6.rész

*Harry szemszöge*

Ahogy kimondtam, azt, hogy szeretem, tudtam, hogy ezt nem kellett volna. Legalábbis nem most. Kirohantam a szobájából, le a lépcsőn, ki a bejárati ajtón, egyenesen a kocsimhoz. Egy könnycsepp jelent meg a szemem sarkában. Ismét elcsesztem, de mindegy volt, hisz most nagyon mérges voltam Grace-re. Nem az fájt, hogy mással randizik, bár, nekem azt mondta, hogy nem akar most kapcsolatot, de mindegy. Inkább az fájt, hogy nem mondta el. Mi az, hogy 'nem tartotta fontosnak, hogy elmondja?'.

Száguldottam London utcáin. Nem tudtam, hogy merre megyek. Haza nem akartam menni, de Louis-hoz, sőt egyik sráchoz se. Nem volt kedvem azt hallgatni, hogy 'de, mért kezdtél el kiabálni?' meg hasonlókhoz.

Így arra a következtetésre jutottam, hogy elmegyek arra a helyre, ahova, mindig szoktam, ha rossz kedvem van. Ez a hely, egy tisztás volt. London külvárosában található. Az a legjobb benne, hogy el van kerítve a városi zajok elől. Sokszor a legjobb hely a gondolkodásra.

*Grace szemszöge*

Mentem. Hogy hova? Azt még én se tudtam, csak el innen. Ebből a világból.

Először Eric felé vettem az irányt, majd megváltoztattam Scarlett felé, de végül teljesen másfele vettem az irányt.

*Eközben Grace anyukája, Courtney és apukája, Rob*

- Hova mehetett? - aggódott Courtney.

- Hívjuk fel Scarlettet. - javasolta Daniel.

- Ez egy okos ötlet. - s már tárcsázták is Scarlett számát.

- Haló, tessék? - szólt bele Scar.

- Szia. Daniel vagyok. Grace nincs nálad?

- Nem, nincs. Mért? Mi történt?

- Még mi se tudjuk. Csak annyit, hogy Harry-vel veszekedett, majd elment.

- Felhívlak, ha tudok valamit.

- Rendben, köszi.

*Fél órával később csöngettek.*

- Nyitom. - mondta Daniel. Odament az ajtóhoz, s kinyitotta.  - Scar! Mit keresel itt? Tudsz valamit?

- Szia. Nem. Gondoltam együtt töbre megyünk. Hívtam Harryt, de nem veszi fel.

- Tuti, hogy nem vele van.

- Ahj.

- Várj! Azt hiszem, tudom, hol lehet. - állt fel Courtney a kanapéról.

- Hol?

- Csak hozd a kocsi kulcsot. – utasította férjét, Robot.

Pár perc múlva már mindannyian a kocsiba ültek.

- Temető? - nézett értetlenül Scarlett.

- Adam.. - Daniel csak ennyit mondott, s ebből mindenki tudta.

- Majd én odamegyek hozzá. - mutatott Court Grace-re, aki a sír mellett ült, s zokogott.

*Grace szemszöge*

- Claire. - szólítgatott valaki a hátam mögött. Rögtön tudtam, hogy ki, hisz csak 3 ember hív így. Nem tudtam megfordulni. Vagyis inkább nem akartam. - Claire, drágám. - simogatta a hátamat, miközben leguggolt mellém. Nem mondtam semmit, csak hirtelen a nyakába borultam, s zokogtam, mint egy 2 éves kisgyerek, akinek elvették a játékát. - Mi történt, kicsim? - válaszolni akartam, s minden erőmmel azon voltam, de egyszerűen képtelen voltam. Harry nagyon megbántott azzal, hogy azt mondta, vagyis inkább ordibálta, hogy baj, ha Eric-kel randizom, de az jobban lesokkolt, amikor kimondta azt a szót. Azt a bizonyos szót, amit még senki szájából nem hallottam volna ilyen őszinteséggel. 15-16 évesen az ember még csak dobálózik ezzel a szóval, és nem tudja, milyen nagy súlya van ennek a szónak. 18-19 évesen pedig már óvatosabbak vagyunk. Sokkal óvatosabbak.

