7.rész

- Te mit keresel itt? - felálltam, s távolodni kezdtem, ahogy ő közelített. Olyan félelmetesnek tűnt.

- Hozzád jöttem. Láttam azt a bizonyos tweet-et.

- Tudom. - megálltam, s hagytam, hogy közelebb jöjjön. A szívem nagyokat vert, s mélyen, hosszan lélegeztem.

- Sajnálom. - arcát megvilágította a temető fényei, és tisztán láttam kisírt szemeit, a karikáit a szeme alatt.

- Azt hiszed, hogy ezzel minden rendben van? - törtem ki. Nem bocsájthatok meg neki ilyen könnyen. Nem.

- Mit akarsz, mit csináljak? - emelte fel a hangját, ismét.

- Megbántottál.

- Te is engem.

- O. Ugyan kérlek, mégis mivel?

- Azzal a tayloros sztorival..

- De neked nem ment rá semmid. Majdnem elvesztettem a legjobb fiú barátomat MIATTAD. - az utolsó szót kihangsúlyoztam.

- Pletykák, Grace, pletykák. Azért, mert írtam neki, nem azt jelenti, hogy volt, vagy lesz is valami. Hallasz pletykákat, de azok a pletykák nem igazak. Mióta megismertelek rá se néztem másra..

- Na, most fejezzük be.

- Legalább hagyd, hogy megmagyarázzak mindent.

- Mi lesz attól jobb? - hideg voltam hozzá. Erősnek kellett legyek, és ezt más módszerrel nem tudtam volna megtenni.

- Miért vagy ilyen közömbös velem? - közelebb jött, úgy, hogy az ujjaink összeértek. Elhúzódtam.

- Rendben. Hallgatlak.

- Köszönöm. Grace, tényleg sajnálom, hogy megbántottalak. Nem akartam. Nem akartam veszekedni se.

- De még is megtörtént.. - szakítottam félbe.

- Tudom, és már vagy 100-szor megbántam. Azt is tudom, hogy kimondtam azt a szót, amit nem kellett volna.

- Mondhatok én is valamit? - bólintott. - Kisebb sokk ként ért, hogy kimondtad azt a szót, és nagyon sokáig el se hittem. Aztán rájöttem, hogy te nem szerethetsz engem.

- Hogy mi? Miért nem szerethetnélek?

- Harry..össz-vissz másfél hónapja ismersz. Ennyi idő alatt nem lehet megismerni egy embert, s rögtön szerelembe esni.

- Tudod, sokan mondják..

- Hogy gyorsan szerelembe esel? - halvány mosoly húzódott a számra. Bólintott. - Aj. De sajnos nem tehetsz ellene.

- Grace, tudom, hogy ezt a szót nem a legjobb helyen, időpontban, sőt nem a legjobb hangnemben mondtam ki, de ha egyszer megőrjítesz.

- Lehet, csak azért, mert tele vagyok titkokkal. Ha ezeket megtudod, akkor ennyi, vége.

- Miért mondod ezt?

- Így gondolom.

- Akkor rosszul gondolod. Soha nem hagynálak cserben.

- Jó lenne bizonyítani. - mindketten lehajtottuk a fejünket. Pár perc néma csend után felemeltem a fejem, s beszédre nyitottam számat:

- Összejöttem Eric-kel. - lehúztam a ragtapaszt. Hirtelen felemelte a fejét, és nagy szemeit rám meresztette. Lehet nem most kellett volna elmondanom, de nem akartam több hazudozást, titkolódzást. Majd az arc vonásai egyre kezdtek elhalványulni.

- Aha. - láttam rajta, hogy ő se akar megint vitát nyitni erről a témáról.

- Lehet jobb lesz, ha nem találkozunk most egy ideig. - vetettem fel az ötletet.

- Mi? Nem akarsz találkozni?

- Hát.. gondoltam ezek után.

- Barátra van szükséged. Én itt vagyok! Max, kevesebbszer találkozunk. Nem minden nap, hanem mondjuk.. - úgy csinált volna, mintha gondolkodott volna, ami vicces volt. - 2 naponta. - majd elnevettük magunkat. - Amúgy, mit keresel te a temetőben?

- Mindegy.

- Nem. Kérlek, Grace, legalább ezt mondd el.

- A másik bátyám, Adam miatt.

- Jaj, tényleg, Daniel mondta. Sajnálom.

- Semmi. Ma van a 24. Szülinapja. - pár könnycsepp ismét előjött.

- Hazavigyelek?

- Azt megköszönném.

- És milyen tetkókról beszélgettél te a bátyáddal? - húzogatta a szemöldökét a kocsi fele vezető úton.

- Ezekről. - megmutattam neki a 3 tetkómat, amik publikusak. Természetesen, ezek mind Adam halála után kerültek fel rám. A 'be the change' tetkó egyik kedvenc írom könyvéből szedtem ki. A könyv szinte az én életemet írta le. A főszereplőnek meghalt egy közeli hozzátartozója, és egyik alkalommal, amikor elment a nagynénjéhez, így szólt: 'Drágám, tudom, hogy fáj, s hosszadalmas folyamat, amíg együtt tudsz élni ezzel a fájdalommal, de ha változást szeretnél magadnak..légy te a változás!’ (be the change!) Ugyanezt teszem én is. A fájdalom már a mindennapjaimhoz tartozik, de mindig is változtatni akartam. Utáltam, hogy mindig mindenki ugyanolyannak tart. Változást akartam. Azt, hogy a világ változzon, majd eszembe jutott ez az egy csöppnyi mondat, ami teljes mértékben igaz.

A másik tetkó a csuklómon van. Ott is egy felirat látható, ami az mondja: fearless. (félelem nélküli) Ehhez sokat magyarázni nem kell. A szó magától értetődő.

A harmadik pedig az ujjamon található. Egy basszuskulcs és egy violinkulcs összekapcsolva. Jelentése a zene. A zene a mindenem, ezért is akartam valami olyan tetkót, ami ehhez tartozik.

Harry hazavitt, elkísért az ajtóig, majd jött az elbúcsúzás. Akárcsak egy rossz romantikus filmbe.

- Egyezzünk meg abba, hogy majd keressük egymást. - szólaltam meg.

- Rendben. Amúgy, akartam már kérdezni, hogy ráérsz-e február 1-jén.

- Mire kéne ráérjek?

- Ja, hogy nem mindegy?

- Nem, nem.

- Szülinapom lesz, és csapunk egy partit a lakásomon.

- Ú. Jól hangzik. Hány éves is leszel? 16? - hülyéskedtem.

