- Hol van Zayn meg Logan? - kérdeztem 2 korty között.

- Zayn még alszik. Hihetetlen mennyit alszik ez a gyerek. - szólalt meg Scarlett  szemforgatva.

- Logan is szerintem, de megnézem. Mindjárt jövök.

*Jane szemszöge*

Megfogtam egy bögre kávét, és a lépcső felé vettem irányt. Halkan lépkedtem fel, hogy véletlenül se keltsem fel a két fiút. Egyre közelebb értem az ajtómhoz, egyre jobban kihallatszott egy hang, ami nem Logané volt. Beléptem, s Logan-t pillantottam meg miközben az ágyon ül egy szál alsógatyában telefonomat tartva a kezében, s hallgatja a hangpostámat.

- ....Szóval majd hívj fel valamikor, vagy küldj SMS-t...vagy bármit. Na mindegy, szia! Ja, Niall voltam. Vagy már mondtam? Áh. - Egyből felismertem a hangját.

- Niall? Mért hívogat téged Niall? - emelte fel a szemöldökét nem túl kedves arckifejezéssel egybekötve.

15.rész

- Harry! És nem kell a hegyi beszéd arról, hogy megmondtad. - mosolygott, mint a tejbe tök. - Most mi van?

- Azt mondtad nem akarod hallani. Na, de komolyra fordítva a szót - ezen elnevette magát, én meg kínomban nem tudtam már mit csinálni ezért levetődtem az ágyra. - Na, de tényleg, mi történt?

- Lefeküdtünk. - mondtam ki egy szuszra. Döbbenet, meglepettség, kíváncsiság, öröm ült ki Scar arcára.

- Nem hiszem el. Grace Claire Mack lefeküdt Harry Styles-szal. - elkezdett nevetni.

- Hé!

- Bocsi, de elég furcsa ez tőled. Meg kell szokjam, hogy ilyen…rámenős vagy.

- Haha. Nem is voltam az.

- Na, inkább meséld el mi volt, hogy volt, milyen volt??? - felemelte az egyik szemöldökét, s úgy nézett rám. Elmeséltem neki mindent. Az elejétől kezdve a végéig. Részletekbe nem bocsátkoztam bele, csak nagy vonalakba mondtam el. Jó volt újra átélni még ha ez csak a képzeletemben történt meg megint.

- Belehabarodtál, mi? - nem válaszoltam, csak megdobtam egy párnával, amit viszonzott, s így elkezdődött a párna csata.

- Viszont...meglátta a tetkómat..

- Na nem mondod? Azt hittem pólóban csináltátok. - nevetett fel.

- És elkezdett róla kérdezni.

- Mit mondtál?

- Elmeséltem neki, hogy mit szimbolizál, de, hogy mért nem találja a szobámba azt már nem mondtam. Azt már nem tudtam..

- Megértem. - magához ölelt, s így vigasztalt.

***

- Szia. Eljössz velem vásárolni? - szóltam bele a telefonba.

- Vásárolni?

- Tudom, tudom, ez nem egy tipikus férfi program, de kellene pár ruha. Sőt, egyik barátnőmnek lassan születésnapi bulija lesz, és kéne pár - ahogy Scarlett mondaná - dögös cucc.

- Uuuu. Mért nem ezzel kezdted? Máris jobban hangzik a vásárlás. Mindjárt ott vagyok!

- Rendben. - majd leraktuk a telefont.

- Scarlett hol van, amúgy? - kérdezte, miközben szálltam be a kocsiba.

- Zayn-nel van valahol.

- Szóval, ha nincs ő akkor jó vagyok én is? Jól van. - úgy tett, mintha megsértődött volna, de nem sokáig jött be. A füléhez hajoltam, s suttogva mondtam a szavakat egymás után:

- Ha nem akarod a meglepetésemet, akkor majd elmegyek egyedül. - Mielőtt elhúzhattam volna a fejem, ő gyorsan oldalra fordította a fejét, s megcsókolt. - Hé, ez nem fair! - húzodtam vissza a helyemre.

- De nagyon is az volt. - mosolygott.

Már körbejártunk 2-3 boltot, amikor a Forever 21-ba értünk tudtam, hogy most lesz az alkalom a meglepetésre. Leakasztottam pár ruhát, néhány közülük eléggé merész volt, de nem volt baj.

Harry-n láttam, hogy unja, szóval itt volt az ideje, hogy feldobjam a kedvét. Az egyik ruhát próbáltam fel, ami fekete volt, mély dekoltázsú, mini, csipkés. Amikor ki akartam lépni megszólalt az egyik kedvenc számom: Locked Out Of Heaven. Tökéletes pillanat. - gondoltam.

