21.rész

 <a href="http://www.bloglovin.com/blog/8567857/?claim=cmh5uvq2p3c">Follow my blog with Bloglovin</a>

 *

- Mert különben, mi lesz? Megütsz a mikrofonoddal?  - viccelődött.

- Az is tud keményen ütni. – elengedte a kezem. Nem futottam hozzá, mert nem volt kedvem. Egyik jobb volt, mint a másik. 2 olyan pasi közé ragadtam, akiket nem értettem meg.

- Miért csinálod? Tudom, hogy te nem ilyen vagy. – fordultam Craig-hez.

- Mit érdekel ez téged? – ezzel el is távozott, én meg ott maradtam Harry-vel. Azzal a személlyel, akivel még mindig nem voltam hajlandó beszélni. 2 hét, és még mindig gyűlölöm.

- Mit keresel itt? – nem fordultam meg, nem akartam látni az arcát.

- Beszélgetni.

- Hm.

- Grace, meg szeretném magyarázni.

- Mit kell ezen magyarázni? – megfordultam. Megdöbbentett a látvány. Kisírt szemek, piros arc, karikák a szemek alatt. – Nincs mit megmagyarázni. – elindultam a part felé.

- Én csak segíteni akartam.

- Az lett volna a segítség, ha nem kezdesz el kutakodni utánam.

- Sajnálom.

- Előbb kellett volna gondolkodnod.

- De, elmondhatom, amit szeretnék? – utánam jött. Leült mellém a homokba, s ránéztem.

- 1 perced van.

- Sajnálom, hogy kutattam utánad. Sajnálom, hogy nem vártam, amíg elmondod. Sajnálom, hogy féltettelek. Sajnálom, hogy segíteni akartam. Sajnálom, hogy ilyen rossz barát voltam, nem akartam. Védeni akartalak, hogy tudom, min mentél keresztül, és így meg tudlak védeni az emberektől. De…nem tudtam meg semmit. – erre felkaptam a fejem.

- Hogy érted, hogy semmit?

- Nem mertem megnézni az aktákat.

- És, akkor honnan tudod, hogy Tiffany-t meg Marc-ot a múltamból ismerem?

- Tiffany mesélt. Nem sokat, csak amennyit részegen ki tudtam belőle szedni. Aztán hazamentem, elégettem az összes aktát. Szóval, még mindig nem tudom, mitől leszel hirtelen „hideg” az emberekkel, de nem is baj, ha nem tudom meg.

- Tudod, minek neveznek a legtöbben?

- Minek?

- Ringyónak. – kitágultak a szemei. – Azért, mert pár dolgon keresztül mentem, láttam dolgokat, sőt ott is voltam, és csináltam is azokat, de ez nem egyenlő a ringyó kifejezésével. Tudom, hogy „hideg” vagyok az emberekkel, de ez csak azért van, mert voltak olyan emberek, akikben nagyon megbíztam, s hittem, hogy ők a barátaim, barátom, de nagyot tévedtem. Az elején azért fogadtalak be nehezen, mert féltem, hogy újra megbántanak, és összeesek, mint régen. Ezért nem akartam elmondani neked semmit se a múltamról. Biztos voltam benne, hogy el fogsz tűnni mellőlem.

- Nem hinném.

- Nálam már nem a szavak döntenek. Inkább a cselekedetek.

- Ettől a pillanattól kezdve melletted leszek. – jelentette ki, és ezen mindketten elmosolyodtunk. – Van valami, amit szeretnék neked mutatni. – felálltunk a száraz homokból, átöleltük egymást, majd a kocsi felé baktattunk. Beszálltunk, s elindultunk az úton. Fogalmam sem volt hova megyünk, ezért rákérdeztem.

- Hova viszel?

- Meglepetés. – kacsintott. Nagyon izgatott voltam. Kicsit megnyugodtam, hogy Harry mégse olvasta el az aktákat, viszont a másik felem még mindig dühös volt rá. 15-20 percet mehettünk, mire odaértünk a meglepetés helyre. Harry még a kocsiban bekötötte valamivel a szememet, hogy véletlenül se lássak semmit, hogy ő vezessen, mert így romantikusabb.