- Haha, vicces vagy.

- Legalább ez nem változik.

- Na, igen. Szóval, mi a válaszod?

- Felőlem oké, de elvihetem Scarlett-et is? Alig ismernék ott valakit, te meg, mint ünnepelt járnod kell a tisztelet köröket.

- Persze, hogy elhozhatod. Szívesen látom. Már megismerném közelebbről.

- Remek.

- Apropó. Valamelyik nap el kell jönnöd hozzám. Csak..hogy, tudd..hova kell jönni.

- Majd megbeszéljük. - kacsintottam, kinyitottam az ajtót, beléptem a lakásba, elköszöntem, majd bezártam az ajtót. Az ajtónak dőltem, s egyre csúsztam le. Örültem, hogy kibékültünk Harry-vel, de tudtam, hogy itt még bajok lesznek. Főleg, ha elmondom Eric-nek, hogy Harry-hez vagyok hivatalos egy szülinapi bulira..

Másnap a suli előtt találkoztam Eric-kel, hisz így beszéltük meg. Amikor elmondtam Eric-nek, hogy kibékültünk Harry-vel, meglepődött. Vagy nem is inkább meglepődött, hanem dühös lett. Persze, próbálta magát türtőztetni, de én elég régóta ismerem őt, és nem tud becsapni engem. Lenyugtatásommal nem segítettem rajta, inkább magára hagytam a gondolataival. Mi lesz, ha elmondom, hogy Harry-hez vagyok hivatalos? Bele se merek gondolni.

Épp az osztályterembe mentem be, amikor velem szembe jött Jane, s nekem jött. Nekem jött? Normális? S még bocsánatot se kért.

Odaléptem az asztalunkhoz, ahol Scarlett meg Martin épp csókcsatákat vívtak.

- Na, jó, gyerekek, ez gusztustalan. Elég lesz. - szóltam rájuk.

- Jaj, ugyan Grace. - kezdte Martin.

- Martin. Menj. El. - kezdtem ideges lenni.

- Jó, jó. - felpattant, adott egy utolsó csókot Scar-nak, majd eltűnt.

- Mi a baj, csajszi?

- Semmi.

- Na, mondjad. Tudod..legjobb barátnők örökké.

- Eric. Elmondtam neki, hogy kibékültünk Harry-vel, erre teljesen felhúzta magát. Meg Jane is..

- Mit csinált Jane?

- Nekem jött, s még bocsánatot se kért.

- Hagyjad. Jaj, a legjobbat nem is mondtam.

- Hallgatlak.

- Ezt nézd. - elővette a telefonját, ráment Twitter-re, megkereste Jane-t, s az utolsó tweet-et elképedve olvastam.

@JaneWhite08

@Harry_Styles are you and Grace dating? Really? X

- Mi a... ? - elővettem én is a telefonom, felmentem Twitter-re, s úgy döntöttem válaszolok neki. Csak, hogy ne hagyjam kétségek között.

@grace_mack

@JaneWhite08 @Harry_Styles no, we're not.

- Ja, amúgy Harry meghívott a szülinapi partijára. Téged is.

- Engem? Ugyan minek?

- Miattam. Mondtam neki, hogy nem akarok egyedül lenni, meg már megismerne közelebbről.

- Hah. Jó vicc.

- Scar, kérlek. - meresztettem rá kölyök kutya szemeimet.

- Rendben.

Elterveztem, hogy suli után elmondom Eric-nek a bulit. Az iskola kapujában várt rám, amikor vége lett az utolsó órámnak is.

- Szia, édes. - köszöntött egy csókkal.

- Szia. Beszélhetnénk?

- Baj van?

- Nem, nincs. - elindultunk a suli melletti parkhoz.

- Mondjad.

- Kérlek ne akadj ki.

- Harry..? - lehajtotta a fejét, s ujjaival kezdett babrálni.

- Igen. Február 1-jén lesz a születésnapja, és meghívott minket, Scarlett-tel. - egy ideig csak ültünk egymás mellett. Bekövetkezett az a bizonyos kínos csend, ami a 18 év alatt egyszer se. - Kérlek, mondj valamit.

- Köszönöm, hogy elmondtad. De mit mondjak? Tiltsam meg? Azzal nem lenne semmi se jó, és csak eltaszítanál magadtól, amit nem akarok. - halványan mosolyogtam.

Pár nap múlva elmentem Harry-hez. Mindennap ezzel nyaggatott, míg végül bele nem mentem.

- Na, végre. - nyitotta ki az ajtót nagy vigyorral az arcán. Beléptem az ajtón, rögtön egy előszobába értem. Harry segített levenni a kabátomat, majd felakasztotta a fogasra. Belépve mindenhol 'One Direction'-ös díj lógott, hevert. A nappaliba vezetett, ahol végig néztem az összes díjat. Hihetetlen volt.

- Hozok valami innivalót, meg ennivalót.

- Rendben.

Tovább nézegettem a képeket. Egy fiókot véltem felfedezni, ami épp, hogy ki volt nyitva. Kijjebb húztam, s belekukkantottam. Régi fényképek, családi 'ereklyék' voltak benne. De hirtelen a kezembe akadt egy újságcikk. Kivettem, és figyelmesen olvasni kezdtem.

’’’’Tegnap este súlyos autóbaleset történt. 4 autó frontálisan ütközött a késő esti órákban. Az okát még vizsgálják a rendőrök. A helyszínen az egyik gépkocsi vezető azonnal meghalt. A másikba ülő férfi és nő, a kórházba menet fele vesztették életüket. A harmadik kocsi vezetője kisebb sérülésekkel került kórházba. A negyedik autóban, szerencsére senki se sérült súlyosan. A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta, ahogy a hátsó ülésen ülő híres popsztárunk, Harry Styles is túlélte. Bár, igaz, hogy ő fejsérüléssel került kórházba, de az orvosok azt mondják, hogy hamar meg fog gyógyulni. Hát mi is reméljük. Mi lenne így a One Direction-nel?

Részvétünket küldjük a halottak hozzátartozóinak.’’’’

Tátva maradt a szám. Nem tudtam, hogy köpjek-e vagy nyeljek. Ez lehetetlen. Úristen. Hallottam Harry lépteit. Az újságcikket visszatettem a fiókba, s visszacsuktam.

Megfordultam, és Harry-vel találtam magam szembe.

- Örülök, hogy eljöttél.

- Mert kikényszerítetted belőlem.

- Na, de Grace..ne csináld ezt.

- Mit is? - kisebb szünet következett be.

