11.rész

 

- Jól hallottad. - hallottam, ahogy az álla leesik.

- És mért nem szóltál?

- Mert nem akartam, hogy emiatt ide gyere, majd újra vissza. Fárasztó lett volna.

- Dehogyis.

- Na, ezen ne most kezdjünk el veszekedni. De most már mindent tudsz, és én is. - éreztem, hogy a hangulat kissé feszült lett köztünk. - Mi a baj, Harry?

- Valamit nem mondtam el...

- Hallgatlak.

- Nem tudom…

- Na, tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem.

- Összejöttem Taylorral. - olyan gyorsan mondta ki, mint még eddig semmit se. A szemeim kitágultak, de inkább legbelül érződött a csalódottságom. Összetört szív, beszorult levegő, a gyomromban egy nagy görcs alakult ki. Sose éreztem még ilyet.

- Mi??????? - hangom az egész házban hallatszott, mérgem egyre csak nőtt, s nőtt.

- Grace, kérlek, ne akadj ki. Megmagyarázom. Kérlek.

- Takarodj! - üvöltöttem, mint egy őrült.

- Kérlek, nyugodj meg. Beszéljük meg.

- Menj. El. A. Szobámból. - lehalkítottam a hangomat, de a szemébe már nem tudtam nézni. Pár percig még velem szemben állt, majd távozott. Lerogytam a földre, s bőgtem, mint egy idióta. Hazudott. A hazugság volt az, amit nem tűrtem. Rákérdeztem, hogy van-e köztük valami, tagadta.

***

- De mért vagy ennyire kiakadva arra, hogy együtt vannak?

- Hazudott.

- Igen, értem én. De ugyan, Grace. Mindketten tudjuk mi az igazság csak félsz bevallani magadnak.

- Apropó félelem, beszéltél már Zayn-nel?

- Igen.

- És?

- Nem, Grace. Nem tereled el a témát.

- De..én csak.. - rámeresztettem a kölyökkutya szemeimet. - tudni akarom.

- Ha. Nem hatsz meg.

- Na, kérlek.

- Jó, de erről még beszélünk.

*Visszaemlékezés*

- Szia. Örülök, hogy eljöttél. - nyitotta ki az ajtót Zayn.

- Szia. Mivel megkértél rá.

- Gyere beljebb. De azt hittem nem fogsz eljönni.

- Kíváncsi voltam a házadra. - a nappali felé vettük az irányt.

- Csak arra? - megjelent az a huncut mosoly az arcán.

- Ne nézz így rám. - leültünk a nappaliba.

- Na, mesélj. Mi a helyzet?

- Nem sok. Inkább te mesélj. Hogy halad a turné?

- Remekül. Egyikre eljöhetnél. Tudom, mit gondolsz rólunk. - elnevette magát. Én meg kezdtem pirulni. - Nyugi. Ez csak jó, legalább be tudom bizonyítani, hogy rosszul gondolod.

- Úgy gondolod? Nehéz eset vagyok..

- Csak hiszed. - közelebb jött.

- Zayn..

- Értem.

- Nem. Nem érted. Nem veled van a baj. Velem. Sajnálom. - felálltam, s az ablakhoz álltam.

- Miről beszélsz? - követett.

- Félek.

- Mitől?

- A szerelemtől. - éreztem, hogy nem érti. Hogy is érthetné..

- Nem értelek.

- Hogy is érthetnéd.. - maga felé fordított, s elővette a kölyökkutya szemeit.

- Megmagyarázhatod. Persze, nem kell, ha nem akarod.

- Tudod, sokszor a mélyen lévő dolgokat elfojtjuk magunkba, és azt próbáljuk elhitetni mindenkivel, hogy minden rendben. Sokan nem tudják, milyenek vagyunk. Sokan csak a külsőségek alapján ítélkeznek.

- Szóval, ami kívül van az nem az igazi énjük?

- Nem. Mindenki titkol valamit, amit el szeretne rejteni. Amit kívülről látsz az csak.... látszat.

- És ha meg szeretnénk tudni mi lapul belül mit kell tennünk?

- Meg akarod ismerni?

- Igen. Mindennél jobban. - ezen elmosolyodtam.

*Visszaemlékezés vége*

- Szóval nem mondtad el neki.

- Hát...nem.

- De miért nem, Scar? Inkább ellököd majd magadtól, amikor közeledik?

- Nem tudom. - lehajtotta a fejét. - Na, jó. Most te jössz! Harry nagyon szenved.

- Annyira komoly nem lehet.

- Grace, ne legyél ilyen.

- Magának csinálta.