- Harry, ez a szemkötő nagyon rossz ötlet volt.

- Dehogyis. Ha meglátod a helyet, majd megbocsájtasz miatta. – körülbelül 10 lépést mentünk, mire Harry elkezdte kikötni a szemfedőmet. – Tádám! – utánozta a dobpergést, de valahogy nem ment neki. Tátott szájjal csodáltam az előttem lévő helyet.

- Harry… - elállt a lélegzetem.

- Tetszik?

- Tetszik-e? Ez elképesztő.

- Örülök neki. Nagyon izgultam, hogy mit fogsz szólni hozzá. – ránéztem, s a gödröcskék megjelentek a szája sarkában. Ez nagyon hiányzott.*(Ez az az a hely, ahova Harry elviszi Grace-t)

A szalma sátor alatt feküdtünk egy pléden. Minden olyan romantikus és tökéletes volt. Az ilyen pillanatok hiányoztak az életemből. Harry minden nap meg tud lepni valamivel. Látni, ahogy küzd értem, a szerelmünkért, csodálatra méltó.

- Nem Amerikába kéne lenned? – kérdeztem tőle lecsípve egy szőlőszemet az egyik fürtről.

- De. – nyeltem egyet. – De, már nem bírtam nélküled. Utáltam magam a történtekért. Rosszul éreztem magam mindenért. Minden nap szomorúan keltem fel, és vártam, hogy hívj vagy sms-t küldj, persze, tudtam, hogy ez lehetetlen, de én mégis vártam. – ez megmosolyogtatott.

- Csodálatos vagy. – csúszott ki a számon. Ezt most hangosan is kimondtam?

- Csodálatos? – nézett fel. – Ez inkább pasi duma, nem? – nevetett.

- Sajnálom, nem úgy értettem.

- Akkor hogy? – közelebb húzódzkodott hozzám, majd végig simította az ujját az arcomon.

- Úgy, hogy.. – de nem tudtam befejezni a mondatot, mert megcsókolt. Oly szenvedélyesen, mégis oly gyengéden. Jó volt újra érezni az ajkait enyéimen. Rég töltött el ilyen jó, egyben bizsergető érzés.

Hirtelen felugrott, és elkezdett levetkőzni.

- Harry…ezt..nem..hiszem, hogy…itt kéne. Mit csinálsz? – felültem.

- Gyere. – megfogta a kezemet, és a szikla széléhez vezetett.

- Te megőrültél? – lenéztem, és kissé megszédültem.

- Nem. Tök jó móka. Nem veszélyes, már kipróbáltam.

- Mikor? Hol? – meglepődtem. Harry volt már itt? Mikor és miért? Mit csinált itt? Ahogy tudom, Clacton sose volt koncert hely egy sztárnál se. Harry nem válaszolt, hanem leugrott. Most komolyan itt hagyott? – Harry! – ordítottam lefele.

- Gyere le, és megtudod a választ! – kiáltott vissza. Nem tudtam mit csináljak. Fel-alá járkáltam, majd végül meghoztam a döntést. – Gyere már, Grace! Nem olyan meleg a víz! – üvöltött nekem fel. – el kezdtem levenni a felsőm, meg a nadrágom, nagy erőt vettem magamon, és leugrottam. – Na, végre! Már majd megfagytam.

- Ott hagytál! – fröcsköltem le.

- Tudtam, hogy a kíváncsiságod le fog hozni ide. – kacsintott, majd átölelt a víz alatt és csókolózni kezdtünk.

- Szóval, mikor is próbáltad te ezt ki? – tértem vissza a témára, miközben úsztunk kifele, a part felé.

- Párszor voltam itt a családommal. Mindenki volt már egyszer a clactoni fesztiválon.

- És hogy jutottál el ide? Hogyan találtad meg? – szerencsére, már ott tartottunk, ahol nem kellett tovább úsznunk, mert leért a lábunk.

- Itt voltunk mindig egy 2-3 napot, és azalatt sokszor bóklásztam el a szüleimtől.