- Bocsi, Harry, de nekem most mennem kell. - indultam az előszoba felé.

- Miért?

- Mert.

- De hát még csak most jöttél. - felvettem a cipőm, majd a kabátom után nyúltam, de nem találtam. Felnéztem, s megláttam Harryt ahogy a kabátomat lógatja az ujjain. - Harry, add oda!

- Nem. Ne menj el. - elvettem a kabátomat, felhúztam, és az ajtó felé indultam. Harry ismét keresztbe akart tenni. Az ajtó elé állt. - Nem mehetsz el.

- Azt te csak hiszed. - közelebb léptem hozzá. Nagyon közel. Annyira közel, hogy érezze a lélegzetvételeimet. - Megcsókollak, ha elenged a kilincset. - kacérkodtam, bár inkább hangzott szenvedélyesen. Egy ceruza szélességű hely volt csak az ajkaink között. A szívem hevesebben vert.

- Rendben. - megfogtam a kilincsen lévő kezét, óvatosan megfogtam, leengedtem. Épp ott tartottam, hogy megcsókolom, de kinyitottam az ajtót, és kiszaladtam rajta Harryt megkerülve. Éreztem, ahogy a könnyeim végig folynak az arcomon, s Harry is észrevette.

- Grace! - kiáltott utánam.

6.rész

*Harry szemszöge*

Ahogy kimondtam, azt, hogy szeretem, tudtam, hogy ezt nem kellett volna. Legalábbis nem most. Kirohantam a szobájából, le a lépcsőn, ki a bejárati ajtón, egyenesen a kocsimhoz. Egy könnycsepp jelent meg a szemem sarkában. Ismét elcsesztem, de mindegy volt, hisz most nagyon mérges voltam Grace-re. Nem az fájt, hogy mással randizik, bár, nekem azt mondta, hogy nem akar most kapcsolatot, de mindegy. Inkább az fájt, hogy nem mondta el. Mi az, hogy 'nem tartotta fontosnak, hogy elmondja?'.

Száguldottam London utcáin. Nem tudtam, hogy merre megyek. Haza nem akartam menni, de Louis-hoz, sőt egyik sráchoz se. Nem volt kedvem azt hallgatni, hogy 'de, mért kezdtél el kiabálni?' meg hasonlókhoz.

Így arra a következtetésre jutottam, hogy elmegyek arra a helyre, ahova, mindig szoktam, ha rossz kedvem van. Ez a hely, egy tisztás volt. London külvárosában található. Az a legjobb benne, hogy el van kerítve a városi zajok elől. Sokszor a legjobb hely a gondolkodásra.

*Grace szemszöge*

Mentem. Hogy hova? Azt még én se tudtam, csak el innen. Ebből a világból.

Először Eric felé vettem az irányt, majd megváltoztattam Scarlett felé, de végül teljesen másfele vettem az irányt.

*Eközben Grace anyukája, Courtney és apukája, Rob*

- Hova mehetett? - aggódott Courtney.

- Hívjuk fel Scarlettet. - javasolta Daniel.

- Ez egy okos ötlet. - s már tárcsázták is Scarlett számát.

- Haló, tessék? - szólt bele Scar.

- Szia. Daniel vagyok. Grace nincs nálad?

- Nem, nincs. Mért? Mi történt?

- Még mi se tudjuk. Csak annyit, hogy Harry-vel veszekedett, majd elment.

- Felhívlak, ha tudok valamit.

- Rendben, köszi.

*Fél órával később csöngettek.*

- Nyitom. - mondta Daniel. Odament az ajtóhoz, s kinyitotta.  - Scar! Mit keresel itt? Tudsz valamit?

- Szia. Nem. Gondoltam együtt töbre megyünk. Hívtam Harryt, de nem veszi fel.

- Tuti, hogy nem vele van.

- Ahj.

- Várj! Azt hiszem, tudom, hol lehet. - állt fel Courtney a kanapéról.

- Hol?

- Csak hozd a kocsi kulcsot. – utasította férjét, Robot.

Pár perc múlva már mindannyian a kocsiba ültek.

- Temető? - nézett értetlenül Scarlett.

- Adam.. - Daniel csak ennyit mondott, s ebből mindenki tudta.

- Majd én odamegyek hozzá. - mutatott Court Grace-re, aki a sír mellett ült, s zokogott.

*Grace szemszöge*

- Claire. - szólítgatott valaki a hátam mögött. Rögtön tudtam, hogy ki, hisz csak 3 ember hív így. Nem tudtam megfordulni. Vagyis inkább nem akartam. - Claire, drágám. - simogatta a hátamat, miközben leguggolt mellém. Nem mondtam semmit, csak hirtelen a nyakába borultam, s zokogtam, mint egy 2 éves kisgyerek, akinek elvették a játékát. - Mi történt, kicsim? - válaszolni akartam, s minden erőmmel azon voltam, de egyszerűen képtelen voltam. Harry nagyon megbántott azzal, hogy azt mondta, vagyis inkább ordibálta, hogy baj, ha Eric-kel randizom, de az jobban lesokkolt, amikor kimondta azt a szót. Azt a bizonyos szót, amit még senki szájából nem hallottam volna ilyen őszinteséggel. 15-16 évesen az ember még csak dobálózik ezzel a szóval, és nem tudja, milyen nagy súlya van ennek a szónak. 18-19 évesen pedig már óvatosabbak vagyunk. Sokkal óvatosabbak.

Anya nem kérdezett többet, hagyta, hogy kisírjam magam. Felhúzott a földről, és a kocsihoz vezetett. Beültem a hátsó ülésre Scar és Daniel közé. Mindketten átöleltek és a vigasztalásomra készültek, amikor is így szóltam:

- Ne mondjatok semmit, most, kérlek titeket. Nem kell a sajnálat. - csak bólintottak.

Hazaérve befutottam a szobámba, s az ágyra vetődtem. Már nem sírtam, hiszen az összes könnyem elfogyott szinte.

Pár perccel később valaki bekopogott az ajtómon. Meg voltam rá esküdve, hogy Harry az, de tévedtem.

- Bejöhetek? - kérdezte barátnőm. Bólintottam. Leült mellém az ágyra, s egy ideig csak így ültünk egymás mellett.

- Mit akarsz? - törtem meg a csendet.

- Beszélgetni.

- Ezzel már elkéstél. Előbb kellett volna. - lehajtotta a fejét.

- Sajnálom. Tudom rossz legjobb barátnő voltam, de nekem is nehéz volt feldolgozni Adam halálát, sőt még most se vagyok teljesen túl rajta.