- Mért nem mondod el, hogy hogy érzel iránta?

- Mert..lássuk csak..nem érzek sehogy?!

- Ugyan már. Mindenki tudja. Csak nem mered magadnak bevallani.

- Na, jó. Ezt a témát most rekesszük be.

Elérkezett a szokásos hétfői iskolai nap. Utáltam. Minden egyes nap fokozódott az utálatom az iskola iránt.

- Vegyétek elő a füzetet és diktálom a vázlatot! - parancsolta Mr. Kingsley a történelem tanárunk.

Épp a füzetbe írtam, amikor egy papír fecni landolt a füzetemen. Abbahagytam az írást, kinyitottam a galacsint, s olvasni kezdtem az üzenetet.

''Péntek este 9-kor nálam. Hozzatok piát! Logan''

Átadtam Scarlett-nek is. Ő is elolvasta, hátra intett Logan-nek, hogy ott leszünk. Mindketten.

Ebédszünetben az egyik asztalnál ültünk. Scarlett, Madison - egy osztálytársunk, akivel úgy mond, nem vagyunk jóba, de szoktunk vele beszélgetni - Eric, Martin és én.

- Hol van Logan? - kérdeztem.

- Gyűjti az embereket.

- És mért pont Jane-nel beszél? - kérdezte eltorzított arccal Scarlett.

- Nem tudjátok?

- Mégis mit?

- Szerinted mért szervez házibulit? - hajolt közelebb Martin.

- Ne. Ugye nem? - ellenkezett Scarlett.

- De. Eléggé bejön neki a csaj. Sőt fogadtunk is.

- Hogy?

- Hogy pénteken sikerül az ujja köré csavarni. - mindketten elkezdtek nevetni. Egyre közeledett felénk Logan. Mindannyian próbáltunk diszkrétek lenni, de ismerve minket ez sose szokott sikerülni.

- Sziasztok! - leült Eric és Scarlett közé, s enni kezdett. Mi csak néztük őt széles vigyorral a szánkon, próbáltunk türtőztetni. Logan-nek még nem sok sikere volt a lányoknál, pedig nagyon helyes srác. Ő valahogy mindig megmaradt a barát szinten. Mindenkinél. Amikor először találkoztunk vele Scarlett-tel fogadtunk is, hogy ki szerzi meg előbb, persze poénból, de mindketten leragadtunk a barátság szinten vele, de nem bántam meg. - Mi az, srácok?

- Most komolyan? Jane? - vágott fejeket Scarlett.

- Elmondtátok? - ütötte vállon Eric-et.

- Ennél feltűnőbben nem tudtad volna csinálni, haver. - ugratta Martin.

Én nem tudtam a beszélgetésre figyelni. Legbelül forrtam. Nagyon ideges voltam még mindig Harry-re. Pont ez az érzés volt az, amit el akartam kerülni. Szerencsére most nem nyúltam semmilyen eszközhöz. Mindennap járok az agyturkászhoz, s otthon is sokat beszélgetünk. Sőt, már Scarlett is rávette magát, hogy kérdezzen felőlem, aminek nagyon örültem.

- Grace! Grace! - valaki a kezét rázta előttem.

- Mi? Mi? Itt vagyok. - reagáltam kis kihagyás után.

- Aha..látszik. - mondta Martin.

- Hagyjad. Szomorú, mert nincs hercege. - mondta Scarlett.

- Ne hívd hercegnek, és nem vagyok szomorú. - ezzel felálltam, és kiviharzottam az ebédlőből.

- Ugye, nem gondolod, hogy összebarátkozunk majd vele? - kérdezte Scar Logan-től szünetben a padunkon.

- Nem, de lehetnél vele kedvesebb. Te is, Grace. - fordult felém.

- Mikor nem voltam kedves? - ezen Scarlett el kezdett nevetni, majd én is.

- Nem mondanék példát.

- Ugyan, Logan, csak ugratunk, te is tudod. - tette a kezét Logan vállára.

- Aha.. - sejtelmes mosolya megjelent a szája sarkában, de széles mosolyra már nem húzta.

*A turnén*

Pár óra választotta el a fiúkat a francia fellépéstől. Tudták, hogy a francia rajongók durvák szoktak lenni, így minden óv intézkedést megtettek, hogy ne történjen semmi baj.

- Harry, mi a baj? - Taylor jött be az ajtón a fiúk öltözőjébe, ahol csak Harry ült. Egyedül, magányosan.

- Semmi. - felnézett, egy műmosolyt vett fel makszként. - Gyere ide. - ütögette meg a mellette lévő helyet a kanapén. Taylor mosolyogva helyet foglalt mellette, majd hozzábújt.