- Na, ez hogy tetszik? - léptem ki.

- Úú. Ez ütős, de ilyet még sose láttam rajtad.

- Mindig kell a változás. - kacsintottam.

- Na, jó miben sántikálsz?

- Én? Semmiben. Ugyan, kérlek. - megfogtam a pólóját, s közelebb húztam magamhoz. - Csak ezt. - s megcsókoltam.

- Ez nem jó ötlet, Grace. - lehelte az ajkamra két csók között.

- Dehogynem. - Berántottam a próbafülkébe, s vadul kezdtünk smárolni. - Szeretem ezt a számot, főleg azt a részt, amikor azt mondja hogy: 'Cause your sex takes me to paradise.'

- Igen? Nekem is pont az tetszik.

- Micsoda véletlen, nem? - nyújtottam ki a nyelvem.

- De. - s újra vadul kezdett csókolni. - Úristen nem bírom ki hazáig. - suttogta a fülemhez hajolva.

- Nem kell.

- Itt akarod csinálni? Grace, jól vagy? - elhúzódott.

- Igen, mert?

- Te nem ilyen vagy. Mi történt Grace Claire Mack-kel? Hova tűntetted el azt a Grace-t, aki ismerek? - poénkodott. - De, komolyan mi.. - végig mutatott a ruhán, meg rajtam. - ez.

- Nem tudom. Azt hittem neked..

- Nekem? Ez tetszik? Jaj, te butus. - magához ölelt. - Ezért csináltad?

- Azt hittem neked az ilyen - végig mutattam a ruhámon, most én. - lányok jönnek be.

- Miből gondoltad?

- Hát...hogy eddig nem akartál most meg igen. Gondoltam jobban megkívánsz.

- Jaj, istenem. Én úgy szeretlek, ahogy vagy és elfogadlak olyannak amilyen vagy. Nem emlékszel arra, amikor elmondtam, hogy szeretlek?

- Nehéz nem elfelejteni. - tettem hozzá halkan.

- Szerinted azóta változott a véleményem? Szerinted én voltam tényleg az, aki azt mutatta, hogy nem kellek a másiknak?

- Nem.. - motyogtam.

- Ha akarod elmondom egy milliószor is, hogy szeretlek, mivel nem azért mondtam akkor és most se ki mert ez egy ilyen ''megszokás'' hanem azért, hogy emlékeztesselek te vagy a legjobb dolog az életemben ami velem történt. - azt hitten, hogy ott helyben elkezdek bőgni, mint egy 3 hónapos kisbaba, de csak pár könny jött elő, szerencsére, de Harry azokat is letörölte. - Na, gyere, menjünk haza. Ránk férne a pihenés. - ezen egy kicsit kuncogtam, mert tudtam, hogy azért mondja, mert meg akar szabadulni a vásárlástól, de most az egyszer én se akartam volna tovább nézelődni.

***

1 hét telt el a New Yorki utunk óta, de még mindig érzem azt a nyüzsgést, azt a forgalmat. Egyszerűen varázslatos, hogy mit tud tenni az emberrel egy hely, egy város.

A hazautazás óta Jane meglepetés szülinapi bulijára készülünk. De, ahogy minden buli előtt, most is akadt pár elintéznivaló.

- Szia Grace. - szólt bele a telefonba egy régi ismerős hang.

- Szia, Tiffany. Mit szeretnél?

- Legyél a kísérőm.

- Öö..tán egy fiút kéne megkérned erre a feladatra, nem?

- Jaj, nem úgy te butus. - Butus? Tudod, ki a butus..

- Hanem, hogy?

- Zongorakísérőm. - na, erre nem számítottam.

- Mikor? Hol? Miért? Minek?

- Apa tart egy estet a tiszteletemre, és felkért, hogy énekeljek pár dalt, de kellene mellém egy jó zongorista.

- Nem tudtál volna mást találni?

- De, lehet. De én téged akarlak.

- Miért?

- Figyelj, tudom, hogy haragszol rám a múltban történtek miatt, de kérlek bocsáss meg. Az a múltban történt, nem tudnánk elfelejteni?

- Elég nehéz.

- Na, kérlek Claire.

- Csodálkozom, hogy eddig Grace-nek szólítottál.

- Azt mondtad utálod Grace-t.

- Most már nem.

- Akkor? Vállalod?

- Át kell gondoljam. Mikorra kéne a válasz?