- Neked volt nehéz? Ugyan, kérlek. Nekem a bátyám volt! A családtagom. A bátyám volt, akire felnéztem, akire mindig is számíthattam. Nagyobb veszteség ért engem, mint téged. - tudtam, hogy durván fejeztem ki magam, de ez volt az igazság.

- Én.. - sírt. Most láttam először sírni. - Én..szerettem a bátyádat. Tudom, 16 évesen nem lehet tudni még, hogy mi az a szerelem, de, azóta nem szerettem úgy embert, mint a bátyádat.

- Martin? - néztem furcsán.

- Aj. Ugyan kérlek. - elnevette magát, ahogyan én is. - Szeretem, de sose lesz olyan a kapcsolat köztünk, mint Adammel volt. - elmosolyogtam magam. Láttam rajta, hogy minden, amit mondott igaz volt. Ölelésre nyújtottam a karjaimat. És elfogadta. Vagy 10 percig öleltük egymást.

- Most pedig te mondd el, hogy mi történt.

- Harry-vel összevesztünk.

- Mégpedig?

- Kiakadt azon, hogy Eric-kel megyek randizni. Aztán a fejéhez vágtam azt a Tayloros ügyet, és ő erre kijelentette, hogy szeret engem. - Scarlett is lesokkolt.

- Huh.

Több mint 2 órát beszélgettünk a szobámban. Ez kellett már, de nagyon. Tudtam, hogy visszakaptam a barátnőmet. Sajnos, lassan az agyára ment, az hogy ő a suli királynője, hogy mindenki fél tőle, de szerencsére sikerült megváltoztatni. Na, jó, nem egészen, mert egy olyannak a barátnőjének lenni, akitől igencsak félnek a kisebbek, és azok, akik beszólogatnak nekem, jó volt.

Eltelt 4 nap és Harry felől nem hallottam semmit. Azon a napon felmentem Twittere, hogy megnézzem, hogy volt-e fenn, de meglepődve néztem a tweet-eket.

'Hol van Harry?' 'Már vagy 6 napja nem jött fel.' 'Minden rendben vele?' És az egyik trend pedig ez volt: Harry Come Back.

Rámentem a 'Connect' fülre, s tweetek tömege jött velem szembe. Azt még láttam, hogy Louis, Niall, Zayn és Liam is bekövetett. És egy tweet kikandikált a többi közül.

@Louis_Tomlinson

@grace_mack it was good to see you! :) sent you a DM! Check it ;)

Rögtön visszaírtam:

@grace_mack

@Louis_Tomlinson it was good, yeah! X

Ezután megnéztem a DM-jeimet és rögtön 2 üzenetem is jött. Mármint, akik úgy mond, számítanak.

Louis: Hey! Harry is a zombie. He doesn't sleep. Only you can help. Please! It'd mean a lot. X

Grace: It's his fault. Sorry, but I can't help..

A másik pedig Zayn volt. Na, ez kissé meglepett. A múltkor nem volt jó kedve. Az hittem, hogy velem van baja, de Harry felvilágosított, hogy a barátnőjével vannak problémáik.

Zayn: I think that you're looking really weird right now because I'm writing to you. But it's okay. Help us please! Sorry for being rude the other day..just had a bad day.

Grace: Haha, you're a medium. Sorry, but I can't...aaaand no prob. I know now what was your problem. If U want to talk about it, just let me know ;)

Pár perccel később, már kaptam is a választ.

Zayn: Thanks. I'll bear it in mind :) x

Azt hiszem, hogy tévedtem. Tévedtem, amikor azt mondtam rájuk, hogy elszálltak a híresség miatt, hogy bunkók. Nem így volt. Nagyon nem így volt.

5 nap telt el, s Harry még mindig nem jelentkezett. Az ő baja.. Én úgy döntöttem, hogy felhívom Eric-et. Vele se beszéltem, mióta cserbenhagytam. Mit gondolhatott? Sajnálom, szegényt.

- Halló? - szólt bele a telefonba.

- Szia. Itt Grace.

- O. Szia. - hangjában kis meglepettséget éreztem.

- Tudnánk most találkozni? Fontos lenne.

- Történt valami?

- Nem, dehogyis.

- Ja, oké. Rendben.

- Akkor most átmegyek hozzátok.

- Oké. Szia.

- Hello.

Felkaptam a telefonom, meg a fülesem, és lerohantam az előszobába. Anya, persze, rögtön letámadott a hülye szülői kérdéseivel, hogy 'Hova megyek?' meg, hogy 'Ugye, nem szöksz el?'. Ahogy azt illő elmondtam, hogy Eric-kel találkozom, hogy megbeszéljük a dolgokat.

Ahogy kiléptem az ajtón megcsapott a hűvös, londoni levegő. Feltettem a kapucnimat, a fülest a fülembe helyeztem, betettem Ed Sheeran - Give Me Love című számot, s gyors tempóra kapcsolva szeltem London utcáit. Pár metró megállóval arrébb tőlünk lakott Eric, így hamar oda értem a házukhoz. Felbaktattam a lépcsőn, megnyomtam a csengőt, s az ajtó pár másodpercen belül nyílt is. Eric anyukája nyitott ajtót.

- Szia, Grace! - mosolygott.

- Jónapot! Eric-hez jöttem.

- Gondoltam. Gyere be.

- Köszönöm.

- Fenn van a szobájába. - mondta, miközben vettem le a cipőmet meg a kabátomat. - Talán te tudsz rajta segíteni. Napok óta nem jön ki a szobájából.

- Megnézem. Köszönöm. - s az emelet felé vezető lépcsőhöz léptem. Felmentem rajta, egyenesen Eric szobájába tértem. - Kop-kop. - imitáltam a kopogást.

- Gyere!

- Szia. Mi a helyzet?

- Nem sok. Veled? Miről akartál beszélni?

- Velem se sok... - kisebb szünetet tartottam. - Kettőnkről.

- Van olyan, hogy kettőnk? - Közömbös. Mit is vártam?

- Hát.. - ültem le mellé az ágyra. - én szeretném.

- És Harry?

- Harry-vel nincs köztünk semmi.

- De nemrég szerelmet vallott.. Vagy te nem hallottad és képzelődöm? - vette egy kicsit poénosra a figurát.

- Igen, hallottam. De ő is tudja, hogy nem lesz semmi. Téged régebb óta ismerlek.

- Úú.. protekciós vagyok. - nevetnem kellett, akármennyire is akartam komoly arcot vágni.

- Mit szólsz?

- Mihez, Grace? - felállt, s fel-alá kezdett járkálni. - Mindketten tudjuk, hogy ez nem működne.