Anya nem kérdezett többet, hagyta, hogy kisírjam magam. Felhúzott a földről, és a kocsihoz vezetett. Beültem a hátsó ülésre Scar és Daniel közé. Mindketten átöleltek és a vigasztalásomra készültek, amikor is így szóltam:

- Ne mondjatok semmit, most, kérlek titeket. Nem kell a sajnálat. - csak bólintottak.

Hazaérve befutottam a szobámba, s az ágyra vetődtem. Már nem sírtam, hiszen az összes könnyem elfogyott szinte.

Pár perccel később valaki bekopogott az ajtómon. Meg voltam rá esküdve, hogy Harry az, de tévedtem.

- Bejöhetek? - kérdezte barátnőm. Bólintottam. Leült mellém az ágyra, s egy ideig csak így ültünk egymás mellett.

- Mit akarsz? - törtem meg a csendet.

- Beszélgetni.

- Ezzel már elkéstél. Előbb kellett volna. - lehajtotta a fejét.

- Sajnálom. Tudom rossz legjobb barátnő voltam, de nekem is nehéz volt feldolgozni Adam halálát, sőt még most se vagyok teljesen túl rajta.

- Neked volt nehéz? Ugyan, kérlek. Nekem a bátyám volt! A családtagom. A bátyám volt, akire felnéztem, akire mindig is számíthattam. Nagyobb veszteség ért engem, mint téged. - tudtam, hogy durván fejeztem ki magam, de ez volt az igazság.

- Én.. - sírt. Most láttam először sírni. - Én..szerettem a bátyádat. Tudom, 16 évesen nem lehet tudni még, hogy mi az a szerelem, de, azóta nem szerettem úgy embert, mint a bátyádat.

- Martin? - néztem furcsán.

- Aj. Ugyan kérlek. - elnevette magát, ahogyan én is. - Szeretem, de sose lesz olyan a kapcsolat köztünk, mint Adammel volt. - elmosolyogtam magam. Láttam rajta, hogy minden, amit mondott igaz volt. Ölelésre nyújtottam a karjaimat. És elfogadta. Vagy 10 percig öleltük egymást.

- Most pedig te mondd el, hogy mi történt.

- Harry-vel összevesztünk.

- Mégpedig?

- Kiakadt azon, hogy Eric-kel megyek randizni. Aztán a fejéhez vágtam azt a Tayloros ügyet, és ő erre kijelentette, hogy szeret engem. - Scarlett is lesokkolt.

- Huh.

Több mint 2 órát beszélgettünk a szobámban. Ez kellett már, de nagyon. Tudtam, hogy visszakaptam a barátnőmet. Sajnos, lassan az agyára ment, az hogy ő a suli királynője, hogy mindenki fél tőle, de szerencsére sikerült megváltoztatni. Na, jó, nem egészen, mert egy olyannak a barátnőjének lenni, akitől igencsak félnek a kisebbek, és azok, akik beszólogatnak nekem, jó volt.

Eltelt 4 nap és Harry felől nem hallottam semmit. Azon a napon felmentem Twittere, hogy megnézzem, hogy volt-e fenn, de meglepődve néztem a tweet-eket.

'Hol van Harry?' 'Már vagy 6 napja nem jött fel.' 'Minden rendben vele?' És az egyik trend pedig ez volt: Harry Come Back.

Rámentem a 'Connect' fülre, s tweetek tömege jött velem szembe. Azt még láttam, hogy Louis, Niall, Zayn és Liam is bekövetett. És egy tweet kikandikált a többi közül.

@Louis_Tomlinson

@grace_mack it was good to see you! :) sent you a DM! Check it ;)

Rögtön visszaírtam:

@grace_mack

@Louis_Tomlinson it was good, yeah! X

Ezután megnéztem a DM-jeimet és rögtön 2 üzenetem is jött. Mármint, akik úgy mond, számítanak.

Louis: Hey! Harry is a zombie. He doesn't sleep. Only you can help. Please! It'd mean a lot. X

Grace: It's his fault. Sorry, but I can't help..

A másik pedig Zayn volt. Na, ez kissé meglepett. A múltkor nem volt jó kedve. Az hittem, hogy velem van baja, de Harry felvilágosított, hogy a barátnőjével vannak problémáik.

Zayn: I think that you're looking really weird right now because I'm writing to you. But it's okay. Help us please! Sorry for being rude the other day..just had a bad day.

Grace: Haha, you're a medium. Sorry, but I can't...aaaand no prob. I know now what was your problem. If U want to talk about it, just let me know ;)

Pár perccel később, már kaptam is a választ.

