7.rész

- Te mit keresel itt? - felálltam, s távolodni kezdtem, ahogy ő közelített. Olyan félelmetesnek tűnt.

- Hozzád jöttem. Láttam azt a bizonyos tweet-et.

- Tudom. - megálltam, s hagytam, hogy közelebb jöjjön. A szívem nagyokat vert, s mélyen, hosszan lélegeztem.

- Sajnálom. - arcát megvilágította a temető fényei, és tisztán láttam kisírt szemeit, a karikáit a szeme alatt.

- Azt hiszed, hogy ezzel minden rendben van? - törtem ki. Nem bocsájthatok meg neki ilyen könnyen. Nem.

- Mit akarsz, mit csináljak? - emelte fel a hangját, ismét.

- Megbántottál.

- Te is engem.

- O. Ugyan kérlek, mégis mivel?

- Azzal a tayloros sztorival..

- De neked nem ment rá semmid. Majdnem elvesztettem a legjobb fiú barátomat MIATTAD. - az utolsó szót kihangsúlyoztam.

- Pletykák, Grace, pletykák. Azért, mert írtam neki, nem azt jelenti, hogy volt, vagy lesz is valami. Hallasz pletykákat, de azok a pletykák nem igazak. Mióta megismertelek rá se néztem másra..

- Na, most fejezzük be.

- Legalább hagyd, hogy megmagyarázzak mindent.

- Mi lesz attól jobb? - hideg voltam hozzá. Erősnek kellett legyek, és ezt más módszerrel nem tudtam volna megtenni.

- Miért vagy ilyen közömbös velem? - közelebb jött, úgy, hogy az ujjaink összeértek. Elhúzódtam.

- Rendben. Hallgatlak.

- Köszönöm. Grace, tényleg sajnálom, hogy megbántottalak. Nem akartam. Nem akartam veszekedni se.

- De még is megtörtént.. - szakítottam félbe.

- Tudom, és már vagy 100-szor megbántam. Azt is tudom, hogy kimondtam azt a szót, amit nem kellett volna.

- Mondhatok én is valamit? - bólintott. - Kisebb sokk ként ért, hogy kimondtad azt a szót, és nagyon sokáig el se hittem. Aztán rájöttem, hogy te nem szerethetsz engem.

- Hogy mi? Miért nem szerethetnélek?

- Harry..össz-vissz másfél hónapja ismersz. Ennyi idő alatt nem lehet megismerni egy embert, s rögtön szerelembe esni.

- Tudod, sokan mondják..

- Hogy gyorsan szerelembe esel? - halvány mosoly húzódott a számra. Bólintott. - Aj. De sajnos nem tehetsz ellene.

- Grace, tudom, hogy ezt a szót nem a legjobb helyen, időpontban, sőt nem a legjobb hangnemben mondtam ki, de ha egyszer megőrjítesz.

- Lehet, csak azért, mert tele vagyok titkokkal. Ha ezeket megtudod, akkor ennyi, vége.

- Miért mondod ezt?

- Így gondolom.

- Akkor rosszul gondolod. Soha nem hagynálak cserben.

- Jó lenne bizonyítani. - mindketten lehajtottuk a fejünket. Pár perc néma csend után felemeltem a fejem, s beszédre nyitottam számat:

- Összejöttem Eric-kel. - lehúztam a ragtapaszt. Hirtelen felemelte a fejét, és nagy szemeit rám meresztette. Lehet nem most kellett volna elmondanom, de nem akartam több hazudozást, titkolódzást. Majd az arc vonásai egyre kezdtek elhalványulni.

- Aha. - láttam rajta, hogy ő se akar megint vitát nyitni erről a témáról.

- Lehet jobb lesz, ha nem találkozunk most egy ideig. - vetettem fel az ötletet.

- Mi? Nem akarsz találkozni?

- Hát.. gondoltam ezek után.

- Barátra van szükséged. Én itt vagyok! Max, kevesebbszer találkozunk. Nem minden nap, hanem mondjuk.. - úgy csinált volna, mintha gondolkodott volna, ami vicces volt. - 2 naponta. - majd elnevettük magunkat. - Amúgy, mit keresel te a temetőben?

- Mindegy.

- Nem. Kérlek, Grace, legalább ezt mondd el.

- A másik bátyám, Adam miatt.

- Jaj, tényleg, Daniel mondta. Sajnálom.

- Semmi. Ma van a 24. Szülinapja. - pár könnycsepp ismét előjött.

- Hazavigyelek?

- Azt megköszönném.

- És milyen tetkókról beszélgettél te a bátyáddal? - húzogatta a szemöldökét a kocsi fele vezető úton.