- Harry miatt mondod ezt? Könyörgöm.. február végén kezdődik a 8 hónapos turnéjuk. 1 hónap van már csak addig.

- Biztos?

- 110 %. - leguggolt előttem, közelebb hajolt, annyira, hogy érezzem a leheletét is.

- Akkor rendben. - közeledett. A homlokunkat egymásnak támasztottuk. Megpuszilta a homlokomat, majd az orrom hegyét, és végül megtalálta ajkaimat. Nem az a szenvedélyes, magával ragadó csók volt, hanem inkább az a romantikus, gyengéd csók. A pillanathoz pont illett.

Miután elváltak ajkaink, visszaült mellém az ágyra, s beszélgetni, hülyéskedni kezdtünk.

- Szóval..most akkor már van 'kettőnk'? - kérdeztem félve.

- Igen. - mosolygott, s erre én is elmosolyogtam. - Többet kéne mosolyognod. - na, beütött a ménkű! Azonnal eszembe jutatta Harryt. Belül lelombozódtam, de próbáltam nem kiültetni az arcomra.

Késő este értem csak haza. Nagy mosollyal léptem be a házba. Persze, azonnal letámadtak, hogy mi történt, hisz ritka kincs az, amikor igazán, őszintén mosolygok. Elmeséltem nekik, hogy összejöttünk Eric-kel, s meglepődtek. Nem értettem kifakadásukat, ezért visszakérdeztem, amire a válasz valahogy így hangzott: - Azt hittük, hogy Harry-vel fogsz összejönni.

Hát...oké családom. Köszönöm.

Majd folytatták.

- Persze, szeretjük Eric-ket is, és nem azt mondjuk, hogy nem örülünk, csak megleptél.

A kis beszélgetésünk után felmentem a szobámba. Felnyitottam a laptopomat, felléptem Twittere, és tweetek tömkelege jött velem szembe, ami Harrynek szóltak. Tán feljött volna Twittere? Rámentem a nevére, és igen, fenn volt. Még pedig ezt írta:

@Harry_Styles

Damn..

Igaz, senki se tudta, hogy miről van szó, vagy éppenséggel, hogy kihez köthető, de én megértettem. Egyetlen szó többet mond, mindennél. Gondoltam, retweetelem, hogy lássa láttam, s folytattam az én oldalamon.

@grace_mack

Damn, damn, damn...I wish you were here. x

Sajnos, be kellett valljam magamnak, hogy igenis hiányzik. Hiányzik egy barát. Nem érdekelt, hogy mindenki azt fogja hinni, hogy Eric-nek írtam, hiszen én tudtam, hogy kinek szól, s csak remélni tudtam, hogy ő is megérti.

Ezután le is jöttem a netről, s aludni tértem.

Másnap korán felébredtem, pedig szombat volt. Kinyitottam a szemem, ránéztem a telefonom kijelzőjére. 8.20. Nem vagy normális, Grace. Aztán megpillantottam a dátumot. Adam szülinapja. Szörnyű volt belegondolni, hogy ha élne, most itthon ünnepelnénk a szülinapját, majd elmenne a haverjaival bulizni. Előbukkant pár könnycsepp. Sose fogok túl jutni rajta. Soha. Ez az egy szó hangzott a fejemben, s megőrjített. Telefonról megnéztem gyorsan a Twitterremet, s csodálkozva figyeltem az egyik retweetelőmet az utolsó tweetemre. Megörültem, hogy vette az adást, de annak nem, hogy nem küldött semmit, s nem is keresett.

Kikászálódtam az ágyamból, lementem a konyhába reggeliért, és összetalálkoztam Daniel-el.

- Szia. – ránéztem. Kisírt szemek fogadtak. Nem mondtam semmit, csak hozzábújtam, ő átölelt, s együtt sírtunk. Ahogy elengedtem, a kezem véletlenül az egyik szögbe beleakadt. A fájdalom szörnyű volt, de már megszoktam. - Anyáék?

- Elmentek koszorút csináltatni. Meg kimennek a temetőbe, hogy kicsit rendbe tegyék a sírt.

- Értem. Én majd akkor megyek ki, ha már nem lesz ott senki. Egyedül akarok lenni vele.

- Rendben.

Nagyon gyorsan eltelt az a nap. Este 6 óra volt, amikor kimentem a temetőbe. Az odafele vezető úton egy virágosnál vettem pár fehér rózsát. Beleraktam a sírvázába, majd leültem a sír elé a sáros földre.

- Boldog Szülinapot, bátyus! Milyen jó lenne, ha itt lennél.. Olyan sok mesélni valóm van. De ha már így kettesben vagyunk neki is kezdek. Harry azóta nem keresett, amikor utoljára itt voltam. Nagyon hiányzik, de csak, mint egy barát. Nem tudok úgy nézni rá, mint egy pasira, remélem érted. Jaj, most jutott eszembe. Nézd, még mindegyik tetkóm megvan ám! Bár az egyiket nemrég csináltattam. - Megmutattam a tetkóimat, majd elmondtam neki azt is, hogy már minden oké. A hegek még ott voltak. Elég csúnyán ott voltak, hiszen a szilveszter nemrég volt. - Az álomfogó is megvan ám! Az a kedvenc tetkóm.

- Megnézhetem? - hallatszott mögülem egy mély, rekedtes hang. Óvatosan megfordultam, és a fürtössel találtam magam szembe.

5.rész

Annyit szeretnék mondani csak, hogy olvassátok el újra a 4.részt, mert véletlenül kihagytam belőle egy fontos jelenetet. Ha csak azt akarjátok elolvasni, akkor annál a jelentnél van amikor Grace és Harry Grace szobájában vannak, és Harry magyarázkodik. Bocsánat, és köszönöm :)

Ezután megkerestem Jane-t is. Nem volt nehéz dolgom, de kicsit furán néztem.

@JaneWhite08

@Harry_Styles please follow me back! See you in February! xx

@JaneWhite08

@Niall_Horan hi Niall! How are you? How's your day going? Follow back?:) x

Megmutattam Scarnak, s elképedve nézte, aztán elkezdett nevetni.

- Ő..szereti őket? - s hatalmas röhögésben tört ki, de hirtelen el is hallgatott.

- Scarlett, van valami probléma? - nézett a tanár felénk.

- Nem, nincs. - s visszafordult a táblához, Scarlett pedig felém fordult. Ismét.

- Ő egy rajongó?

- Ezek szerint.