Zayn: Thanks. I'll bear it in mind :) x

Azt hiszem, hogy tévedtem. Tévedtem, amikor azt mondtam rájuk, hogy elszálltak a híresség miatt, hogy bunkók. Nem így volt. Nagyon nem így volt.

5 nap telt el, s Harry még mindig nem jelentkezett. Az ő baja.. Én úgy döntöttem, hogy felhívom Eric-et. Vele se beszéltem, mióta cserbenhagytam. Mit gondolhatott? Sajnálom, szegényt.

- Halló? - szólt bele a telefonba.

- Szia. Itt Grace.

- O. Szia. - hangjában kis meglepettséget éreztem.

- Tudnánk most találkozni? Fontos lenne.

- Történt valami?

- Nem, dehogyis.

- Ja, oké. Rendben.

- Akkor most átmegyek hozzátok.

- Oké. Szia.

- Hello.

Felkaptam a telefonom, meg a fülesem, és lerohantam az előszobába. Anya, persze, rögtön letámadott a hülye szülői kérdéseivel, hogy 'Hova megyek?' meg, hogy 'Ugye, nem szöksz el?'. Ahogy azt illő elmondtam, hogy Eric-kel találkozom, hogy megbeszéljük a dolgokat.

Ahogy kiléptem az ajtón megcsapott a hűvös, londoni levegő. Feltettem a kapucnimat, a fülest a fülembe helyeztem, betettem Ed Sheeran - Give Me Love című számot, s gyors tempóra kapcsolva szeltem London utcáit. Pár metró megállóval arrébb tőlünk lakott Eric, így hamar oda értem a házukhoz. Felbaktattam a lépcsőn, megnyomtam a csengőt, s az ajtó pár másodpercen belül nyílt is. Eric anyukája nyitott ajtót.

- Szia, Grace! - mosolygott.

- Jónapot! Eric-hez jöttem.

- Gondoltam. Gyere be.

- Köszönöm.

- Fenn van a szobájába. - mondta, miközben vettem le a cipőmet meg a kabátomat. - Talán te tudsz rajta segíteni. Napok óta nem jön ki a szobájából.

- Megnézem. Köszönöm. - s az emelet felé vezető lépcsőhöz léptem. Felmentem rajta, egyenesen Eric szobájába tértem. - Kop-kop. - imitáltam a kopogást.

- Gyere!

- Szia. Mi a helyzet?

- Nem sok. Veled? Miről akartál beszélni?

- Velem se sok... - kisebb szünetet tartottam. - Kettőnkről.

- Van olyan, hogy kettőnk? - Közömbös. Mit is vártam?

- Hát.. - ültem le mellé az ágyra. - én szeretném.

- És Harry?

- Harry-vel nincs köztünk semmi.

- De nemrég szerelmet vallott.. Vagy te nem hallottad és képzelődöm? - vette egy kicsit poénosra a figurát.

- Igen, hallottam. De ő is tudja, hogy nem lesz semmi. Téged régebb óta ismerlek.

- Úú.. protekciós vagyok. - nevetnem kellett, akármennyire is akartam komoly arcot vágni.

- Mit szólsz?

- Mihez, Grace? - felállt, s fel-alá kezdett járkálni. - Mindketten tudjuk, hogy ez nem működne.

- Harry miatt mondod ezt? Könyörgöm.. február végén kezdődik a 8 hónapos turnéjuk. 1 hónap van már csak addig.

- Biztos?

- 110 %. - leguggolt előttem, közelebb hajolt, annyira, hogy érezzem a leheletét is.

- Akkor rendben. - közeledett. A homlokunkat egymásnak támasztottuk. Megpuszilta a homlokomat, majd az orrom hegyét, és végül megtalálta ajkaimat. Nem az a szenvedélyes, magával ragadó csók volt, hanem inkább az a romantikus, gyengéd csók. A pillanathoz pont illett.

Miután elváltak ajkaink, visszaült mellém az ágyra, s beszélgetni, hülyéskedni kezdtünk.

- Szóval..most akkor már van 'kettőnk'? - kérdeztem félve.

- Igen. - mosolygott, s erre én is elmosolyogtam. - Többet kéne mosolyognod. - na, beütött a ménkű! Azonnal eszembe jutatta Harryt. Belül lelombozódtam, de próbáltam nem kiültetni az arcomra.