- Kit hívsz, Lou? - kérdezte Zayn.

- Grace-t. Én nem bírom ezt. Valakinek cselkednie kell. Nem bírom nézni, ahogy Harry szenved, és Taylorral van.

- Annyira lerí róla, hogy nem boldog. - kapcsolódott be a beszélgetésbe Niall.

- Tényleg Niall, mi van azzal a lánnyal, akit annyira kerestél? - kérdezte Zayn.

- Nem találtam meg. De nem adtam fel! Egyszer csak meglesz. Azok a szemek..sose felejtem el őket. Őt. - aranyos, ahogy álmodozik. Furcsa. Egy popsztár, aki bárkit megkaphatna egy egyszerű, hétköznapi lány után vágyódik. Vágyódik. Szintén furcsa kifejezés egy sztárnál, hisz lefizethetne bárkit, hogy találja meg, de nem. Ő magától akarja megkeresni. Csak egy információja volt róla, és ez az infó pedig egy nyaklánc kis darabja volt, amire valószínűleg egy név volt rávésve. De, sajnos, csak az egyik része volt meg: Jan.

- Grace, kérlek, ne. Szüksége van rád. - könyörgött Louis a telefonba. - Jó. Értettem. - Nem...lerí róla, hogy nem boldog. Hiányzol neki. - Jó, oké. Persze. Majd beszélünk. - Szia.

- Na, mit mondott? - érdeklődött az összes a srác.

- Azt, hogy nem akar vele találkozni, se beszélni.

- Akkor ennyit erről. - sóhajtott Liam.

- Kell lenni valaminek... - gondolkodott Louis.

*Harry szemszöge*

A turné egész jól ment. Minden rendben volt, kivéve egy dolgot. Grace-t. Akárhányszor hívtam, sose vette fel. Több 100 SMS-t írtam, egyikre se válaszolt. Majd egy idő után abbahagytam. Nem azt mondom, hogy feladtam, de valami jobb módszert kerestem, amivel visszaszerezhetem őt.

Nem értettem, hogy miért akadt ki ennyire, amikor nem érez irántam semmit. Miközben ő mondja, hogy nem akar kapcsolatot, se pasit, se semmit.

Taylor mellett nem voltam boldog, de legalább volt valaki. Hiányzott már valaki szeretete. Szerettem, de nem volt meg az a bizonyos szikra. Viszont Grace-nél..Leírhatatlan.

Koncert előtt felmentem Twitterre, hogy megnézzem mi történt. Meg kíváncsi voltam Grace-szel mi van, de nem jártam sok sikerrel. Nem írt ki semmit, csak egy zenét rakott ki. A Let Her Go-t Passengertől. „Same old empty feeling in your heart”

*Grace szemszöge*

- Jól vagy? - kérdezte Scarlett.

- Igen. Izgulok a ma este miatt.

- Nyugi, nem lesz semmi baj.

- Neked legyen igazad.

Péntek este volt, s a házibuliba készültünk. Logan házibulijába. Féltem, hogy mi lesz velem. A ''beszélgetőpartnerem'', akinek kiönthetem a lelkem, azt mondta menjek el, hisz a gyógyulás része az is, hogy mennyire tudom visszafogni magam. Belementem, mivel tudtam, hogy sokan ott lesznek velem, és segítenek.

- Sziasztok, lányok! - köszöntött Logan kinyitva a bejárati ajtót.

- Szia! - mondtuk egybe hangzóan.  

- Na, itt van a kis barátnőd? - kérdezte Scarlett a fülébe suttogva.

- Haha, vicces vagy Scar.

- Hagyjad. Gyere inkább velem. - karoltam fel.

- Muszáj jó pofiznom?

- Igen. Logan-nek sose volt még rendes kapcsolata. Ne rontsd el ezt neki.

- Igenis, anyu. - meglöktem.

- Na, hagyd abba. - nevettem el magam.

- Lányok, fiúk, ő Jane. Jane White.

- Mint.. James. James Bond. – Scarlett-be volt már pár pohárka, és ilyenkor előjön az őszinteségi plusz az oltogatós kedve. Annál is jobban, amennyire az volt.

- Scarlett. - löktem meg oldalt.

- Bocsi. Azt hiszem, nekünk nem kell bemutatkoznunk.

- Mindannyitokat ismerlek. Logan sokat mesélt rólatok. - mind a négyen Logan-re néztünk. Logan mesélt rólunk? Hogy? Hol? Mikor? Miért? Mi van?