A suli 3-kor ért véget. Még volt 1 órám 4-ig, ezért elmentem a legközelebbi parkba, ami a sulitól pár percre helyezkedett el.

Leültem egy padra a kedvenc fám alatt, és belemerültem a gondolataimba. Csak ültem, s gondolkodtam. Hogy miről? Mindenről. Az elmúlt hetekről, elmúlt évekről. Sose tudtam senkinek se elmondani pontosan mit érzek, vagy éppen azt, hogy, hogy vagyok. Az agyturkásznak nem mondok el mindent, hisz nem bízom benne se. Anyával sokat beszélgettünk, de még se volt az igazi. Scarlett-tel se beszélgettünk a baleset óta ilyenekről. Ő úgy gondolja, hogy nincs értelme felhántorgatni a múltat. Igaza van, de pár kérdés mindent elfeledtetne. Na jó, mégse. Ezt sose lehet elfelejteni.

*3 évvel korábban. A baleset éjszakája*

Otthon ültünk a tv előtt, és egy sorozatot néztünk. Anya, apa, Daniel és én. Csak egy személy hiányzott, mégpedig a másik bátyám, Adam. Vacsora után elment a barátnőjéhez filmet nézni. Na, ja, persze, ''filmet nézni''. Én is ezt mondtam volna. Este 8 óra lehetett, amikor csörgött anya telefonja.

- Haló, tessék? - Mi??? Ez biztos? - Nem, nem, nem lehet. - Biztos tévednek. S elkezdett sírni. 

Apa elvette tőle a telefont. Pár percig hallgatott, s lerakta, majd ő is sírásba kezdett. Daniel-el csak ültünk és néztünk. Nem értettünk semmit.

- Be kell mennünk a rendőrségre. - hüppögte apa. Nagy lehet a baj..de mi az? Ugye nem Adam-el van valami baj?

- De mi történt?

- Autóbaleset..történt..s..lehet..hogy..az..egyik..A..Ad..Adam volt..az. - alig bírta végig mondani anya. Már a mondat felénél elkezdtem könnyezni, de a végére már bőgtem.

/

Visszagondolva ismét elsírtam magam.

/

Danielel otthon vártunk, s vártuk anyáékat, hogy hazaérjenek Adam-el együtt. Nem tudtunk mit csinálni. Nem bírtuk a tétlenséget. Akartunk valamit csinálni, de nem tudtuk mit és hogyan. 1 órával később meg is érkeztek.

- Na mi a helyzet? Hol van Adam? - kérdések hadával rohamoztuk meg anyát meg apát. Anya sírt, szinte bőgött. Apa szólalt meg.

- Ő ült az egyik kocsiban. - egy szuszra kimondta, de még így is nagyot hasított. Sőt, így még nagyobbat.

Zokogásban törtem ki, ahogy mindenki. Daniel magához szorított, de a fájdalmat senki ölelése nem tudta jobbá tenni. Meghalt az idősebbik bátyám. Nem akartam erre gondolni, de egyszerűen nem tudtam másra gondolni. Felszaladtam a szobámba, magamra zártam az ajtót, az ágyra vetődtem, és sírtam. Nem érdekelt semmi, csak azt akartam, hogy a bátyám itt legyen mellettem. Semmi mást nem akartam abban a pillanatban. Minden más másodlagos volt. Hogy történhetett ez? Miért? Miért pont vele? Mért pont az én családommal? Ez igazságtalan. Fogadjunk, hogy, aki okozta a balesetet nem történt semmi baja, vagy kevés sérüléssel megúszta.

/

A padon ültem, s sírtam. Az emlékek visszajöttek. Nagyon erősen belevájták magukat az emlékezetembe. Ezt az érzést nem lehet leírni. A fájdalom szinte mindenhol jelen van a testedben. A szíved egyre gyorsabban, s gyorsabban kezd el verni. A légzés egyre nehezebb, akármikor rágondolok.

Ránéztem az órára. 4 órát mutatott. Úristen! Felkeltem a padról, felszedtem a táskám, és futni kezdtem. Siettem, hogy odaérjek a térre. Épp jött egy busz, ami a Trafalgar-ra ment, így felpattantam rá, és 15 perc alatt ott voltam.

- Na, végre! Azt hittem megint valami történt. - állt fel a szökőkút széléről.

- Bocsi, csak elnéztem az időt.

- Te sírtál? - félve érintette meg az arcom, hogy végi simíthasson. Elhúztam a fejem, s csak annyit mondtam, hogy 'Nem.', s nem is feszegette tovább a témát, aminek különösen örültem.

- Na, mit akarsz csinálni? - kérdezett.

- Én? Te akartál találkozni.

- Akkor sétáljunk, de! akkor el kell mennünk a Hyde Park-ba.

- És mégis hogy akarsz oda eljutni?

- Itt van közelbe a kocsim. Azzal, mondjuk.

- Hát jó.

Odaérve a kocsihoz, beszálltunk, beindította a kocsit, s indultunk a Park felé. Néma csend telepedett ránk. Nem is volt baj. Nem volt sok kedvem beszélgetni. Kifele néztem az ablakból. Mellettünk elsuhanó autók, elhaladó gyalogosok az életet mutatták. Rá kellett jöjjek, hogy minden olyan gyorsan történik. Nem kell sok idő hozzá, hogy valami bajt csinálj. Az is olyan gyorsan történik, mint a mellettem elsuhanó autók.

Igazából sose gondoltam bele mit csináltam/csinálok. Nem gondoltam bele, hogy másoknak mennyi fejtörést okozok. Főleg olyanoknak, akik törődnek velem. Itt van Anya. Mindig mellettem volt, s tudom, hogy mindig mellettem lesz. Nekem ő a biztos pont. Minden este sírt, mivel azt hitte, hogy ő csinált valami rosszat.

A másik Apa. Nem rossz ember. A 'baleseteim' miatt mindig kiabált velem. Anya inkább könnyekkel, apa meg haraggal adta ki magából. Nem hibáztattam. Általában nem is figyeltem rá.

A következő a bátyám, Daniel. Emlékszem egyik este ketten maradtunk otthon, s beszélgettünk. Mindent kiveséztünk. Addig nem is tudtam, hogy ő hogy érzett, amikor kiderült, hogy meghalt a bátyánk, plusz utána, hogy én ennyire rosszul viselem. Rosszul érezte magát azért, mert azt gondolta, hogy ő nem volt, s sose lesz ilyen báty nekem, pedig én egyformán szerettem, s néztem fel rájuk.