- Holnap estére.

- Rendben.

Letettem a telefont, s elkezdett remegni a kezem. Amikor épp felejtettem volna mindent a múltból - na, jó csak egy részét - felbukkan, s újra tönkretesz. De Harry nem tudhatja meg. Vagyis..most még nem.

- Szia. Pont rád gondoltam. - vettem fel a telefont.

- Oh. Én is, ezért hívtalak. Hogy vagy?

- Minden rendben. Készülünk az egyik barátnőnk születésnapjára. Ja, akartam is kérdezni. Nem jöttök? Nem lesz szabad napotok?

- Mikor lesz?

- Július 3.

- Várj, megkérdezem Pault.

- Rendben. - kisebb hatásszünet következett be.

- Megyünk. Épp előtte egy nappal érkezünk, mert hivatalosak vagyunk egy estére, ahol muszáj megjelennünk. - éreztem a hangjában, hogy ez nem igazán tetszik neki. Nem csodálom. Repülni ide-oda nem lehet egy jó móka.

- Remek. Akkor majd találkozunk előtte.

- Amúgy hogy hívják?

- Legyen meglepi, de nagy rajongótok.

- Oh. Az csak jó lehet.

- Úgy gondolod?

- Nem. - mindketten elkezdtünk nevetni. - Egyesek borzasztóak tudnak lenni, de elég sok a jó fej, kedves.

- Ő az utóbbi, hidd el.

- Neked hiszek.

- Szerencséd.

Még aznap elmentem a stúdióba játszani, énekelni, kiengedni a gőzt, s csak gondolkodni. Nagyon jól esett. Olyan volt, mintha egy réten sétálnék. Egy füves virágokkal teli réten, ahol egy-két fa megbújik, rajtuk madarak csiripelnek, akikkel együtt éneklek, friss tavaszi illat.

Ez a kép sok mindent elősegített, mint például, hogy írtam egy dalt, plusz Tiffany-nak is visszaírtam.

'Legyen. Majd hívj fel a részletek miatt. GC.'

Azonnal jött is a válasz:

'Remek. A dalokat elküldöm e-mailen. :) T'

***

Július 2.-a egy keddi napra esett. Forró, nyári éjszaka volt. Épp az estére készültem. Tiffany egy egész csapatot küldött hozzám. Haj, smink, ruha, manikűr, pedikűr, minden, amit el lehet képzelni, de a végeredmény tetszett. Végre egyszer jól éreztem magam a bőrömben. Tiff még egy kocsit küldetett értem. Beszálltam, s egészen az ajtóig vitt.

Az előadásunk szinte az est elején volt.

- Jó estét Hölgyeim és Uraim! Barátaim, kollégák! Örülök, hogy ilyen sokan összegyűltünk erre a napra. Nem is szaporítanám a szót tovább. Az első előadónk lányom, Tiffany King és barátnője Grace Mack. Pár dalt fognak előadni. Tiffany énekel, míg Grace zongorán kíséri őt. Jó szórakozást! - Leültem a zongorához, a mikrofont magam elé helyeztem, hisz megbeszéltük, hogy mint háttérénekes közbeéneklek majd.

Tiffany elkezdett énekelni, néhol beleénekeltem. Sokszor felém nézett, s rám mosolygott, de tudtam, hogy ez csak a közönség miatt volt.

Már a második darabnál jártunk, amikor felemeltem a fejem, és észrevettem Harry-t. A meglepődésem ellenére tudtam még játszani, vagyis próbáltam arra figyelni. Mit keres itt? - ez az egy kérdés foglalkoztatott, de nagyon.

A harmadik után felálltam, odaléptem Tiffany mellé, meghajoltunk, s futottam ki az erkélyre már amennyire a magas sarkú és a hatalmas estélyi ruha engedte.

- Szia, Grace. - állított meg Tiffany unokabátyja. Na, már csak ő hiányzott ezen az estén.

- Szia, Ben.

- Mizujs veled? Oly rég hallottam felőled.

- Nem sok, tényleg. Veled?

- Figyelj, én nagyon sajnálom a múltban történteket. Ha az unokahúgom nem is mutatja, de ő is megbánta.

- Köszönöm, de... legyél őszinte velem.

- Bármikor.

- Még most is?

- Nem, dehogyis. A veled történtek után leálltunk.

- Mi történt veled? - szólalt meg egy hang a hátam mögül. Lassan megfordultam, és akkor fedeztem fel, hogy Harry áll mögöttem. Szúrós, de egyben meglepő szemekkel nézett rám, és Ben-re.