- Szóval ez amolyan titkos hely féle?

- Már nem az. – rámosolyogtam. Túl tökéletes volt minden. Nemrég még veszekedtünk, most meg olyan, mintha semmi se történt volna.

- Visszamegyünk a házunkba? Kezdek fázni. – mondtam, miközben már vagy egy 10 perce csak álltunk egymással szemben, bámulva egymásra, mint akik csókolózni akarnak, de nem tudják, hogy fogjanak hozzá.

- Ja, igen, persze. Menjünk vissza a cuccunkért! – mutatott végig a lámpákkal kirakott út felé.

- Verseny? – ajánlottam fel, miközben én már futottam. Hallottam, ahogy azt kiáltja utánam, hogy ez nem ér, majd futott utánam. Épphogy odaértem, és elkezdtem ujjongani, amikor Harry megérkezett, de olyan nagy lendülettel jött felém, hogy megfogott, és leterített a földre.

- Aú! – kiáltottam fel, hiszen egy kő pont alattam volt.

- Bocsi, bocsi! – felemelt, kigurította a követ alólam, majd vissza a földre. Felém magasodott, én meg egyre inkább nem tudtam lélegezni. A szavak elvesztek, ugyanúgy, mint én.

- Harry… - suttogtam.

- Igen? – egyre közelebb hajolt, élvezte a helyzetet.

- Fázom. – nyögtem ki.

Felállt, a kezét felém nyújtotta segítségül, majd így szól:

- Te is tudod, hogy kell tönkre tenni egy szép pillanatot. – nevetett fel.

- Tehetek én róla, hogy fázom?

Visszasétáltunk a kocsihoz, majd 20 perc múlva a nyaralónknál voltunk.

- Nincs itthon senki. – jelentettem ki. Én hülye…mintha ő nem látná.

- Reméltem is. – kacsintott. Kiszállt, az oldalamra sietett, kinyitotta az ajtót, kiléptem, és a ház felé indultunk meg. A házba beérve minden fogadott, csak az nem, aminek kellett volna. Mindenhol sörös dobozok, chipses zacskók a földön heverve, cigi csikkek elszórtan.

- Úristen! – nézek körbe.

- Nyugi, kitakarítunk.

- Igen? Mi? Én, ugyan nem fogok utánuk takarítani. Majd holnap reggel Scarlett meg Jane összepakol, kitakarít.

- És akkor…

- Felmegyünk az emeletre, ott tuti nem voltak. – és igazam lett, mert szerencsére, csak az alsó szintet rombolták szét. – Menj be a szobámba. – mutattam az egyik ajtóra. – Én addig bemegyek a fürdőszobába.

Levetettem magamról a vizes fehérneműimet, bebújtam a zuhany alá és magamra engedtem a meleg vizet. A testem kezdte átvenni a normális hőmérsékletét, így elzártam a zuhanyt, kiléptem, és rájöttem, hogy semmi ruhát nem hoztam magammal, mert rögtön idejöttem. Magamra tekertem a törülközőt, és kimentem a fürdőszobából, egyenesen a szobámig. Mögöttem ahogy becsukódott az ajtó, Harry hirtelen megfordult, és egy húúúúú-t hagy el a szája. Na, ezért, nem akartam egy szál törülközőbe lenni.

- Inkább menj te is zuhanyozni. – közelebb jött. – Tengerszagod van, és az nem olyan kellemes.

- A vízben még nem volt semmi kifogásod ellene.

- Igen, de az akkor volt, most meg most van. – jelentettem ki egyszerűen, határozottan, és ez megmosolyogtatott engem is meg őt is.

Nem mondott semmit, csak elvonult a fürdőszobába. Felvettem egy rövid pizsamanadrágot, meg egy pulcsit, amit az ő cuccai között találtam. Pár perccel később megcsörrent a telefonja. Ki lehet az? Ki hívhatja ilyenkor? – gondolkoztam. Ránéztem a telefonjára, és megláttam azt a nevet, amit soha nem akartam viszont látni: Taylor.