- Ezekről. - megmutattam neki a 3 tetkómat, amik publikusak. Természetesen, ezek mind Adam halála után kerültek fel rám. A 'be the change' tetkó egyik kedvenc írom könyvéből szedtem ki. A könyv szinte az én életemet írta le. A főszereplőnek meghalt egy közeli hozzátartozója, és egyik alkalommal, amikor elment a nagynénjéhez, így szólt: 'Drágám, tudom, hogy fáj, s hosszadalmas folyamat, amíg együtt tudsz élni ezzel a fájdalommal, de ha változást szeretnél magadnak..légy te a változás!’ (be the change!) Ugyanezt teszem én is. A fájdalom már a mindennapjaimhoz tartozik, de mindig is változtatni akartam. Utáltam, hogy mindig mindenki ugyanolyannak tart. Változást akartam. Azt, hogy a világ változzon, majd eszembe jutott ez az egy csöppnyi mondat, ami teljes mértékben igaz.

A másik tetkó a csuklómon van. Ott is egy felirat látható, ami az mondja: fearless. (félelem nélküli) Ehhez sokat magyarázni nem kell. A szó magától értetődő.

A harmadik pedig az ujjamon található. Egy basszuskulcs és egy violinkulcs összekapcsolva. Jelentése a zene. A zene a mindenem, ezért is akartam valami olyan tetkót, ami ehhez tartozik.

Harry hazavitt, elkísért az ajtóig, majd jött az elbúcsúzás. Akárcsak egy rossz romantikus filmbe.

- Egyezzünk meg abba, hogy majd keressük egymást. - szólaltam meg.

- Rendben. Amúgy, akartam már kérdezni, hogy ráérsz-e február 1-jén.

- Mire kéne ráérjek?

- Ja, hogy nem mindegy?

- Nem, nem.

- Szülinapom lesz, és csapunk egy partit a lakásomon.

- Ú. Jól hangzik. Hány éves is leszel? 16? - hülyéskedtem.

- Haha, vicces vagy.

- Legalább ez nem változik.

- Na, igen. Szóval, mi a válaszod?

- Felőlem oké, de elvihetem Scarlett-et is? Alig ismernék ott valakit, te meg, mint ünnepelt járnod kell a tisztelet köröket.

- Persze, hogy elhozhatod. Szívesen látom. Már megismerném közelebbről.

- Remek.

- Apropó. Valamelyik nap el kell jönnöd hozzám. Csak..hogy, tudd..hova kell jönni.

- Majd megbeszéljük. - kacsintottam, kinyitottam az ajtót, beléptem a lakásba, elköszöntem, majd bezártam az ajtót. Az ajtónak dőltem, s egyre csúsztam le. Örültem, hogy kibékültünk Harry-vel, de tudtam, hogy itt még bajok lesznek. Főleg, ha elmondom Eric-nek, hogy Harry-hez vagyok hivatalos egy szülinapi bulira..

Másnap a suli előtt találkoztam Eric-kel, hisz így beszéltük meg. Amikor elmondtam Eric-nek, hogy kibékültünk Harry-vel, meglepődött. Vagy nem is inkább meglepődött, hanem dühös lett. Persze, próbálta magát türtőztetni, de én elég régóta ismerem őt, és nem tud becsapni engem. Lenyugtatásommal nem segítettem rajta, inkább magára hagytam a gondolataival. Mi lesz, ha elmondom, hogy Harry-hez vagyok hivatalos? Bele se merek gondolni.

Épp az osztályterembe mentem be, amikor velem szembe jött Jane, s nekem jött. Nekem jött? Normális? S még bocsánatot se kért.

Odaléptem az asztalunkhoz, ahol Scarlett meg Martin épp csókcsatákat vívtak.

- Na, jó, gyerekek, ez gusztustalan. Elég lesz. - szóltam rájuk.

- Jaj, ugyan Grace. - kezdte Martin.

- Martin. Menj. El. - kezdtem ideges lenni.

- Jó, jó. - felpattant, adott egy utolsó csókot Scar-nak, majd eltűnt.

- Mi a baj, csajszi?

- Semmi.

- Na, mondjad. Tudod..legjobb barátnők örökké.

- Eric. Elmondtam neki, hogy kibékültünk Harry-vel, erre teljesen felhúzta magát. Meg Jane is..

- Mit csinált Jane?

- Nekem jött, s még bocsánatot se kért.

- Hagyjad. Jaj, a legjobbat nem is mondtam.

- Hallgatlak.

- Ezt nézd. - elővette a telefonját, ráment Twitter-re, megkereste Jane-t, s az utolsó tweet-et elképedve olvastam.

@JaneWhite08

@Harry_Styles are you and Grace dating? Really? X

- Mi a... ? - elővettem én is a telefonom, felmentem Twitter-re, s úgy döntöttem válaszolok neki. Csak, hogy ne hagyjam kétségek között.

@grace_mack

@JaneWhite08 @Harry_Styles no, we're not.