- Mi van??????? - fakadt ki Martin.

- Hát.. mesélt ró..

- Igen, igen, hallottuk. - szakítottam félbe Jane-t. Még mindig Logan-t néztük.

- Jane, magunkra hagynál?

- Persze.

- Tudom, mit gondoltok.

- Haver, fogalmad sincs, arról mire gondolok. Ennyi csúnya szót egymás mellett még életemben nem gondoltam egyszerre. - mondta Eric.

- Párszor találkoztunk.

- És ezt miért nem mondtad el nekünk? - fakadt ki, most, Scarlett, azt hiszem ez kizökkentette a részegségből.

- Mindannyian tudjuk, milyenek vagytok. Főleg az új diákokkal. Főleg te, Scarlett. De ti hárman se vagytok kegyesek. Nem akartam elszúrni. Végre egyszer olyan kapcsolatot akartam, amilyen nektek volt. Mindig én voltam a ''harmadik'' kerék. Áh.. - legyintett, s eltűnt. Martin meg Eric már elindult, de én megállítottam őket.

- Majd én. - bólintottak.

A kert felé vettem az irányt. Kint fagyoskodott, de őt, ez cseppet sem érdekelte. Felhúztam a kabátomat, kilépkedtem hozzá, s mellé álltam.

- Jól vagy?

- Hagyjál békén.

- Dehogy hagylak. - leültem a hintaágyra. - Gyere, ülj le. - lenézett, majd pár perc habozás után csatlakozott hozzám. - Mesélj.

- Mindent elmondtam bent.

- Akkor csak nézzünk magunk elé, és maradjunk csendben? - javasoltam. Egy csepp gúny se volt a hangvételemben. Még ha nem is éreztem át, amit ő érzett, de megértettem minden egyes szavát.

- Sajnálom. Nem akartam ennyire nektek esni.

- Ugyan már. Igazad van, de te se vagy azért a legszentebb fiú a világon.

- Tudom, tudom. - most nézett először rám, s mintha egy halvány mosolyt láttam az arcán. - Sajnálom.

- Ne ismételgesd már. Fátylat rá. - legyintettem.

- Nem arra értettem. Harry.. - ahogy kimondta a nevét a szívem egyre hevesebben vert, a gyomrom pedig összeszorult. - Jaj, bocsi. Nem kellett volna felhoznom.

- Dehogyis. Van ez így. Megvagyok. - éreztem, hogy rezeg valami a zsebemben. Elővettem a telefonom, megnéztem a hívót, majd ki is nyomtam.

- Emlegetett szamár?

- Jaja. Na, de ne is sajnáltassuk magunkat. Menjünk vissza, aztán bulizzunk.

- Ez egy jó ötlet.

*Pár órával később*

- Szia. Jól érzed magad? - ültem le a szőke hajú mellé.

- Igen. Épp Logan-t várom.

- Öhm...

- Mhm?

- Bocsánatot szeretnék kérni.

- Miért?

- A ''beavatásért''.

- Ja, semmi baj. Logan sokat mesélt erről a tulajdonságotokról.

- Ooo..Igen? Csak a rosszakat mondta el?

- Dehogyis. Ezt se úgy mondta, mintha szégyellne titeket, csak megemlítette. Nagyon szeret titeket.

- És ő is téged. Nagyon kedvel.

- Tényleg? Huh. Megkönnyebbültem.

- Mert, hogy?

- Logan nagyon rendes, aranyos srác, és nem szeretném elrontani.

- Nem fogod. De nekem mennem kell. Ahogy látom Scarlett-re ráfér a segítség.

- Rendben.

- Jó szórakozást! - s fejemmel a közeledő Logan-re biccentettem.

- Köszi.

*Pár nappal később*

Felmentem Twitterre, hogy megnézzem, mi történik mostanság. Az elmúlt napokban kissé hanyagoltam, ami csak javamra vált.

Még mindenki a Harry-Taylor témán lovagolt, amit - őszintén szólva - utáltam. Én elfogadtam, hogy együtt vannak, más mért nem teszi ezt? Sőt.. nekem talán több okom lett volna a beavatkozásba.

Az elmúlt napokban, hónapokban sikerült meggyógyulnom. Nem teljesen, de már a helyes úton járok. Minden nap minden egyes percében ránéztem a csuklómra, de azt hiszem, ahhoz sok idő kell, mire a hegek tökéletesen elmúlnak.

Egyszerűen ijesztően rendben volt minden. Leszámítva a szívemen maradt sebeket, de azok nem múlnak el sose. Mégis volt valami, ami hiányzott. Vagy inkább valaki?