13.rész

Megijedtem, de egyben ott volt a szám sarkában az a bizonyos mosoly.

- Grace...jól vagy?

- Persze. Csak levegőznöm kellett.

- Nagy szükséged lehetett rá.

- Hogy érted?

- Úgy elrohantál, mint akire most adták rá a nyúlcipőt. - felnevetett.

- Bocsi. - dadogtam, motyogtam, mindent csináltam, csak azt nem, amit kellett volna: a szemébe nézni. De ő ezt is megoldotta. Megfogta mutatóujjával az államat, felemelte, így találkozott a tekintetünk újra. - Az előbb nem történt semmi. - láttam, ahogy meglepődve néz, de nem kérdezett vissza.

*Harry szemszöge*

- Az előbb nem történt semmi. - Meglepődtem. Nem kicsit. Mi az, hogy nem történt semmi? Ő húzott magához, mint egy éhes farkas az ebédjét. Kicsit rossz összehasonlítás, de jobbra nem futotta. Amikor csókolóztunk hirtelen úgy éreztem, mintha nem lenne rajtunk kívül senki más se a világon. Semmi kötelesség, semmi baj, szomorúság, csak határozottság, szenvedély, boldogság.

- Rendben. - mentem bele végül.

*Grace szemszöge*

Következő nap Harry visszament a fiúkhoz, hogy újra színpadra lépjen.

Fájt, hogy elmegy, de tudtam, hogy ez a kötelessége. Ez az, amit szeret csinálni.

Miután kikísértem a reptérre, egy bizonyos helyre akartam menni. Egy helyre, ahol mindig megnyugvásra találok. Ahol, már régen jártam. Nem volt kedvem a családdal kupak tanácsot tartani, hisz tudtam, hogy mi lenne a téma: Én és a problémáim. Nagyon utálom, hogy mindig velem van a probléma.

Leparkoltam az autóval a legközelebbi parkolóba, kiszálltam, s a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Majdnem 3 éve, hogy nem jártam errefele. Ahogy beléptem, olyan érzésem támadt, mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára ott jártam. Megkerestem a ''kis, kék szobát'', bekopogtam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nincs bent senki.

Végig húztam az ujjam a nagy, fekete hangszeren. Jó érzés volt újra látni, érinteni. Leültem a zongora elé, rátettem az egyik ujjamat a fehér billentyűre. Ahogy megszólalt a hang, összerezzentem a boldogságtól. Kis előjáték után, elkezdtem játszani rajta. Elképesztően jó volt újra játszani. Később átpártoltam a gitár mellé, hogy azon is játsszak egy számot. Ahhoz már énekeltem is. Felszabadultnak éreztem magam. Minden stressz, probléma, szenvedés eltűnt. Csak én voltam meg a hangok.

- Grace? - megállt bennem az ütő. Majdnem kiejtettem a kezemből a gitárt., de sikeresen meg tudtam állítani, miközben megfordultam, hogy szemügyre vegyem az ismeretlen.

- Logan? Hát te mit keresel itt?

- Ugyanezt kérdezhetném én is.

- Csak..csak..bejöttem. Kicsit játszani, tudod.

- Nagybácsikámé ez a hely.

- Ez..a..stúdió..a..nagybácsikádé?

- Igen.

- És..ezt eddig...?

- Nem szeretem, ha úgy állítanak be az emberek, hogy 'hú, itt a pénzes gyerek'.

- Megértem.

- Nem kérsz egy teát?

- De, köszönöm.

*

- Hogy-hogy ide jöttél?

- Megnyugvást kerestem.

- Történt valami?

- Nem, dehogyis. Csak nemrég ment el Harry..

- Itt volt? - meglepődött, ahogy a szemein észrevettem.

- Igen. Kibékültünk.

- Na, ez remek.

- Jaja.. - jónak jó volt, de nem repestem az örömtől. Még mindig éreztem az ajkait az enyémeimen.

- Történt valami? - el akartam mondani neki, de nem tudtam hogyan, meg, hogy a most a legalkalmasabb pillanat. Scarlett-nek még nem akartam elmondani, mert elkezdené hajtogatni, hogy 'ugye, hogy megmondtam' című szöveget, amit nem akartam még hallani.

- Harry meg én csókolóztunk. - mondtam ki egy szuszra. - Nem tűnsz meglepettnek.

- Valahogy számítottam rá.

- Mi?

- Grace, mindannyian tudtuk, hogy ez egyszer be fog következni. Ahogy néztek egymásra...mindent elárul.

***

Pár nap választott el minket a nyári szünettől, amit már mindannyian nagyon vártunk.