- Ja, amúgy Harry meghívott a szülinapi partijára. Téged is.

- Engem? Ugyan minek?

- Miattam. Mondtam neki, hogy nem akarok egyedül lenni, meg már megismerne közelebbről.

- Hah. Jó vicc.

- Scar, kérlek. - meresztettem rá kölyök kutya szemeimet.

- Rendben.

Elterveztem, hogy suli után elmondom Eric-nek a bulit. Az iskola kapujában várt rám, amikor vége lett az utolsó órámnak is.

- Szia, édes. - köszöntött egy csókkal.

- Szia. Beszélhetnénk?

- Baj van?

- Nem, nincs. - elindultunk a suli melletti parkhoz.

- Mondjad.

- Kérlek ne akadj ki.

- Harry..? - lehajtotta a fejét, s ujjaival kezdett babrálni.

- Igen. Február 1-jén lesz a születésnapja, és meghívott minket, Scarlett-tel. - egy ideig csak ültünk egymás mellett. Bekövetkezett az a bizonyos kínos csend, ami a 18 év alatt egyszer se. - Kérlek, mondj valamit.

- Köszönöm, hogy elmondtad. De mit mondjak? Tiltsam meg? Azzal nem lenne semmi se jó, és csak eltaszítanál magadtól, amit nem akarok. - halványan mosolyogtam.

Pár nap múlva elmentem Harry-hez. Mindennap ezzel nyaggatott, míg végül bele nem mentem.

- Na, végre. - nyitotta ki az ajtót nagy vigyorral az arcán. Beléptem az ajtón, rögtön egy előszobába értem. Harry segített levenni a kabátomat, majd felakasztotta a fogasra. Belépve mindenhol 'One Direction'-ös díj lógott, hevert. A nappaliba vezetett, ahol végig néztem az összes díjat. Hihetetlen volt.

- Hozok valami innivalót, meg ennivalót.

- Rendben.

Tovább nézegettem a képeket. Egy fiókot véltem felfedezni, ami épp, hogy ki volt nyitva. Kijjebb húztam, s belekukkantottam. Régi fényképek, családi 'ereklyék' voltak benne. De hirtelen a kezembe akadt egy újságcikk. Kivettem, és figyelmesen olvasni kezdtem.

’’’’Tegnap este súlyos autóbaleset történt. 4 autó frontálisan ütközött a késő esti órákban. Az okát még vizsgálják a rendőrök. A helyszínen az egyik gépkocsi vezető azonnal meghalt. A másikba ülő férfi és nő, a kórházba menet fele vesztették életüket. A harmadik kocsi vezetője kisebb sérülésekkel került kórházba. A negyedik autóban, szerencsére senki se sérült súlyosan. A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta, ahogy a hátsó ülésen ülő híres popsztárunk, Harry Styles is túlélte. Bár, igaz, hogy ő fejsérüléssel került kórházba, de az orvosok azt mondják, hogy hamar meg fog gyógyulni. Hát mi is reméljük. Mi lenne így a One Direction-nel?

Részvétünket küldjük a halottak hozzátartozóinak.’’’’

Tátva maradt a szám. Nem tudtam, hogy köpjek-e vagy nyeljek. Ez lehetetlen. Úristen. Hallottam Harry lépteit. Az újságcikket visszatettem a fiókba, s visszacsuktam.

Megfordultam, és Harry-vel találtam magam szembe.

- Örülök, hogy eljöttél.

- Mert kikényszerítetted belőlem.

- Na, de Grace..ne csináld ezt.

- Mit is? - kisebb szünet következett be.

- Bocsi, Harry, de nekem most mennem kell. - indultam az előszoba felé.

- Miért?

- Mert.

- De hát még csak most jöttél. - felvettem a cipőm, majd a kabátom után nyúltam, de nem találtam. Felnéztem, s megláttam Harryt ahogy a kabátomat lógatja az ujjain. - Harry, add oda!

- Nem. Ne menj el. - elvettem a kabátomat, felhúztam, és az ajtó felé indultam. Harry ismét keresztbe akart tenni. Az ajtó elé állt. - Nem mehetsz el.

- Azt te csak hiszed. - közelebb léptem hozzá. Nagyon közel. Annyira közel, hogy érezze a lélegzetvételeimet. - Megcsókollak, ha elenged a kilincset. - kacérkodtam, bár inkább hangzott szenvedélyesen. Egy ceruza szélességű hely volt csak az ajkaink között. A szívem hevesebben vert.

- Rendben. - megfogtam a kilincsen lévő kezét, óvatosan megfogtam, leengedtem. Épp ott tartottam, hogy megcsókolom, de kinyitottam az ajtót, és kiszaladtam rajta Harryt megkerülve. Éreztem, ahogy a könnyeim végig folynak az arcomon, s Harry is észrevette.

- Grace! - kiáltott utánam.