Scarlett pedig egy külön téma. Sose voltunk igazi barátok. Most se mondhatnám. De csak azért, mert én úgy gondolom, hogy az igaz barát olyan, akinek elmondhatsz mindent, s mindent meg tudsz vele beszélni. Elhiszem, hogy neki is nehéz erről beszélni, hiszen Adammel járt épp. Aminek megmondom őszintén, nem nagyon örült a család, rólam nem is beszélve, de ugyanúgy barátok maradtunk. Nem azt mondom, hogy nem szeretem, s nem a barátom, inkább úgy mondanám, hogy óvatos vagyok ebből a szempontból, mivel nem akarok megint csalódni.

És most itt van Harry.. Ő meg egy teljesen más faj. Egyszerűen nem tudom megérteni mit akar, hogyan, s miért. Egyszer csak megtudom. Vagyis remélem.

Gondolkodásomat az zavarta meg, hogy lassítottunk, hiszen megérkeztünk a parkhoz. Kiszálltunk, s elindultunk befelé.

- Azért akartam, hogy találkozunk, mert szeretnék valamit mondani.

- Hallgatlak.

- Ühm..február végén turnéra indulunk. 8 hónapra.

- Húha. Az sok idő.

- Pontosan. - egy ideig csak álltunk egymással szemben.

- Mit akarsz mit csináljak? - tettem szét a karjaimat, mint aki nem érti, hogy most mit kéne mondani, vagy éppen csinálni.

- Nem tudom. Nem látszik rajtad, hogy megviselt volna.

- Harry..nem vagyok a barátnőd. Annyira nem fogok keseregni utánad.

- Én is tudom, hogy nem vagy a barátnőm...sajnos - ezt halkan tette hozzá - de..

- Mi de? Harry úgyis beszélünk majd, téged ismerve.

- Ennyire kiismerhető vagyok 4 hét alatt?

- Igen. - mondtam ki valakivel együtt. Mindketten hátra néztünk. Harry rögtön lepacsizott vele. Egy 20-as évek végén járó férfi volt. Laza fehér pólót, akárcsak Harry, farmert, s egy sportcipőt viselt.

- Szóval te vagy Grace.. - nyújtotta felém a kezét.

- Igen. Te..

- Nick Grimshaw. Harry egyik barátja.

- Á! Értem. Örülök.

- Szint úgy.

- Mit keresel itt, haver? - kérdezte Harry a férfitől, Nicktől.

- Gondoltam kijövök egy kicsit sétálni.

- Na, az jó. - Harryn láttam, hogy kicsit furcsán érzi magát.

- Nyugi, hagylak titeket kettesben. Harry nagyon rendes srác ám. - fordult felém. - Én is ráugranák. - kacsintott. Harry meg csak nevetett.

- Na, szia haver!

- Hello! Szia Grace. Örültem.

- Én is. Hello. - visszafordultam Harryhez. - Hogy értette azt, hogy én is ráugranák..? Ő..?

- Igen. - magamban kuncogtam.

Tovább sétálgattunk. A parkot lassan körbejártuk, amikor ezt a kijelentést tette:

- Holnap bemutatnálak a srácoknak. - nagyra nyitott szemeimet rámeresztettem. - Mi van?

- Semmi, semmi. Csak..

- Nincs csak. Nincsenek kifogások.

- Akkor nincs más választásom.

- Nincs. - az autójához értünk. Beszálltunk, beindította a kocsit, s elindultunk.

Másnap mikor kicsöngettek az utolsó óráról, szinte futva menekültem ki az iskolából, amit - mint, minden más gyerek - utálok. Itt minden nap szembe kellett nézzek azzal, hogy ki voltam vagy éppen vagyok.  Bár Scarlett mellett jó volt, hisz ő volt a "méh királynő" úgy mond, de tudtam, hogy mit gondolnak az emberek. Hogy miről sugdolóznak, akármikor elmegyek mellettük. Az iskola volt a pokol számomra.

Kilépve az iskola kapuján megláttam, ahogy Harry az út szélén nekitámaszkodva áll a kocsijának. Mit keres ez itt?

Odamentem hozzá, és köszönés nélkül neki szegeztem a kérdést.

- Mit keresel te itt?

- Jöttem érted. Megbeszéltük, hogy bemutatlak a srácoknak.

- Ja, tényleg..

- Nem szeretnél?

- Legalább együtt látom ugrálni az 5 'szívtiprót', vagy minek szoktak titeket nevezni.

- Vicces vagy..

- Nem értem mi a bajod. Én tök jót nevettem. - rámosolyogtam.

Fél óra alatt egy épülethez értünk. Itt próbálnak? Hm..

Beléptünk, s rögtön mosolyogva fogadtak minket. Harry..ajjh. Ezen elnevettem magam.

- Mi ilyen vicces?

- Mindig ez van, bárhova mész is?

- Eltaláltad.

- Nem unalmas?

- Néha eléggé az. Főleg, amikor nincs kedved semmihez, és akkor is vigyorognod kell.

- Úú a híres popsztárnak néha rossz kedve is van. Érdekes. Pedig azt hittem minden csillog-villog nálatok.

- Kivéve amikor nem. Sajnos az emberek csak a jó oldalát látják a népszerűségnek.

- Szóval utálod?

- Nem, dehogyis, de néha jó lenne kikapcsolni. Csak egy kicsit.

- Megértem. Vagyis nem, de értem.

- Jól van. Még mindig formába vagy.

- Viccileg?

- Jaja.

- És hogy haladsz a listával? - felértünk az emeletre.

- A mit szeretek Grace-ben lista? - bólintottam. - Egész jól. Majd megmutatom. - benyitott egy terembe. Belépve 4 idiótát láttam meg, miközben valami hülye számra táncolnak. Az egyik videózta őket, a másik röhögött rajtuk, a másik kettő pedig..hát ők táncoltak, de valami borzalmasan.

- Harry! - közeledett felénk az egyik.

- Srácok, meghoztam. Nehéz volt rávenni, de sikerült.

- Szia. Louis vagyok. - s megölelt. Ez eléggé meglepett. Majd kis idő múlva láttam, ahogy Harry int neki, hogy elég legyen.

- Szia Niall vagyok. Ő itt Liam, és ő meg Zayn.

- Sziasztok. Grace vagyok, de szerintem már tudjátok. - néztem Harryre, de ő úgy tett, mintha nem hallana semmit.

Mindenki odajött hozzám, kivéve Zaynt. Harry elment, így odalépkedtem Zaynhoz.

- Bocsi, hogy nem mentem oda, de nincs jó kedvem.

- Mi a baj? Baj, hogy eljöttem?

- Nem, dehogyis. Magánügy.