A fiúkkal rendszeresen tartottam a kapcsolatot, főleg Harry-vel. Sose beszéltünk úgy igazán arról a csókról, csak foszlányokba került szóba.

Scarlett-tel kicsit megromlott a kapcsolatunk, amikor megtudta, hogy hazudtam neki Harry-vel kapcsolatban, de már minden rendben. Sőt ő össze is jött Zayn-nel. Nehézkes volt, de már minden simán megy.

Épp otthon ültem, amikor Harry hívott. Már pár hete Amerikába voltak, így nem olyan sokszor tudtunk beszélni telefonon, de amikor sikerült, akkor vagy 1 órát lógtunk rajta.

- Szia. - vettem fel a mobilomat.

- Szia. Nemrég keltem, s gondoltam most felhívlak, mivel, hogy úgyis egyedül vagy otthon.

- És, hogy beletrafáltál. Mi újság fürtös?

- De rég szólítottál így.

- Régi szép idők.

- Haha. Na, de van valami, amit szeretnék elmondani. - komolyabb lett a hangvétele.

- Félnem kéne?

- Nem dehogyis is. Szóval...először is pár kérdés, hogy 110 % biztosra menjek. 5 nap múlva kezdődik a szünet, ugye?

- Igen. Pontosan.

- És, ha jól tudom tőlem nem kaptál semmit se szülinapodra, ugye?

- Ez így...elég furcsa. Nem gondolod?

- De, de mindegy is. 5 nap múlva jössz New Yorkba hozzám, hozzánk. - köpni, nyelni nem tudtam. Hogy én? New Yorkba? Hozzá? Most csak viccel, ugye?

- Mi? - csak ennyit tudtam kinyögni a nagy meglepettség közepette.

- Már a szüleiddel is megbeszéltem, s bele mentek. Mondjuk úgy, hogy ez a szülinapi ajándékom neked.

- A szüleimmel szövetkeztél a hátam mögött?

- Na, ugyan Grace...gyere. Scarlett is jön. Sőt Eleanor meg Danielle is kint lesz.

- Úristen. Öhm...oké, elmegyek.

- Ez az. - lehet örömtáncot járt, nem tudhatom, de egy biztos: nagyon örült. - Akkor majd küldöm a jegyeket. Szia.

- Rendben. Hello.

Megyek New Yorkba. Huh. Kisebb sokként ért a dolog, de odáig voltam. Az a város a kezdetektől elvarázsolt. Imádtam Londont, de New York mindig is máshogy hatott rám. Eddig össz-vissz 2x voltam ott. Egyszer családdal, majd másodszorra az iskolával kiránduláson.

Elérkezett az indulás napja. Anyuék jobban izgultak, mint én. Egész nap körülöttem sürögtek-forogtak. Megkérdezték vagy 50-szer, hogy elraktam ezt meg azt, hogy véletlenül se maradjon itthon valami.

Scarlett-tel kint találkoztunk a reptéren. Mindketten izgatottak voltunk New York miatt.

- Most mi lesz? - kérdezte barátnőm a repülőn ülve már.

- Mivel?

- Harry-vel.

- Semmi. Mi lenne?

- Hát..azt hittem összejöttök.

- Nem. Eléggé elfoglalt ember, nekem meg az egyetemre kell koncentráljak. - Komoly? Az egyetemre kell koncentráljak? Végülis, félig-meddig igaz volt, de nem tudtam eldönteni, hogy ez most kifogás vagy valami más?

- Aha...

A repülőről 5-6 órás utazás után szálltunk le, s a csomagjaink felé vettük az irányt. Mikor már azok is a kezünkbe voltak, kimentünk a parkolóba a fiúk után kutatva.

- Azt hittük már sosem értek ide. - a hátunk mögül jött a hang.

- Sajnos nem 1 órás az út ide. - fordultam meg nagy mosollyal. Scarlett Zayn nyakába ugrott - vagyis nagy örömében szorosan megölelte - mi meg néztük a romantikus jelenetet.

- Na, gyerekek, elég lesz. Menjünk, inkább mielőtt letámadnának. - szakította őket meg Harry. Felvette a bőröndömet, Zayn meg Scarlett-ét, és az autó felé indultunk.

De, természetesen, megtaláltak minket vagyis Harryéket a rajongók, s letámadták őket. Scarlett-tel elmentük az autóig, és inkább ott várakoztunk.

***

A szállodai szobánkban relaxáltunk Scar-ral, amikor valaki kopogott.

- Ki az? - kérdeztem.

- Harry. - kinyitottam ajtót, bejött, majd elfoglalta a kényelmes fotelt, amibe mindig ő ült.

- Mit akarsz Harold? Pihenünk, ha nem látnád. - Scarlett kinyitotta szemét, s felült az ágyra. Észre se vettem, hogy elaludt.