Késő este értem csak haza. Nagy mosollyal léptem be a házba. Persze, azonnal letámadtak, hogy mi történt, hisz ritka kincs az, amikor igazán, őszintén mosolygok. Elmeséltem nekik, hogy összejöttünk Eric-kel, s meglepődtek. Nem értettem kifakadásukat, ezért visszakérdeztem, amire a válasz valahogy így hangzott: - Azt hittük, hogy Harry-vel fogsz összejönni.

Hát...oké családom. Köszönöm.

Majd folytatták.

- Persze, szeretjük Eric-ket is, és nem azt mondjuk, hogy nem örülünk, csak megleptél.

A kis beszélgetésünk után felmentem a szobámba. Felnyitottam a laptopomat, felléptem Twittere, és tweetek tömkelege jött velem szembe, ami Harrynek szóltak. Tán feljött volna Twittere? Rámentem a nevére, és igen, fenn volt. Még pedig ezt írta:

@Harry_Styles

Damn..

Igaz, senki se tudta, hogy miről van szó, vagy éppenséggel, hogy kihez köthető, de én megértettem. Egyetlen szó többet mond, mindennél. Gondoltam, retweetelem, hogy lássa láttam, s folytattam az én oldalamon.

@grace_mack

Damn, damn, damn...I wish you were here. x

Sajnos, be kellett valljam magamnak, hogy igenis hiányzik. Hiányzik egy barát. Nem érdekelt, hogy mindenki azt fogja hinni, hogy Eric-nek írtam, hiszen én tudtam, hogy kinek szól, s csak remélni tudtam, hogy ő is megérti.

Ezután le is jöttem a netről, s aludni tértem.

Másnap korán felébredtem, pedig szombat volt. Kinyitottam a szemem, ránéztem a telefonom kijelzőjére. 8.20. Nem vagy normális, Grace. Aztán megpillantottam a dátumot. Adam szülinapja. Szörnyű volt belegondolni, hogy ha élne, most itthon ünnepelnénk a szülinapját, majd elmenne a haverjaival bulizni. Előbukkant pár könnycsepp. Sose fogok túl jutni rajta. Soha. Ez az egy szó hangzott a fejemben, s megőrjített. Telefonról megnéztem gyorsan a Twitterremet, s csodálkozva figyeltem az egyik retweetelőmet az utolsó tweetemre. Megörültem, hogy vette az adást, de annak nem, hogy nem küldött semmit, s nem is keresett.

Kikászálódtam az ágyamból, lementem a konyhába reggeliért, és összetalálkoztam Daniel-el.

- Szia. – ránéztem. Kisírt szemek fogadtak. Nem mondtam semmit, csak hozzábújtam, ő átölelt, s együtt sírtunk. Ahogy elengedtem, a kezem véletlenül az egyik szögbe beleakadt. A fájdalom szörnyű volt, de már megszoktam. - Anyáék?

- Elmentek koszorút csináltatni. Meg kimennek a temetőbe, hogy kicsit rendbe tegyék a sírt.

- Értem. Én majd akkor megyek ki, ha már nem lesz ott senki. Egyedül akarok lenni vele.

- Rendben.

Nagyon gyorsan eltelt az a nap. Este 6 óra volt, amikor kimentem a temetőbe. Az odafele vezető úton egy virágosnál vettem pár fehér rózsát. Beleraktam a sírvázába, majd leültem a sír elé a sáros földre.

- Boldog Szülinapot, bátyus! Milyen jó lenne, ha itt lennél.. Olyan sok mesélni valóm van. De ha már így kettesben vagyunk neki is kezdek. Harry azóta nem keresett, amikor utoljára itt voltam. Nagyon hiányzik, de csak, mint egy barát. Nem tudok úgy nézni rá, mint egy pasira, remélem érted. Jaj, most jutott eszembe. Nézd, még mindegyik tetkóm megvan ám! Bár az egyiket nemrég csináltattam. - Megmutattam a tetkóimat, majd elmondtam neki azt is, hogy már minden oké. A hegek még ott voltak. Elég csúnyán ott voltak, hiszen a szilveszter nemrég volt. - Az álomfogó is megvan ám! Az a kedvenc tetkóm.

- Megnézhetem? - hallatszott mögülem egy mély, rekedtes hang. Óvatosan megfordultam, és a fürtössel találtam magam szembe.