- Ja, értem. Akkor nem nyaggatlak tovább. - s arréb álltam.

Végig hallgattam a próbájukat, s meg kell hagyni egész jók. 

A próba után még hülyéskedtek a fiúk, beszélgettünk, majd Harry hazavitt. Be is jött egy kicsit, azzal az érvvel, hogy beszélgetni akar. Leültünk az ágyamra, és beszélgettünk. Eközben lementem a konyhába, hogy vigyek innivalót, meg ennivalót, s mire felértem Harryt láttam meg miközben a laptopomat nézni.

- Mit csinálsz? - förmedtem rá

- Bocsi, de ez érdekes.

- Mégis mi? - odamentem, és megláttam AZT a wordöt.

- Nem kell szégyelned. Tudtam, hogy valahol mélyen benned van a romantika.

- Ja, jó mélyen. Nem fogod megtalálni.

- Azt te csak hiszed. - kacsintott.

Következő nap a suliban egyedül ültem a padban, mivel Scarlett beteg lett. Az első óra után Eric jött oda hozzám.

- Szia Szomorkás! Mi a helyzet? Van valami baj? - Baj? Ugyan. Nekem soha semmi bajom nincs.

- Szomorkás? Nem vagyok szomorú, csak fáradt.

- Á értem. Őő..valamit megszeretnék veled majd beszélni.

- Hallgatlak. - de, persze, ekkor jött be a tanár. Ilyen nincs. Mindig a legrosszabb pillanatban tudnak bejönni?

- Majd suli után?

- Rendben.

S így is lett. Az iskola kapujába várt Eric. Odaléptem hozzá, s a park felé vezetett.

- Hallgatlak. - ültem le, s magam mellé dobtam az iskola táskámat.

- Mi van most közted és Harry között?

- Nincs semmi. Csak barátok vagyunk.

- Aha..

- De ennek mi köze van ahhoz, amit mondani akarsz?

- Nagyon sokat gondolkodtam már rajta. És most Logan is noszogatott.

- Ma még kinyögöd?

- Bocsi. Szóval, tudom, hogy kis korunk óta jóba vagyunk, és ez nagyon jó meg minden, de én többet szeretnék. - most volt az a rész, amikor az állam konkrétan leesett. Nem számítottam rá. Mit kéne most mondjak? Mi lenne a legmegfelelőbb?

- Ez most meglepett. - láttam, hogy kényelmetlenül érzi magát. - Nem mintha nem számítottam volna rá, csak nem tudtam mikor állsz majd elő ezzel. - mosolyogtam.

- Most összekeversz.

- Inkább folytasd, kérlek.

- Rendben. Szóval..Grace lenne kedved eljönni velem vacsorázni ma este?

- Persze. Mért ne? - nagyon megörült. - De valamivel tisztában kell lenned. Velem. Nem. Könnyű.

- Elbírok veled.

- Na majd meglátjuk. - kacsintottam. - De most mennem kell. Akkor este. - álltam fel.

- 8-ra ott vagyok érted.

Nem tudom mit kéne most éreznem. A legjobb fiú barátom randizni hívott. Hm. Bár..végülis..mért ne? - mosolyogtam magam elé.

- Jaj, de jó látni ezt a mosolyt. - épp a házunk ajtaja felé fordultam be, amikor meghallottam az ismerős hangot, s később egy ismerős arc is hozzáadódott. Beinvitáltam a házba, megkínáltam üdítővel, s már kezdtem volna mesélni, hogy mi történt ma, de végül úgy döntöttem, hogy mégse. Nagyon sokáig beszélgettünk, hisz mire feleszméltem már anya meg apa is rég otthon voltak. Ekkor távozásra bírtam Harryt, hiszen csak pár órám maradt, hogy elkészüljek. Nem nagyon akart elmenni, úgy kellett kitolnom, ami elég vicces volt. Mindketten szakadtunk a röhögéstől.

- Holnap átjöhetnél hozzám. Még nem is voltál nálam.

- Vajon mért? - gúnyos vigyoromat elővettem, s felé mutattam.

- Akkor megfoglak, és elcipellek. - ekkor állt meg Eric autója.

- Na, azt próbáld meg. - kiszállt, felsétált, s egy puszit nyomott az arcomra.

- Sziasztok. Na, kész vagy? - fordult felém.

- Buliba? - húzogatta a szemöldökét Harry, majd hirtelen mellém állt. - Ő nem mehet. Tilos.

- Nyugi, haver. Csak vacsorázni viszem. - nevette el magát Eric. Ahogy észre vettem Harry-nek nem volt sok kedve nevetni. Rám nézett. Úgy gondoltam a legjobb dolog, amit most tehetek, az az, hogy elmegyek átöltözni.

- Átöltözök. - s felsuhantam a lépcsőn. Hallottam, ahogy Harry utánam kiállt, s ennyinél meg se állt. Berontott a szobámba.

- Randizni mész vele? - ordibált velem.

- Igen. Mért baj?

- Igen.

- Ugyan mért? Azzal megyek el randizni akivel akarok.

- Mért nem mondtad el?

- Mert nem tartottam fontosnak, hogy elmondjam.

- Aha, szóval így állunk. - konkrétan az egész ház, s lehet, hogy az egész utca tőlünk visszhangzott.

- Igen, így. Nem tilthatod meg, hogy ne randizzak. De ha már itt tartunk mi a helyzet Taylorral?

- Hogy kivel?

- Taylor Swift-tel. A country... - s nem mondtam tovább. Bár szívesebben kimondtam volna azt a szót.

- Ugyan kérlek. Mi lenne?

- Egymásnak tweetelek. Tudod, van szemem. Látok. Még ha te nem is.

- Nincs semmi köztünk. Soha nem volt, s nem is lesz. Nem lesz mivel én téged szeretlek. - lefagytam. Érzésekről nem is beszélnék, hiszen nem is volt. Egy se. Hirtelen minden eltűnt. Minden érzésem.

Kirohant. Én lerogytam a székre. Eric kukucskált be az ajtón.

- Hát..azért sajnálom. - ennyit tett hozzá, s kiment. Fel se fogtam mi történt. Ránéztem a csuklómra, s elöntött az ideg. Sírtam, zokogtam. Annyira ideges voltam, hogy ami az íróasztalon volt azt mind lelöktem a kezemmel. Véletlenül meg is vágtam magam, de nem izgatott. Kicsaptam az ajtót, felvettem a kabátomat, a cipőmet, és útnak eredtem. Anyáék utánam eredtek, de fölösleges volt, hisz nem értek utol.