- Neked nem próbán kéne lenned? - tettem el most én a kérdést.

- Nincs kedved eljönni velem felfedezni New York-ot?

- Persze. Miért ne? Mikor?

- Most.

- Mooooost?! Oké. Várj meg, felöltözök.

- Ha akarod, veled mehetek.

- Álmaidban....se.

Pár perc múlva készen is voltam. Épp indulni akartunk, Harry már kint volt a folyosón, amikor Scarlett füttyentett egyet, s hátranéztem.

- Uuuuooooooo. - hozzávágtam egy párnát, persze, mosollyal az arcomon, majd távoztam.

Már van 2 órája bolyongtunk a nagyvárosban, amikor eleredt az eső. Mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt.

- Itt van a hotelünk a közelben. Verseny?

- Legyen. - egyeztem bele.

Elkezdtünk futni az esőben, s mire a szálloda bejáratához értünk mindketten csurom vizesek voltunk.

- Jobb formába vagy, mint én. - utaltam a győzelmére.

- Fogd csak arra. Valld be, hogy nem szeretsz veszíteni. - megjelent az arcán az a bizonyos gúnyos mosoly.

- Hogy mondtad?

- Pont úgy.

- Te akartad. - elkezdtem a lépcsőn felfutni. A szállodai vendégek egy őrültnek nézhettek, de - az igaza megvallva - nem zavart.

- Ez nem ér.

- Dehogynem. Na, mi az? Nem bírtad? - elmosolyodtam.

- Azt te csak hiszed.

- Vagyis tudom.

- A listámon a vicces szó egy párszor fel van írva.

- Nem baj az. Úgy olvastam a neten, hogy szereted a vicces lányokat.

- Mi az? Utána néztél? - közelebb jött.

- Pf. Nem. A koncerteteken mögöttem ülő lányok beszéltek róla.

- Aha..

- Na, menjünk be, mert még mindig folyik rólam a víz.

- Ez egy jó ötlet. - kinyitotta az ajtót, beengedett, s rögtön az ablakhoz mentem, hogy megnézzem esik-e még az eső, s szerencsémre igen. Hátra fordultam, Harry ott állt, mint akit lecövekeltek.

- Mi az? - mosolyogva lépkedtem felé.

- Elképesztően nézel ki. - ahogy engem nézett, az valami varázslatos volt. Ahogy ragyogtak a szemei. Nem mondtam semmit, csak halványan elmosolyodtam.

- Szeretnék kipróbálni valamit. - kinyíltak a csipái, amikor mindkét kezemet a mellkasára tettem, majd elkezdtem lefele menni.

- Pontosan mit is szeretnél kipróbálni? - most már vigyorgott, mint a tejbe tök. Mielőtt a gatyája gombjához értem volna, megfogta mindkét kezemet, s teljes erejével magához húzott. - Nem szeretnék neked csalódást okozni.

- Nem fogsz. Hidd el, tudom, mit csinálok.

- És ha mégsem?

- Nem akarod?

- Ez egy buta kérdés. Persze, hogy szeretném, de ha te nem....akkor...

- Akkor? - egyre közelebb vittem az arcom az övéhez, s így ajkaink is egyre közeledtek egymáshoz. - Ígérem, most nem fogok elfutni.

- Ajánlom is. - s megcsókolt. Kisebb csókokat váltottunk először. Később ezek átalakultak szenvedélyessé, mint akik ki lennének éhezve. Egyszerre járt át a hideg és meleg érzés. Amikor a karomon simított végig, libabőrös lettem. Amint észrevette, belemosolygott a csókunkba. Egy idő után lassan elváltak az ajkaink, és a pólója aljára tévedt a kezem. Elkezdtem fel fele húzni, s lassan le is szedtem róla. Ezután ő kezdte el lehúzni rólam az ujjatlan felsőmet. Egy ideig csak álltunk egymás előtt, de már annyira nem bírtam várni, hogy felugrottam rá, ő megfogott a fenekemnél, s így smároltunk tovább. Az ágyhoz vitt, óvatosan letett, de az ajkaink soha nem váltak el, kivéve, amikor a nadrágjainkat vettük le egymásról.

- Fantasztikus voltál. - nyögte be az ágyon feküdve.

- Te se panaszkodhatsz. - felé fordultam. - Lehetne egy kérésem?

- Persze.

- Maradhat titok egy kis ideig? - láttam az arcán, hogy nem nagyon érti, hogy most mi történik.

- Aha. Ahogy szeretnéd.

- Köszönöm. - megpusziltam a homlokát. - Kimegyek a fürdőszobába. - bólintott.